Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1907-01-13 / 2. szám
2. RÁKOS VIDÉKE 2. szám. eszme iránt az érdeklődést fel tudta kelteni s az ötletet ugyancsak a közjó érdekében meg tudta valósittatni. Mindez érdem, még pedig igaz érdem, mely teljes megbecsülésre méltó. Maga a siker és dicsőség természetesen magáé a közönségé, mely tulajdonképen a végrehajtója és szülője az alkotásoknak, de az apától se lehet, se szabad megvonni, a maga érdemét. Pedig mióta kissé elszaporodott a közönség s a régi családi jellegbe nem fér már belé: az a divat, hogy az egyén munkálkodását kicsinyeli vagy gáncsolja a másik — bárha jót akar is ; irigység, féltékenység vagy rosszakarat vet útjába gátat s egyéneket, csoportokat, akár tömegeket is nem többé az együttműködés eszméje vezet lelkesen együtt a közös tevékenység utján, hanem bántó és kicsinylő kritika, durva gyalázás és aljas rágalom kisebbíti gyakran a legönzetlenebb működés értékét is. Pedig a közjó, a siker csakis a szeretet- telteljes együttműködéssel biztosítható. A közönség gyűlöl és lármázik, amig erre ingerük és biztatják, de ezzel semmi jót sem cselekszik. Csak akkor alkot, miivel nagyot: ha a szeretet nevében szólnak hozzá és jobb érzéseinek húrját pengetik meg. Példa, kiáltó, ékes példa — a vasutasokkal szemben tanúsított magatartása. Azért prédikáljuk tovább s tovább a régi evangéliumot: ennek a földdarabnak csak az az igaz embere, aki ide szeretettel az ő szivében és becsületes lelkesedéssel az ő lelkében közeledik. Az az embere, aki leveti hivságos öltözékét és megoldja saruit, midőn a testvériség honába lép s egy nagyszivü, nemes érzésű közösség munkára vágyó tagja lesz. Az lesz vezére, aki testvériséget hirdet, békét követel és a közönség nemes tulajdonait használja fel a jóra, — az lesz és azok lesznek T Á R C Z A. fi negyedik. Irta: Zsoldos László. —- Személyvonat Bécsig! — kiálltott be a portás a nyugati pályaudvari vendéglő termébe. Kovács bácsi, aki most nyelte le az utolsó kortyot a sörös pohárból, lázasan fizetett és kezében hatalmas szegfű bokrétával kiszalad a perionra a vonathoz. Csak olyan szakaszt kapott, amelyben már négy másik utas ült, még pedig — tekintettel a késő esti időre — már kilencz és fél órára járt az idő, valamennyien elnyujtózva a fekete bőrüléseken. Érthető volt tehát a nagy fogadtatás, amelyben az ötödik részesült. Kovács bácsi azonban nem sokat látszott törődni a többiek kényelmével és kérlelhetetlen arczczal állt meg egy vörös oldalszakállu ur előtt: — Szabad kérnem ? Azzal leült melléje az ülésre, úgy, hogy a másik természetesen kénytelen volt most már felülni, bosz- azus arczczal húzódva a sarokba, mialatt valószínűleg sfféle gondolat ébredt benne : vezérei, üljenek bár jobbról avagy balról — s nem azok, akik vagy begombolkoznak vagy gyűlölködéssel a szivükben közelednek. Krónika. Évenkint rendszerint az ember Egy esztendővel öregebb lesz, Lassacskán jönnek uj barázdák A régiekhez. Évközben én sosem öregszem, De újévkor aztán fokozva, Mit az esztendő elmulasztott, Ekkor behozza. Járok-kelek évközbe’ fiú gén, Csak újév táján vénülök meg, Ilyenkor érzem csak, az évek Hogy tovaszöknek! Oka a számos jókívánság, Mely garmadával érkezik be, S nekem — szörnyű sors! — válaszolnom Kell mindegyikre. Szegény fejem tiz napra görnyed E szörnyűséges nagy robotban, 5 több, mint fele reám vigyorog még Válaszolailan. Úgy omlik rólam a verejték S a hátam meggörbül beléje, De hát az embernek azért van Boldog újéve ! Évközben én sosem öregszem, De újévkor aztán fokozva, Mit mulasztott az év, ilyenkor Bezzeg duplán behozza ! Fenő. — Vájjon meddig akar utazni ez a . . . Nem fejezhette be a gondolatát, mert lent a perronon hangosan közbekiáltotta valaki, hogy : — Indulás ! A gép füttyentett, s a másik perezben a vonat lassú, komoly dübörgéssel kirobogott a pályaudvarból, neki a hűvös, vak októberi éjszakának. A szakaszban csend volt, mert az utasok, akik Kovács bácsi kivételével mind Bécsbe iparkodtak, valamennyien álmosak voltak. Maga Kovács bácsi is, aki Váczra volt menendő, alighogy a vonat elindult, érezte, hogy ellenállhatatlan álmosság lepi meg. Vonaton amúgy is könnyű elálmosodni; hát még, ha esti tiz óra felé járt az idő, ősz idején s az ember egy negyedórával ezelőtt öt pohár sört engedett le a torkán. Félt azonban, hogy elaluszsza az állomást és elviszik Verőczére, avagy kitudja, talán Esztergomig, vagy még odább. A kalauzban nem mert megbízni, mert minden kocsi telidesteli volt utassal s igy, ha csak borravalóval nem gyantázza meg az emlékezőtehetségét, biztosra vehette, hogy a derék ember elfelejti a fölkeltést. Borravalót pedig elvből nem szokott adni Kovács bácsi; magának is kevés volt a borra való. flirek. Szobrot Rákóczinak. Ezzel a jelszóval emeli kérő szavát a nemzethez Kassa város közönsége, a mely hazafias feladatául tűzte ki, hogy II. Rákóczi Ferencznek. az utolsó nemzeti fejedelemnek, a Rákóczi vármegyék
