Rákos Vidéke, 1906 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1906-12-30 / 52. szám
52. szám. RÁKOS VIDÉKE Hírek. A gyermekek karácsonya. A niult vasárnap, decz. 23-án, d. u. 4 órakor a rákosszentmiháiyi Hausvater vendéglő összes termét szinültig megtöltötte közönség. A rákosszentmiháiyi asztaltársaság 22 szegény gyermeket ruházott fel, A fiuk kaptak téli ruhát, téli felöltőt, czipőt és harisnyát. A lányok kaptak téli ruhát és téli kendőt, meg czipőt és harisnyát. Minden gyérmek számára déli gyümölcsösei, dióval, almával és süteménynyel megtöltött zacskót rakosgattak össze a társaság hölgytagjai. Végül gazdag ozsonyában is részesültek a gyerekek, A díszes é-s a gyermek szemét kápráztató, iny ingerlő mindenféleséggel telerakott karácsonyfa alatt még 60 kor. értékű iskolakönyv volt kiállítva, mely szintén az asztaltársaság adománya volt. Az öltöztetés végeztével Tóth Kálmán lelkész magas röptű beszédet mondott a szeretetről, A gyermekek karácsonyi énekét követte Perl János VI. oszt. tanuló, ki szépen sikerült beszédben köszönte meg tanulótársai nevében a jóltevők áldozatkészségét. Jövendőre ö is hasonló jócselekedetet igér. Most egy czukros kis baba, a Hausvater Sebestyén 4 éves unokája gőgicsélt el egy szép verset az árvák és szegények Istenéről. Sok éljen, taps és csók lett a jutalma. Még Devecsery Stefi is szavalt egy idevágó verset s a feledhetetlen ünnepség a hymnus elhangzásával veget ért A gyermekeket a férfi tanítók, az éneket az igazgató vezették. A helybeli tanitó-testület, az asztaltársaság és Eperjessy József urnák, ki szintén 20 fiú ruhát és 30 kor.-nát ajándékozott a szegény- sorsú gyermekek szániára, üléséből kifolyólag jegyző- könyvi köszönetét fejezte ki. Ugyan aznap d. u. 5 órakor karácsonyfa ünnepélyt rendezett a helybeli hülyék menháza kormányzója is. Az egybegyűltek bámulattal voltak eltelve, hogy a gondviselés által eltörpített szellem szakvezetés mellett mire képes, A két óvónő oly remek pásztor játékot mutatott be hülyékből alakított élőképekben, mely becsületére válnék bármely nevelő-intézetnek. Az elismerésből kijutott a kormányzónak és az óvónőknek egyaránt. A szentmihályi községi orvos. Hirt adtunk a múlt héten a rákosszentmiháiyi körorvosi állás szervezése ügyének jelenlegi állásáról, melynek lényege az, hogy a község képviselőtestülete felkérje Hunwald Antal dr. csömöri körorvost, hogy Rákosszentmihályt a körzetéből bocsássa ki. A körorvos úrtól most ez ügyben nagyérdekü levelet kaptunk, melyet kívánságához képest készségesen közreadunk. Tekintetes Szerkesztő ur ! Múlt heti 51, sz. lapjában «Községi orvos» czim alatt egy közlemény jelent meg, melyben Rákosszentmihály képviselőtestülete akként határozott, hogy az elöljáróság utján engem felkérnek, hogy a körzetből leendő kiszakitásba beleegyezzek. Én Rákosszentmihály boldogulásának és fejlődésének kerékkötője nem akarok lenni, ha a község képviselőtestülete úgy határoz, hogy községi orvosra szükség van, bizonyára a község érdekét tartja szem előtt, viszont én legelemibb őnjogaim ellen vétenék, ha szerzett jogaimról lemondanék, nem tekintve azt az összeget, amivel Rákosszentmihály törzsfizetésemhez hozzájárul. De nem mondhatok le hivatalos jogaim után járó keresetről sem, minő a himlőoltás, hivatalos vizsgálatok után járó díjazások. Ha nem csnrran is, de csepeg néha egy kis magán praxis. Végül pedig anyagiakban ki nem fejezhető az, hogy én Rákosszentmihály magas niveaun álló képviselőtestületének tagja lehetek. Kérve jelen soraim közzétételét, maradok Szerkesztő urnák tisztelője Dr. Hunwald Antal, csömöri körorvos. Hunwald dr, álláspontja kétségtelenül jogos és tiszteletre méltó. Viszont az is bizonyos, hogy Rákosszentmihály egy pillanatra se lehet el kon és nyilvánosan versenyeztek a társaságért. Nap- hoszszat élvezhette az ünnepeltetés gyönyöreit. Igen, egész nap, csak este, az előadások kezdése idején tartott némi szünetet az ünnepeltetés. A szép leány már az első napokban tapasztalta, hogy ilyenkor a figyelem másfelé terelődik, egy vézna, közönséges arczu leány felé, ki nappal mit sem számított, ki egy megyei Írnokot nem tudott volna meghódítani magának ... Ki híján volt mindenféle külső előnynek. Ez a nem szép leány Major Nelli volt, a színházi kellékes leánya, ki kissé tompa hangján csodás melegséggel tudta kifejezni a legmélyebb érzést a legviharosabb szenvedélyt. Nyugodtan, biztosan uralkodott szerepének minden apró részén. Akár halkan suttogva, akár érdes, kiabáló hangon beszélt, a közönség vakon hitt szavának. A szép Jolán láthatta minden este, hogy a közönsége meghatottsága mily őszinte, ha Nelli játszik. Még a taps dinamikai fokozódása is más elemi erőt fejezett ki, mint mikor neki tapsoltak. Önkénytelenül irigység lopódzott a leikébe. És ez az irigység nyugtalansággal, fájdalommal töltötte el. Az elkényeztetett szépségű leány nem hitte volna, hogy valaha színpadi partnert ennyire irigyelni fog. Mikor egy darabban együtt léptek föl, egész nap rosszkedvű, bátortalan volt. Megérezte, hogy az este bármit követ el, csak stafázs lesz. A két színésznő együtt öltözködött. Nelli közömbös arczczal festette magát a tükör előtt. Mikor a ruháját összefűzték, könnyű sóhajjal mondotta: — Már a harmadik szerepet játszom ebben az antodős ruhában. Nem csodálnám, ha megszólnának érte . . . Jolán rezignáltan jegyezte meg: — Ön játszhatik akármilyen ruhában . . , — Gondolja ? — Úgy van. Az ön győzelme bizonyos . . . Ah, Nelli, ha én úgy tudnék játszani, ha én bírnám azokat az eszközöket . . . — És ha én olyan szép lennék, mint ön. A szép leány elfintorította az arczát. — Mit értek vele ? Látja, nem tagadom, én irigylem önt. Vad indulatos, kinzó irigység lep meg, ha látom, hogy ön mint uralkodik az emberek nemesebb indulatain . . . Nelli pajkosan vont vállat. — Azt hiszi talán, hogy én nem irigylem Önt. Önt, aki mindenkit hódolatra késztet tökéletes szépségével . . . Jolán eldobta a szemöldök feketitőt. . . , Esküszöm, hogy ezen nincs mit irigyelni. Igen, körülzsonganak, keresik társaságomat diszkréten és tolakodóan . . . Hallhatok annyi hazugságot, hogy megcsömörlik belé a lelkem. — Nekem nem is hazudnak, arra sem tartanak érdemesnek a férfiak, mondotta Nelli nem minden keserűség nélkül. — De este! kiáltott Jolán. — Este? Hát igen . . . tapsolnak . , . magam is azt hiszem, hogy értem ezt a mesterséget . . . De
