Rákos Vidéke, 1906 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1906-09-02 / 35. szám
RÁKOS VIDÉKE 35. szám. 2. vételárából már csak az utolsó részlet hiányzik ; a templomi perselypénzből egy év alatt — a legrosszabb esetben is kikerül az is. Ez a Fehér János műve volt: istenáldotta gyümölcse fáradozásának. Mert prédikált, mulatságot rendezett, gyűjtött és dolgozott, minden képzelhető módon fáradozott érette. A társadalomban a kissé visszavonultabb Fehér János ugyancsak megtalálta a maga helyét. Mindenkinek szivéhez nőtt barátja és megbecsült, tisztelettel övezett lelkipásztora lett. Szives, vendéglátó háza. az úri társaság egyik középpontja, hol mindenkit magyaros, bácskai vendégszeretettel szívesen látott, önmagára nézve azonban a szigorúan szabályos mértéken belül, Közhasznú tevékenysége az egyháziakon kívül is hasznos tért talált. Számos egyesületben fejtett ki áldásos működést, a fogyasztási szövetkezetnek derék pénztárosa kezdettől fogva. Ha szerénységét sértettük talán, de el kellett mondanunk Fehér János dióhéjba szorított s felületesen vázolt jellemrajzát, most, amikor búcsúznunk kell tőle. Nem vagyunk annyira csúfosan önzőek, hogy fájdalommal tennó'k. Örvendünk, mert ez a távozás neki újabb sikere : püspökünk, C s á k y Károly gróf nagy bizalmát tanúsítja, midőn a sínylődő vecsési plébánia élére helyezte és rendbehozatalának kényes munkáját bízta reá. Uj feladat, nagy és nehéz, éppen ezért kitüntető. Irigyeljük érte a vecsésieket s kívánjuk, legyenek érdemesek uj papjukra, aki megint Isten rendelésében szent megnyugvással, csendben, zajtalanul távozik el tőlünk s kezd uj munkát, uj életet. Szép emléket hagy maga után, mely követésére kötelez bennünket továbbra is. JuTÁRCZ A. Koko. Mese a férjekről és a „feleiíhefeflen“-röl. Irta: Zsoldos László. Fehér volt, mint a galamb; és a hogy bütykös ujjaival a rézkalitka sárga drótján fölmászott egészen a kupoláig, s görbe csőrét ott a rácshoz vervén, elrikkantotta magát, hogy : — Aurá! Aurá ! — Istenem, olyan szép volt az a kakadu ! Azért kiáltozta mindig, hogy: — Aurá! Aurá! — mert gazdájának, Károly urnák volt egy filigran felesége (aki éppen olyan fehérnek s törékenynek látszott, mint a czukorbaba) s ezt Laurának hívták. És, mivel Károly ur igen szerette az asszonykát, minden nap, mikor hazajött a hivatalból, ebéd előtt odaállt a kupolás kalitkához, és egymásután többször bekiáltotta a fehér kakadunak, hogy : — Laura ! Laura ! A fehér kakadu pedig félrevágván bóbitás fejét, az első kiabálásoknál csak nézett Károly urra, hogy mit is mond voltaképen ; aztán, mikor tisztába jött a dologgal, akkor kissé megberzenkedett és kitátotta a Gsőrét: talmul pedig magával viszi a tiszta lelkiismeret édes nyugalmát és egy nagy sereg ember forró szeretetét, mely híven kiséri tovább minden lépését. A lelkűnktől nem fog elszakadni sohasem, áldásunk, hő imánk nyomán jár minden útjában. Iskolaegyesületi mulatság. A rákosszentmihályi polgári leányiskola ifjúsági könyvtára javára augusztus 25-én este 7 órakor a Bürgermeister-féle vendéglő helyiségeiben családias jellegű műkedvelői hangversenynyel összekötött táncz- mulatságot rendezett a rákoszzentmihályi iskolaegyesület. A tánczmulatságon kezdem, úgy 10 óra után kezdődött óriási részvétellel és jókedvvel. Természetesen fiatal urakban — tánczosokban — mint rendesen, most is nagy volt a hiány. De a kisasszonykák ezen is segítettek egyszerűen, felváltva férfi szerepet vállaltak s ugyancsak kitettek magukért. Hogy meddig tartott a táncz nem tudom, de sejtelmem azt súgja, hogy a mamáknak és apáknak azt a bizonyos »csak még egy kicsit stb,« rimánkodást sokszor kellett meghallgatni reggelig s sziveseu engedték, mert a határtalan jókedv ritka kedvessé tette a vidám estélyt. A műsor változatossága, a hallgatóság figyelmét teljesen lekötötte, fokozta ezt a kedves látvány, amint a sok apróság lélekzetfojtva leste és hallgatta édes nénjeik édes szereplését. Kis tenyerökkel tapsoltak is, úgy, amint dukált, — volt bokréta, virág bőven, — épp úgy, mint a »nagyoknál«, A műsor szavalatokból, zongora-számokból, czimbalom produkczióból és ráadásul rögtönzött műkedvelői czigányzenekarból állott. A nehéz rendezői tisztet K é p e s s y Imre tanár, az iskolaegyesület fáradhatatlan jó szelleme vállalta, sok-sok szeretettel és kipróbált szakértelemmel látva el. Sok kihívás, taps jutalmazta fáradozásukat. Képessy Lenke bámulatosan zongorázik, nem győzték tapsolni; jóízűen játszott a darabban is és az estély művészi rendezésében kiváló érdemei — Aurá ! Aurá ! Az »L« betűt elfelejtette ugyan, hogy kiejtse, de azért a rikoltása úgy hangzott, mintha »Laurá«-t kiáltott volna. Ez a különben is könnyű szó azután annyira megtetszett neki, hogy amint gazdáját vagy a czukorbaba asszonyt megpillantotta, mindjárt rákezdte, mintha fizetnék érte : — Aurá! Aurá! S ha nagyon jó kedve volt (ez ebédjének mi- nemüségétől függött), kaczagott is melléje, úgy, hogy a fiatal házaspár is egymásra pillantott és minden ok nélkül elkezdett nevetni. Mert a boldog szerelmesek hamar nevetnek, holott csak a boldogtalan szerelemben van humor, amin mosolyogni lehetne; ámde az emberek túlnyomó része elfelejt nevetni a legjobb viczczen is, ha a tréfa az ő bőrére megyen. De Károly ur és a filigran Laura nevethettek, mert boldogok voltak. Még akkor is gyakran nevetgéltek együtt, mikor a fehér kakadu már rég leszokott a kaczagásról, mert megtanult panaszkodni. Erre a mesterségre szegényt a tüdővész tanította meg, miután belévette magát a hószinü pihék mögé, A kakadu nehezen lélegzett és ilyenkor keservesen, oh szivetszaggató rivással tudott sírni. ^ — A-aurá! Já-a-á-ha-já-á! — És a jajgatás egész szenvedő skálája verte föl az ebédlőt, hol az ablaknál a kálit állott.
