Rákos Vidéke, 1905 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1905-03-19 / 12. szám
rWQZNS 15. ünnepi beszéd. Tartotta a rákosszentmihályi ipartársulat 1905. évi márczius 15-iki ünnepélyén: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Igen tisztelt gyülekezet! Ä hősök és óriások nagy idejének, az 1848-ik esztendőnek márcziusában vagyunk. Az 1790. óta vergődő, de nagy fiainak hatása alatt mindinkább öntudatra ébredő nemzet lelkét át meg átjárta a szabadság vágya, az önállóságra, a nemzeti állam megteremtésére irányuló törekvés. Sok ideig csak megbújva lappangtak az uj eszmék, s nem egy vér- mesebb bajnokuk áldozul esett a maradi korszellemnek és a fojtogató hatalom erőszakának. Martinovich az emlékére máig is igynevezett vérmezőn vérzik el, — Lovassy Lászlónak a spielbergi börtönben borul el nemes és fogékony lelke, — legújabban Stáncsics Mihály veszti el több kortársával együtt szabadságát, két könyve miatt, melyet az uj idők szellemében, a népszabadság szent nevében, irt az egyszerű szabólegény, ki a maga erejéből szerzett tehetségéhez méltó ismereteket és lett magánoktatóvá és igen népszerű Íróvá. Megannyi állomása az uj idők uj szellem e terjedésének és erőre kapásának. A nagy márczius már előkészítve találta a lelkeket, melyeket a látszólagos közömbösség és érzéketlenség kérge takart. A pozsonyi diétán Kossuth Lajos költögette a a nemzetet lánglelkü szónoklatával. Az alsó tábla ellenzékének sikere azonban megtört a felső tábla közömbösségén, mely a felelős minisztérium kinevezése érdekében tervezett felirat ügyét halogatással akarta elposványositani. Pesten ezalatt nagy erély- lyel dolgozott az Ellenzéki kör s még nagyobb hatással az úri-utcai Pilvax kávéház Írókból és művészekből összeverődött lelkes ifjúsága. A pozsonyi felső tábla halogató határozatáról szóló értesítés egy időben érkezett ide az egész Európát végigseprő nyugati forradalom lázbahozó hírével. A lelkek rejtegetett tartalma egyszerre kiürült. Néhány nap drámai története mindössze a magyar szabadság újjászületésének ragyogó előjátéka. Márczius 15-ike maga a szülése napja. A fiatalság — minden tagja csupa szellemóriás — egy szakítással tépte le a múlt béklyóit. Az Ellenzéki körben tizennegyedikén tartott fényes emlékű népgyülés után másnap már kora hajnalban gyülekezett a Pilvax oszlopos csarnokában. Irinyi indítványára már összeállította az öt kiválasztott ifjú, köztük Petőfi, Jókai, a hires tizenkét pontot: „Mit kíván a magyar nemzet ?“ Jókai az asztal tetejéről harsány hangon, lelkes beszédben terjesztette elő a nemzeti követelményeket. A következő pillanatban Petőfi Sándor lázban égő ajkán a terem másik oldalán mtgcsendült a nemzeti dal egy napos szövege : „Talpra magyar hí a haza !“ Szem nem maradt szárazon, őrjöngő lelkesedés fogta el a zsúfolt terem egész közönségét. Mint ellenállhatatlan áradat zudult fel a viharzó tömeg. Az eddigi körülményes tervek helyett elhatározták, hogy azonnal cselekedni fognak. Úgy tódultak ki az utczára, a hatvani utczai orvosegyetemhez. A tizenkét pontot erőszakkal kinyomatták a Länderer és Heckenast hatvani utczai nyomdájában. Az orvostanhallgatók zúgva, éljenezve özönlöttek az udvarra és csatlakoztak a mozgalomhoz. Majd a mérnök iskola hallgatóságát vonzották magukhoz a mostani ferencziek bazárjában. A jogászok és bölcsészek a papnevelő- utczában már várták a mindjobban szaporodó tömeget, melynek erkölcsi erejétől halálra rémült a hatalmas helytartótanács. A világ legcsodálatosabb forradalma volt a nagy magyar szabadságharcznak ez a példátlan bevezetése. Békés, loyális, vértől, erőszaktól, rendzavarástól tartózkodó, de erejében ellenállhatatlan, igazságában a legnemesebbjogosságában a legfenségesebb,, erkölcsi tartalmában a leggazdagabb, sikerében a leghatalmasabb a népek történetében. Nem beszélhetem el apróra a magyar történelem legragyogóbb lapjaira Írott eseményeket, de hiszen minden magyar szív mélyére belevésve vannak azok örökre kitörölhetetlenül. Legféltettebb nemzeti kincsünk és dicsőségünk, viszontagságos utainkon talizmánunk ez nekünk. Három rövid nap története az egész első fejezet, a márczius tizenötödike históriája. A muzeumkerti népgyülés, hol Petőfi ötödször vagy hatodszor szavalta el e napon páratlan dalát, s ezernyi ezer torok zúgta utána: A magyarok istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!
