Rákos Vidéke, 1905 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1905-01-01 / 1. szám
Ezt az egyént a múlt sok keserű csalódása után, gondos lelkiismerettel, a melyhez a hazafi aggódása csatlakozik, — kell keresnünk. Adja az ég, hogy idejekorán megtaláljuk! 2 RÁKOS Szegény gyermekek karácsonya. A jó tett meghozza a maga jutalmát a lelkiismeret boldogító nyugalmában. De milyen bőséges ez a jutalom, mikor a fáradozás eredményének gyönyörködtető gyümölcsét közvetlenül élvezhetjük, a mikor a végzett munka és teljesített áldozat árát páratlanul lélekemelő látvány öröme fizeti meg. A szentmihályi szegény gyermekek számára gyűjtött karácsonyi ajándékok kiosztása karácsony szombatján teljes csendben folyt le a Way and Károly igazgató osztályában, az ünnepség rendezője, Fehér János lelkész vezetésével. Otte Albertné, Röhl Károlyné, Szabó Ferenczné és Wittenberger Margit osztotta ki az ajándékokat, melyben ötvenöt szegény gyermek részesült. A gyerekekről előzetesen mértéket vettek s igy minden ruha pompásan illett a gazdájára. Leírhatatlan az a kitörő öröm, melylyel a kicsinyek az ajándékokat fogadták s különösen könyre fakasztó látvány volt a kalácsok, diók, almák s másféle csemegék kiosztása, a miben valamennyi gyermek részesült. Mindegyik kapott mákos és diós kalácsot is, melynek elfogyasztásához roppant örömmel láttak hozzá. Fehér János lelkész egyik legderekabb cselekedete, működésének egyik legszebb sikere — ennek a jótékony ünnepségnek a megszervezése, a melv- nek áldásában — mint már említettük volt — vallásvidéke 1. szára. különbse'g nélkül részesültek a szegénysorsu szülők gyermekei. Zaj, hivalkodás nélkül gyűjtöttek halomra egész sereg adományt. Egyszerű szavára megmozdult a helybeli társadalom, igaz dicsőséget szerezve a buzgó és nemeslelkü Isten szolgájának, de egyúttal szép tanúságot téve saját lelkének becses kincseiről. A szent Antal-persely ez évi tartalmát az egyház- megyei főhatóság jóváhagyásával felhasználták, a mi pedig majdnem 300 korona volt. Ehhez járult a Szabó Ferenczné által gyűjtött s már nyilvánosan nyugtázott 83 K 40 fillér; Fehér János lelkésznél befolyt: Maácz János 3 K, Léger József 3 K, Zelky Endre 2 K, Két kisleány 1 korona, Bozsákné 2 K, Tóbiás 1 K, Benke István ev. ref. lelkész 1 K, Kennstock Károlyné Bpestről 10 K, N. N. 3 K. Szerkesztőségünkben befolyt az ezüstlakodalmát ünneplő Oalaschek Ferencztől 2 K és Kneif Endrétől 2 K, melyeket szintén rendeltetési helyükre juttattunk. Nagy szolgálatot tett a jótékonyság bajnokainak Leon Péter, községünk régi lakosa is; a mennyiben a társtulajdonában levő ismert belvárosi Leon és Oláh czég gyári beszerzési áron engedett át értékes, szép kelmeárut a gyermekruhák czéljára. A czég árengedménye körülbelül 70—80 korona értéket képvisel. Ugyancsak a szegény gyermekek részére érkezett egy ajándékkönyv Urbányi Janikától Budapestről. Teljes ruhát kapott (leányok) 26, fiuk teljes ruhát 9, téli kabátot 5, téli nagykendőt 7, téli czi- pőt 26, téli harisnyát kiosztottak 25 párt. Ruha varrást Otte Albertné dirigálása alatt: Kertész, Opitz, Röhl, Meltsok, Wittenberger kisasszonyok s Farkasné, Hauserné és Wayandné úrnők voltak szívesek elvállalni. Cs íií Tárcza. Gloria in excelsis Deo!... Egy orvos naplójából. — Irta: Szétsi Mihály. — — Itt ülök kicsiny szobám ablakánál. Fásult szívvel nézem a hóval borított utat s a tova siető embereket. Mindenki siet haza, csak nekem nem lehet haza sietnem, mert nincs otthonom. Otthon ! Keserű érzés támad bennem e szóra. Miért is nincs otthonom? Hiszen volt! Még egy éve sincs, hogy én is boldogan siettem — haza, az édes otthonba. Szerető feleség lágy karjai feledtették el velem a nap fáradalmait. Egy édes csók, egy forró ölelés sokszor boldogabbá tett, mint a csengő aranyok olvasása. S ime, ma egyedül vagyok. A szerető hitvest elűztem. Miért, — kiért!? Semmiért, senkiért. Vagy tán ezer szerető minden csókja, szenvedélyes ölelése pótolja-e a hitves szeretetét? Szerelmét talán ... de szeretetét soha. S én mégis igy tevék. Elűztem házamtól mindenemet, boldogságomat, az azóta mindig hiányzó szeretetet, egy szelíd angyalt. Kiért?- egy senkiért, kinek arcza talán szebb volt, kinek ölelése először lágyabbnak, csókja édesebbnek, hangja zengőbbnek tetszett, de később? . . . E szép arcz látása undorral töltött el, ölelésétől, mint mérges kígyóétól, irtóztam; csókja, mint a gyehenna tüze, égette ajkamat, hangja, óh a hangja, ennek hallására egy nagy vétek jutott eszembe, a mely kinzóbb, gyötrőbb volt, mint a halálraítéltnek utolsó órái. Nagy volt a bűnöm. Halálra ítéltem én is ma- ! gamat. A sors, e kegyetlen sors azonban ezt a büntetést is kevésnek találta számomra. A jótékony halál kevés volt az én bűnömre. Hetekig feküdtem betegen az ágyhoz kötözve, mert máskép önkezemmel tépem fei sebem kötelékeit. Egy angyali kéz ápolt és gyógyított meg, nem az orvosok tudománya. Eszméletlen óráimban durván taszitám el e kezeket, azt hivén, hogy a drága szerető keze ez, ki meg akar menteni az életnek, mert máskép visszamehet a piszokba, a sárba, a honnan magamhoz emelém őt. Angyal keze volt ez, ki eljött, meggyógyított, mert nem akarta, hogy bűnben pusztulván el, többé soha se láthassam az én jó angyalomat, — a feleségemet. Felgyógyultam, de ezzel együtt szétfoszlottak ábrándjaim, az angyal eltűnt, még csak köszönetét se mondhattam neki, nem is várt ... Ez a lény nem állhat szóba, oly nagy bűnössel, mint én vagyok.
