Rákos Vidéke, 1904 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1904-02-14 / 7. szám

7. szám. RÁKOS VIDÉKE 3 lelkes támogatásával hajtsa, űzze előre, mindig csak előre. Becses ezért és külön hangsúlyozásra méltó az a jelenség, a mely iparosaink közéletében, éppen az ipartársulat révén legújabban meg­nyilvánult. Azt látjuk, hogy belső szükségből és meggyőződésből önként átlátták az elmon­dottak igazságát s maguktól imponáló erővel ! törtek a helyes útra. Az ipartársulat idei köz­gyűlése iránt eddig egészen szokatlan érdeklő­dés nyilvánult meg; uj szellem és erős akarat lengte át a közhangulatot. S ez a fellobbanás nem volt pillanatnyi szalmaláng, hanem az ipar­társulat azonnal munkához látott s a munka első napján ott találtuk ugyanazokat az ambi­ciózus karokat és lelkeket, a kik az ünnepies pillanatban az önkéntes fogadalmat letették. Anyagilag úgy, mint lelkes munkásság terén be­jelentették áldozatkészségüket és ez áldozat le­rovását teljes odaadással nyomban megkezdet­ték. Egyebek közt pedig azt határozták, hogy március tizenötödikét, a magyar szabadság hajnalhasadása napját fényesen megünneplik. Remiéjük, sőt elvárjuk, hogy addigra min­den helybeli és környékbeli iparos testtel-lélek- kel mint az ujjáalkotott ipartársulat tagja fog majd össze többi társaival, karöltve's egyesülve fog részt venni azon a derék ünnepségen, nem csak magának az ipartársulatnak az érdekében és dicséretére, hanem tündöklő tanúbizonysá­gául törhetetlen hazaszeretetének és a nagy célok benső megértésének. A közönség pedig nem fog elmaradni, ha­nem segítő kezét nyújtja s együtt remél, együtt A nap. Fölkelt a nap s egy lángoló súgóra Megérintette alvó szivemet, Egy másik ajkamat csókolta meg S fölpattant tőle lelkem titkos zára. S születtek vágygyal telt melódiák, Forrók de tiszták, mint a kócsag szárnya . Legbensőbb rejtett énemet kitárva: Miként kibontja kelyhét a virág. ... És aztán egyszer csak letűnt a nap . . . 5 a fényözönt, miben tobzódtam szinte, A ragyogást mind, mind magával vitte: Nekem csupán . . . csupán a dal maradt. — És igy kifosztva most, koldussá válva Sírom e dalokat az éjszakába . . . Jörgné Draskóczy Ilma. áldoz és együtt ünnepel külön tömörült részé­vel a haza, a közjóiét és a tisztes ipar javára és dicsőségére. Meglátjuk a nagy napon: március tizen­ötödikén ! A református fiókegyház évi jelentése. A Rákosszentmihályi ev. ref. missiói egyház ta­nácsa most adta ki jelentését az egyház 1903. évi mű­ködéséről. A jelentés Bakonyi Jenő egyháztanácsi jegyző tollából került ki s felöleli az egyház életének minden ágát s munkálkodásának minden mozzanatát. „Ismét egy évet borítottak el a múlandóság hul­lámai, — írja a jelentés — ismét egy esztendő múlt el visszahozhatlanul. Az eltűnt év sírjánál meg kell állanunk, hogy rövid visszapillantást vethessünk annak eseményeire. Múlt 1902. egyházi évi jelentésünk szerint 1901. év előtt egyházi életünk sötét éjszakához volt hasonló; de valamint a természet törvényei szerint az éjszakára követ­kezik a verőfényes nappal, úgy Istenbe vetett hitünk biztat, hogy egyházunkra is felvirrad az. De míg a fényes nappal előtt az éjszaka után csak derengés mutatkozik a láthatáron, erre pedig következik a szunnyadó életet fölelevenitő hajnal: úgy egyházunk sem érte még el a verőfényes nappalt, de már nálunk is hajnalodik. íme a hajnal fényének arany sugarai láthatók már egyházi életünk egén. Istenbe helyezett erős hitünk és saját erőnkbe vetett bizodalmunk nem rendül meg, reménységünk nem dőlt romba. Az a kálvinista hitbuzgóság és áldozatkészség, mely évszázadokon keresztül néha-néha majdnem cso­dákat müveit, nálunk is éreztette hatását. A hitélet iránti szeretet elvetett magja kikelt. Ma már elértük azt, hogy a midőn a munka ter­hétől megszabadulva a nyugalom napját szeretnők való­ban Istennek szentelni, összejöhetünk — ha nem is saját, hanem csak szívességből átengedett — imahá­zunkban rendszeres isteni tiszteletek tartására, a hol a 130-ik dicséret szerint összegyűlve úgy érezzük magun­kat, mintha Istennel társalogva ott volnánk, hol a menny lakói, kik az ő királyi székének előtte letelepednek. Hála nagytiszt. Mády Lajos esperes és nagytiszt. Benkő István rákospalotai lelkész uraknak, 1903. évi deczember 20-ika óta rendes misziói egyház vagyunk s tisztelendő Keresztesy Sámuel lelkész úr személyében rendes lelkészünk s Borbély Ferencz rákosligeti tanító úr személyében rendes orgonistánk van. Szeretnőnk az Istennek hajlékot emelni, a hol megszabadulva a földi gondoktól, hozzá, mint minden­ható és mindenek könyörgését meghallgató édes atyánk­hoz emelkedhetnénk, ki minden dolgunkat bírja, forgatja s kezeink munkáit igazgatja. Hogy Isten házát felépíthessük s egyéb anyagi kiadásainkat fedezhessük, arra egyházunk tagjainak ál­dozatkészsége szükséges. Azok, kik eddig is áldozatkészséget mutattak egy­házunk iránt, a következők:

Next

/
Oldalképek
Tartalom