Rákos Vidéke, 1904 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1904-02-14 / 7. szám

4 RÁKOS VIDÉKÉ 7. szám Első sorban Molnár Kálmánná úrnőt kell kiemel­nünk ki a mellett, hogy mint hittantanítónő gyermekein­ket valláserkölcsi oktatásban eredményesen részesíti, íemplomalapunk javára 80 koronát ajándékozott július 5-iki mulatságunk alkalmával; ezenfelül pedig hosszabb időn keresztül az orgonistái teendőket is ellátta, a miért hálánkat és legmélyebb köszönetünket érdemelte ki. Áldja meg őt érte a mindeneket jutalmazó kegyelmes Isten. Kegyszerekre befolyt híveink áldozatkész adako­zásából 282 korona 26 fillér, a mely adakozás a közölt kimutatás szerint nyugtáztadk; Ács József két thonet-széket, Hornyánszky Viktor 15 darab énekeskönyvet, Kiss Ferencz gondnok pedig egy ó-testamentumot és 1 korona készpénzt ajándé­kozott azon kijelentéssel, hogy ezen ó-testamentum és egy korona készpénz az általa tervezett népkönyvtárnak legyen az alapja. Azok sorában, kik egyházunk anyagi jólétét előmoz­dítani segítettek, különösen fel kell említenünk a tiszte­letreméltó Malamsoky családot, kik Istenbe vetett erős hitük és annak tett erős fogadásukból kifolyólag egy­házunkat egy szép és értékes asztalterítővel ajándékoz­ták meg. Nemes cselekedetük nyerje jutalmát azon tudatban, hogy a jókedvű adakozókat szereti és megáldja a minden kegyelem Istene. Kedves kötelességet vélünk teljesíteni, a mikor kö­szönetét mondunk mindazoknak, a kik valláskülönbség nélkül közreműködtek a múlt évi julius 5-ikén templom­alapunk javára rendezett mulatság sikerén, a mely mu­latságból tiszta jövedelem czímén 1139 korona 13 fillér jutott egyházunk templomalapja javára és kegyszereink beszerzésére. Nem kételkedünk, hogy a mint eddig, úgy ezután is fognak találkozni más vallásu polgártársaink között is olyanok, kik ismervén és méltányolván a reformátusok­nak a magyar nyelv, a magyar nemzet s az alkotmányos szabadság megőrizése és megmentése érdekében szá­zadokon át szerzett erdemeit, — bennünket, szerény egyházat úgy anyagi, mint erkölcsi támogatásban ezentúl is részesíteni fognak Mindazok, kik egyházunkat bármi adományban és erkölcsi támogatásban részesítették, fogadják ez úton is az egyház köszönetét s háláját. Sokoldalú elfoglaltságukra való hivatkozással pres­byteri állásukról lemondottak Molnár Kálmán és Szabó István, helyökbe megválasztattak Ruzsinszky Lajos és Molnár János.“ A rákosszentmihályi ev. ref. egyház 1903. évi mér­lege. Bevétel. 1903. évi január 1-én áttett egyenleg 429 kor. 97 fill. Perselypénz számla 1903. 118 kor. 31 fill Egyházi adó számla 1903. 368 kor. 40 fill. Egyházi adó számla 1902. 24 kor. Templomalap számla 607 kor. 04 fill. Wolfner Tivadar adománya 20 kor. Össze­sen 1567 kor. 72 fill. Kiadás. Napidijak számlája 114 kor. 80 fill. Költség 115 kor. 35 fill. Pénztári egyenleg 1337 kor. 57 fill. Összesen 1567 kor. 72 fill. Költségelőirányzat az 1904. évre. Bevétel. Egyházi adókból 500 kor. Perselypénzekből 100 kor. Összesen 600 korona. Kiadás. Lelkész díjazására 200 kor. Orgo­nista díjazására 100 kor. Irodai szerekre 50 kor. Előre nem látott kiadás 100 kor. Egyenleg 150 kor. Összesen 600 kor. Az egyháznak ez idő szerint 160 hive van, köztük 46 asszony hírek. Személyi hír. Dr. Biró Géza, X. kér. tisztiorvos, a rákosfalvi társaság szeretett tagja, hétfőn, február 15-én több heti tartózkodásra San-Remoba utazik. — Biró dr. makacs gégehurutja ellen keres a hírneves gyógyhelyen orvoslást. Jörg Endréné. Jörg Endréné szül. Draskóczy Ilma úrnő uj név a magyar irodalomban, de már is országos hírnevű. Istenáldotta költői lélek, kinek pom­pás verseit élénk fantázia, finomult, gyöngéd Ízlés, rendkívüli formaszépség s igazán melegen dobogó női szív jellemzik. — Költeményeivel eleinte a vidéki lapokban keltett a fővárosban is visszhangot lelő fel­tűnést, utóbb pedig az a ritka dicsőség érte, hogy Somló Sándor, a Nemzeti Színház igazgatója a Petőfi-Társaságban mutatta be nagy sikerrel néhány költeményét. Férjével, ki a temesvári kir. járásbíróság egyik széles tudásu ügyésze, az ottani társaság egyik legkedveltebb tagja. Néhány hete a főváros legelőkelőbb irodalmi köre szállotta meg Temesvárt, hogy az Arany János-Társaságot megalapítsa. Az ünnepi diszülésen Jörg Endréné volt az egyik legőszintébben tapsolt fel­olvasó, kinek költeményeit a fővárosi sajtó az elragad­tatás hangján bírálta és idézte. A Rákos Vidéke szerencsésnek érzi magát, hogy a mai nappal Jörgné úrnőt szives munkatársai sorában tisztelheti s a kiváló költő tollából három bájos és poétikus verssel örvendeztetheti meg olvasóközönségét, mely bizonyára gyönyörűséggel fogja olvasni a ritka szépségű költeményeket, melyet a kiváló poéta köz­vetlenül lapunk számára küldött meg. Rákosszentmihályi Sporttelep. A Rákosszent­mihályi Sporttelep e héten kedden, február 16-án, este 7 órakor, Rákosszentmihályon, az özv. Ballon Andrásné- féle kávéház külön helyiségében összejövetelt tart. Ven­dégeket minden külön meghívás nélkül, szívesen látnak. Takarékpénztári gyűlés. Az Első Rákosvidéki Takarékpénztár Részvénytársaság (rákosszentmihályi taka- karékpénztár) alapitói vasárnapra, február 14-ére gyű­lésre hívták össze mindazokat, kik a takarékpénztár alapításában bármi módon résztvenni óhajtanak. A gyűlés — melyet Rákosszentmihályon az Engelbrecht-ié\e ven­déglő helyiségében délután 4 órakor tartanak meg — természetesen nyilvános s igy az előkészítő bizottság a közönség minél tömegesebb részvételét kéri. A polgári dalkör közgyűlése. A Rákosszent­mihályi polgári dalkör e napokban tartotta meg rendes évi közgyűlését. A dalkör elnökévé egyhangú határo­zattal Kollátor Ferenczet, alelnökké és karnagyá Pill- hoffer Józsefet választották meg. Jegyző lett: Rókus István, pénztárnok: Fehér István, levéltárnok: Brabecz Ferencz, ellenőr: Ruska Ferencz. A közgyűlésen a dalkör tagjai igen nagy számban jelentek meg s elhatározták, hogy lehető élénk tevékeny­

Next

/
Oldalképek
Tartalom