Rákos Vidéke, 1904 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1904-02-07 / 6. szám
2 RÁKOS VIDÉKE 6. szám. az utóbbi időben panaszos levél, felszólítás és ! kérelem alakjában hozzánk érkezett s melyek felhasználását ez összefoglaló alkalomra tartottuk fenn. A legfőbb baj és a legutóbbi idők tapasztalata. — a mire mar fentebb is czéloztunk — hogy a társaság kebelében valami különös közszellem kezd felszínre kerülni: az, a mely a közönségben ellenfelet lát s mely a közönségnek viszont ezért maga is csaknem esküdt ellensége. A mely tehát a közönség «túlkapásainak» elnyomását tartja első és legfőbb czéljának s hogy védekezzék, meg néha támadásra is adja a fejét. Öregbiti ezt a bajt a kellő szellemi fővezérlet teljes hiánya. A mióta ugyanis az első és évek során át faradhatatlan buzgalmu üzletigazgató, Pdlfi János megunta a folytonos méltatlan gáncsolast, — nincs a társaságnak üzletigazgatója. Eleinte még csak láttunk kisebb nagyobb eredménynyel jaró kiserieteket, az utolsó évben azonban az igazgatói állást csak névleg töltöttek be s a jelenlegi igazgató — ki már nem is helybeli lakos — még a kis ujját se mozdította meg. Így azután bizonyos fejetlenség kapott labra. A forgalmi személyzetnek nincs se kellő ellenőrzése, sem szükség esetére kellő támasza és tekintélyt képviselő erőssége. Ez a főoka a tapasztalható rendetlenségnek s annak a körülménynek is, hogy a különben jóakaratu ellenőr — a kinek vállát nyomja jóformán az egész vezetés — se nem tud feladatának kellőképen megfelelni, se pedig nem tudja azt a kellő formát és mértéket megtalálni, a mely a közönséggel való érintkezésében elengedhetetlenül szükséges lenne. Innen van, hogy hibás kocsik, beteg lovak heteken, hónapokon át bosszantják a Közönséget, se a tisztaság kellő mértékét, se a publikum megkövetelhető kényelmét, se a pontosság elengedhetetlen feltételét nem látjuk biztosítva; és ugyancsak e fejetlenségnek és e ferde szellemnek az eredménye, hogy a közönség jogos felszólalását, sőt néhanapján kifakadásat nem fogadják kellő tisztelettel és megérdemelt figyelemmel, se pedig a méltatlan, vagy durva akadékoskodás korlátozására a másik oldalról nincs meg a kellő súly és erkölcsi tekintély. Valóban szerencse, hogy a társaság belső gazdasági ügyei Schwarczí József kipróbált kezében vannak, a mily súlyos veszteség viszont a Farkas Ignác megbénító betegsége. Azokkal a bár korlátolt eszközökkel, — melyek a társaság rendelkezésere állanak, sokkal több és becsesebb eredményt lehetne elérni és a közhangulatot is megfelelő mederbe terelni, ha amazokat kellőleg ki tudnák és akarnák használni. Mert nem szabad felejteni, — általános igazság — hogy minden nyilvánosszerve- zetbenszervesfejlődésnek kell folyamatban lennie. Ha e fejlődés bármi okból megakad, vagy feltűnően csökken, a viszonyok fokozatos átalakulása közben a nyilvánosság előtt működő üzem a versenyképességét és lete alapját veszti. közben örök hűséget esküdött egy szelidlelkeletü adópénztárnoknak, a ki még olyankor sem által a hivatalában ülni, mikor a felesége egy ilyen régi és annak idején egyedül számbavehető imádóját fogadja. A régi és annak idején egyedül számbavehető imádó azonban ezen a keserves őszi délutánon fölötte gyöngének érezte magát arra, hogy a szőkekontyu várat ostrommal, sőt a mi több: árulással bevegye és teljesen beérte a viszontlátás becsületes örömével. Linka asszony megismételte a kérdést. Kacka Ferenc ur szomorúan mosolygott. — Nem volt bátorságom idejönni; higyje meg, nem volt bátorságom . . . Letette trabukóját a hamutartóra. — Oh, ha tudná, a mi sokat azóta én kiálltam . . . Szigetiné részvéttel nézte. — Szegény Ferenc! . . . Szeme rátévedt kopaszodó fejére: — Szegény: Feri! . . . Az hálásan pillantott az asszony tiszta, nyugodt arcába. Látszott rajta, hogy jól esik neki ez a kis részvét, ez a vékonyka becézés. — Az ám, de a Feri agglegény maradt, — mondta TAK U A. Az ideál. Irta: Zsoldos László. A főmérnök idegesen pillantott a falon függő aranyozott keretes olajnyomatra, mely a königgrätzi ütközetnek azt a hatásos utómozzanatát örökíti meg, mikor a ködös csatatérre ráborul az éj és egyszerre valami fájditóan nevetséges rokonvonást vett észre a között a ködösre mázolt éjszaka, meg az ő elhagyott, magányos élete között. Szigetiné, ki vele szemközt ült az albumokkal és őskori csecsebecsékkel telirakott asztalnál, a ruhája fodraival játszott. — Mondja csak, Kacka, mért került maga bennünket azóta? — szakitotta meg végre az idétlen csendet. Rövid nyolc esztendő előtt még udvarlói közé számíthatta ezt az embert, hanem a sors akkoriban kedélyeskedni akart és a mérnököt elküldette másfél esztendei külföldi tanulmányútra, minek előrelátható következménye itthon az lett, hogy a szép Linka — mint a Boronás leányt akkoriban városszerte nevezték — idő-
