Rákos Vidéke, 1904 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1904-07-24 / 30. szám
2 RÁKOS VIDÉKE 30. szám. ban igényli a gondozást, a most említett tényezők erejének egyesítésével, csekély áldozat árán járathatna a legnagyobb forgalom idején a kocsik előtt egy lajtos fogatot, mely legalább az utasok közlekedését tenné kellemessé. A többi azután menne magától. További részleteket és uj ideákat pedig ne várjanak. Ebben a kánikulában — nem csoda — elolvadtak. fl fogyasztási adó. Nemrégiben levélváltás jelent meg lapunkban a fogyasztási adó visszatérítése körüli eljárásról. Vaj- dafy Lehel, lelkes munkatársunk beszélte el előbb egyik ösmerősének kellemetlen kalandjait, mire „egy pénzügyőr“ aláírással választ kaptunk, melyet megjegyzés nélkül közöltünk. Ez ügyben Mátyásföld egyik közismert lakosától újabb felvilágosító sorokat kaptunk, melyet a dolog igen akut közérdekű jellege miatt alább szintén egész terjedelmében kiadunk, abban a reményben, hogy a tisztázódó vita a kétségtelenül nehézkes hivatalos eljárás egyszerűsítésére illetékes helyen impulzust fog adni s akkor majd a végrehajtó-testület — a pénzügyőrség olyan jóaka- ratu tagjainak — mint a minőnek a mi múltkori levélírónk magát mutatta — módjukban fog állani a közérdeket úgy szolgálni, hogy zaklatásnak vagy kelletlenkedésnek ne érezzék, a mint ez minden közpálya emberének legszigorúbb kötelessége is. íme a levél: Tck. Szerkesztőség! Nem a pénzügyőr urnák, f. évi julius hó 3-án kelt 27. sz. lapjában közölt reflexiójára válaszolok, mert magukkal a végrehajtó közegekkel nincs mit (Sh2II Tárcza. Hadgyakorlaton. Irta: Égly Mihály. (Folytatás.) — A „diszczug“! évelődött a legénység. — Freiter Sárkány indulhat, mondá a kapitány komoly arczczal, de nekem úgy tetszett, mintha a hangja olyaténformán vibrált volna, mintha a nevetését akarta volna visszatartani. — Habt acht! Bajonnet auf! Marschiren, di- rekczió utánam, Patrouille marsch! A bakancssarkak egyszerre megkoppantak s a patrouille az én kommandóm alatt megindult. Mi tagadás benne, a tudat, hogy én most hat embernek korlátlanul parancsolok, büszkén dobogtatta a szivemet. Ruganyos léptekkel jártam az őrjárat előtt s éreztem, hogy a többiek előtt is legalább egy fél fejjel nőttem. E pillanatban a bornyut is oly könnyűnek találtam, mintha nem is lett volna a hátamon. Csak a Náczi nem tudott vele megbarátkozni, ami felett nem is késtem rosszalásomat kifejezni. Egész nap a leglelkiismeretesebben játszottuk a ka- tonásdit, a legszigorúbban betartva mindazt, amit a patrouilleoknak a reglama előír. Csak úgy éppen, mintha valódi ellenség előtt volnánk. A dombos helyeken meghajolva, felhasználva tárgyalni, hanem a rendszer ellen kívánok felszólalni és reá mutatni amaz állapotokra, melyek fájdalom csak nálunk kedves hazánkban állanak fenn. A tisztelt pénzügyőrrel nem polemizálok, nem ellenszenvből, sem személyeskedésből, hisz a szegények beismerő vallomást tettek, hogy sajnálják, ők nem tehetnek róla, az uj rendeletet a kerepesi vámhoz kirendelt uj „tárnok ur“ hozta be, a kinek vakon engedelmeskedni kötelességük. A kötelességtudás tehát csak dicséretes és igy felszólamlásom a tárnok urnák vagy esetleg nem is neki, hanem az újonnan hozott szabályzatnak szól egyedül és kizárólag közérdekből. Érthetetlen a hangoztatott ellenszenv, megvetés vagy bármily más nem a tárgyhoz tartozó megjegyzés, mert sem a pénzügyőrök, sem a magam részéről semmi olyan szóváltás nem történt, a mi fentieket indokoltá tenné; a t. szerkesztőség részéről említett magas virtus pedig tán mégis indokolt, ha én elmondom az igaz tényállást, a mint a dolog megtörtént. F. évi junius hó 8-án Budapest keleti pályaudvarra megérkezett és ugyanott a csatolt 10/000276 számú letétbárczával 1 órakor délután hat db. csirke után 48 fillért fizettem fogyasztási adó czimén, melynek visszatérítése a kerepesi vámnál jeleztetett, ha 4 óra alatt említett vám sorompóján kivitetik. A kivitel a megszabott időn belül megtörtént, mi ugyancsak csatolt pénzügyőri elismervény tanúsítja, a visszatérítés azonban még sem történt meg mai napig, mert a csirkékkel a vámsorompónál nem jelentem meg. Nem törődtem tovább a dologgal, mert csak 48 fillérről volt szó. Igen ám, csakhogy ugyanakkor jeleztem, hogy e napokban egy hordó borom érkezik a minek elvámolása már tekintélyesebb összeg lesz és hogy azt se veszítsem el, történt a következő. A t. pénzügyőr tehát tudta, hogy bor lesz, mindazonáltal le kellett szállnom a hordóval együtt Rákosfalván és a vámsorompónál megjelenni. minden kis takarást, a sik terepen pedig plane majdnem hason csúszva haladtunk előre, vigyázva még a levélzörgésre is. Megbízásom fontosságának teljes tudatában voltam s embereimtől, bárha zúgolódtak is egy kissé, feltétlen engedelmességet követeltem. De ellenségnek még csak a színét se láttuk. Néha-néha a távol messzeségből egy-egy ágyudörgés tompa hangját hozta felénk a kósza szél, ennyi volt az egész. S ez igy tartott négy napon keresztül. Reggel a kapitány útnak indított a patrouilleommal ama bizonyos magas hegy felé, este meg berukkoltunk azzal a jelentéssel, hogy ama bizonyos hegy felé minden csendes. Az ötödik napon, midőn elindultunk szokott kémszemlénkre, Náczi megszólalt. — Freiter ur, nem vesz észre semmi? — Mi az? Ellenséget lát? Nieder! Hasra vágódtak mind, én meg térdre ereszkedve, kezemmel ernyőt csinálva szemem elé, kém- lelődtem erre, arra. — Nem ellenségről beszélek én freiter ur, hanem a kapitány úrról. — No mi az? — Nem veszi észre a freiter ur, hogy a kapitány ur csak bolondot üz belőlünk. — Hogyhogy? szóltam indignálódva. — Hát csak úgy, hogy bennünket mindig csak hátrafelé küld, ahol nyoma sincs az ellenségnek, csakhogy szabaduljon tőlünk. — Bizony igaz az, kontrázott rá a többi.
