Rákos Vidéke, 1904 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1904-06-26 / 26. szám
2 RÁKOS VIDÉKE 26. szára. gondozza a Rákosvidékét és szelleme irányitó sugarával kormányozza lelkes munkatársait. A gazdasági ügyekben s az ellenőrzés fontos feladatával megbízva, itt van még a gondnokság testületé, melynek megszaporodott tagjai P á 1 f i János elnök vezérlete alatt szintén teljes ambícióval teljesitik nemes munkájukat. A mi közoktatásügyünk tehát jó kezekben van letéve. Am a közönségünkre nem csekélyebb feladatok várnak, még pedig két fontos irányban. Az egyik az, hogy a szülők az oskola munkáját a helyes neveléssel, a gyermekek szellemi tőkéjének fokozatos gyarapittatásával és gondozásával kiegészítsék és betetőzzék. Rendkívül érdekes feladat ez, melynek már egész tudományos irodalma van s különösen az utóbbi időben több érdemes testületet is foglalkoztatott a szülő munkássága meghatározásának kérdése. Alkalmadtán szívesen beszélünk még róla egyetmást mi is. — A másik fontos feladata pedig közönségünknek, hogy közoktatásunk ügyét a helyi fejlődés arányában tovább emelni, tovább fejleszteni segítsen, sőt esetleg a saját erejéből is a haladás útjára terelje. Nekünk a Rákos vidékén az iskolák kiegészítésén, szaporításán kell teljes lelkesedéssel munkálkodunk, -— magában Rá.ko s- szentmihályon pedig nem szabad megelégednünk a mostani tanító intézményekkel. Nekünk itt magasabb oktatást kell berendeznünk, hogy közönségünket jobban leköthessük, igényeit kielégíthessük. Közönségünk maga is érzi ezt a közszükséget. Néhány hónapja lapunkban is jelent meg egy levélj mely a négy osztályú gimnázium eszméjét vetette fel. Ezt a gondolatot nem szabad elaltatni s ha ajtóstól nem rohanhatunk is be, megfontolás tárgyává kell tennünk a kivitel lehetőségét és módozatait. Mert ha S z e n t m ih á 1 y on sikerülne alsó gimnáziumot felállítani, abból a községnek s az egész R á k o svidékének mérhetetlen haszna és előnye, származnék. Ezt a kérdést tehát napirendre tüzzük s legközelebb alapos vizsgálódás alá veszszük. Elmélkedjenek addig rajta, a kiket illet s szóljanak hozzá, a kiknek vannak racionális ötleteik. Két hangverseny tanulságai. (Levél a szerkesztőhöz.) Tisztelt Szerkesztő Úr! Higyje el uram, igazán mondom, hogy én igen sok hangversenyen vettem részt életemben, mert nagyon szeretem a zenét, meg az éneket, de olyan megmagyarázhatatlan, s különösen a másokat gyönyörködtető és kellemesen szórakoztató hangversenyek iránt olyan érzéketlen viselkedésű hallgatóságot, mint a rákosszentmihályi hangverseny-publikum egyik része, még sehol sem láttam. Azért mondom egyik része, mert a másik része, a melyik türelmes és kellő figyelemmel kiséri minden egyes szereplőnek előadását és működését és csendesen ül a helyén, igazán megérdemelné és joggal elvárhatná a rendezőségtől, hogy amaz egyik résznek boszantó kedvteléseitől megmenteni iparkodjék. Engedje meg, hogy sorra vegyem a kifogásokat. Első sorban úgy látom, hogy a szentmihályi közönség nagyon kéreti magát és nem jelenik, meg pontosan a kitűzött időben és innen van aztán az, hogy néha egy egész órával későbben lehet csak megkezdeni az előadást, mint ahogyan az a meghívón jeleztetek. Hát ez ellen nem lehetne tenni ? Dehogyis nem ! csak akarni kell, bele kell nevelni a közönségbe a pontosságot, azaz, hogy a rendezőség jelentse ki a meghívókon azt az intézkedését, hogy TÁRCZA. A 75-ös. — Beszéd az összezavart szerelemről. — Irta : Zsoldos László. Minap — megjegyzem, hogy csak, mint látogató — kint voltam a lipótmezei őrültek házában. Egy orvos barátom hitt ki, mert — úgymond — egy igen érdekes beteggel akar megösmertetni. Ez a 75-ös szám volt (nevét családjára való tekintetből elhallgatom) s a meddig meg nem bolondult szegény, addig lionvéd- fóhadnagy volt és az irodalmat tanította a Ludovica Akadémián. Költői hajlamú, némileg föllengős gyerek létére, ha rajta múlik, talán újságíró, színész, vagy poéta lett volna belőle (alkalmasint rossz), így azonban katona fiú lévén, meg kellett hajolnia apja, a mordképii huszárezredes akarata előtt, s ő is katona, s mindjárt azt is valljuk meg: jó katona lett. így beszélte nekem ezt az orvos, mintegy bevezetésük ahhoz az egyszerű tragédiához, mely a 75-ös számot (Istenem, egy szám, a ki az előtt ember volt !) a Lipótmezőre kergette. Ez a szomorú történet röviden igy szól : A főhadnagy, aki egyébként szegén}7 fiú volt, három év előtt nagyon, — vagyis, mint mondani szokás : halálosan — belészeretett egy közepes állású állami tisztviselő, gondolom, egy számtanácsos leányába s a nélkül, hogy számot birt, vagy akart volna vetni a következményekkel, a szépet kezdte neki tenni. Ez mindenesetre vétkes meggondolatlanság egy katonatiszttől, a ki csupán pénzbiztositékra liázasodhatik s tudja, hogy a leánynak sincs egy huncut filler hozománya sem. De végre, mi szava, vagy komoly befolyása van az észnek abban a szenátusban, mely az emberi mikrokozmos ügyeit igazgatja, hogyha egyszer a szenvedély, ez a despota, azt mondja: — Ezt én igy akarom. És ez igy lesz ! Szegény józan ész hiába adott jó tanácsot, a despota mosolyogva löki félre : — Nagyon szép, nagyon célszerű, — de nem kell ! ^ És megy a maga utján, melyet a végzet oly elmés cinizmussal tud kiszabni elénk. Ebben az esetben is, mivel annak kellett történnie, a mit a despota akart, az észnek nem maradt egyebe hátra, mint, hogy valami elfogadható formát
