Rákos Vidéke, 1904 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1904-06-26 / 26. szám
26. szám. RÁKOS VIDÉKE 3 a kezdetnek megjelölt pontos időben bármennyien legyenek is jelen a teremben, — a hangversenyt megkezdi, a terem ajtaját elzáratja, és az egyes számok előadása közben a terembe senkit be nem bocsájt, amivel a jelenlévő figyelmes hallgatóságot megkíméli a minden igaz ok nélkül való zavarástól. Az első, harangalap javára rendeze t hangversenyen, — mi akik kissé hátrább ültünk, bizony alig hallottuk a S e y Dezsőné művészi cimbalomjátéká- nak pianissimóit és az utolsó számnak, a felolvasásnak java részét a nyitott ajtó és ablakok miatt, még inkább pedig a közönség ama bizonyos részének sietős mozgolódása és cihelődése, meg egynémelyeknek minden szükség nélkül való járkálása miatt. Úgy gondoltuk az első pillanatban, hogy azért nem halljuk tisztán és érthetően a felolvasást, mert az előadó hangja gyenge volt, ámde ez nincs igy, mert a ki jelen volt a második hangversenyen, a Gaál Pál tanár által rendezett gyermek hangversenyen, az észrevehette, hogy bezárt ajtó és ablakok mellett igen gyenge hangú gyermekek szavalatainak minden szavát egészen jól lehetett hallani a teremnek legutolsó széksoraiban is. Ezen az utóbbi hangversenyen, — bár beszélgetés és fecsegés itt is volt bőviben az egyes számok alatt — a nők közül számosán olyan nagy kalapban jelentek meg, akár csak egy nagy tepsi. Ezek a terebélyes kalapocskák lettek aztán okai annak, hogy a tulajdonosaik háta mögött ülők a szereplőket egyáltalában nem láthatták tőlük, amiért egész egyszerűen igen sokan felállottak és a székek ide-oda tologatása és csörömpölése miatt élvezhetetlenné tették a legérdekesebb számokat. A hangverseny utolsó pontjánál, a „Madarak dalversenyénél“ pedig egyszeire olyan mozgolódás és bucsujárás keletkezett, mintha égett volna a háztető a fejünk felett. keressen a keresztülvitelre : a főhadnagy elhatározta, hogy leteszi a kardbojtot és beszegődik polgári tanárnak valahova, a hova éppen kinevezik, vagy megválasztják. Azért még egyelőre, természetesen, tovább szolgált s csupán arra szorítkozott, hogy ötvenkraj- cáros meg forintos bélyegeket vásároljon a trafikban : minden öt-hat hétben újat, a szerint, a mint ezt vagy azt a tanári állást mással töltötték be s ő ismét valami uj helyre pályázott. Mert igaz ugyan, hogy képzett katonatiszt és katonai akadémiai tanár létére aránylag könnyen kaphatott volna megfelelő polgári foglalkozást, de hát éppen vele véletlenül az történt, hogy nem kapott. A legjobb szivar sem szelei, ha nem szívják, s az ő kinevezésének a szivarját senki szíttá : nem volt protektora. Ellenkezőleg, apja is, meg fölebbvalói is — a kik nélkülözhetetlen erőt láttak benne — tőlük telhetőleg rajta voltak, hogy maradjon ott, a hol van, és a hol rendkívül hasznát veszik. Gyakran előfordul ilyesmi, hogy valakinek a fölebbvalója képes csak azért bevágni a jövőjét, csakhogy ne kelljen maga mellől elengednie. Ezek azok a bizonyos rosszul számitó szorgalmasok, a kik azt hiszik, hogy ha megszerettetik magukat a főnök úrral, majd előbbre tolathatMindezekből azt lehet egész bátran következtetni, hogy a szentmihályi közönség, vagy legalább ennek egyik része, kevés fogékonysággal bir a hangversenyeken való viselkedés iránt. Ezen az állapoton minden esetre segíteni kell, ami azt hiszem szilárd akarattal nem is lehetetlen. De akarni mindnyájunknak csakugyan komolyan kell. Bátor Péter. A Gaál növendékek hangversenye. Gaál Pál zenetanár növendékeivel Rákosszent- mihályon 1904.junius hó 19-én (vasárnap) a Bürger- meistér-féle ujteremben fényesen sikerült vizsgálati hangversenyt tartott, A programm jelzése szerint a hangverseny kezdete pont 4 órára volt kitűzve, azonban természetesen ősimagyar és speciális szentmihályi szokás szerint végre fél 3A 5 órára egybegyült a nagyszámú érdeklődő közönség. A várakozás alatt igen kedves jelenet volt, midőn egy közismert szentmihályi család ici-pici kis leánykája, megunva a várakozást, maga lépett a színpadra sürgetni, általános jó kedvre hangolva ezzel a már türelmetlenül várakozó közönséget. A kis ártatlan igy figyelmeztette azokat a bizonyos későn érkezőket, hogy már nagyon is itt volna az ideje a kezdetnek. Mint már más alkalommal tettük, úgy most is csak azt kell hangoztatnom, hogy távol vagyok attól, hogy bárminő személyi kultuszt propagáljak, — köny- nyen érthető okokból sem a szereplőket nem kívánva egymás iránt féltékenynyé tenni, sem a szülői érzékenységet megsérteni. — Mert utóvégre is minden szülő a maga gyermekét veszi pártfogása alá, a mi természetes és jogos is, s oly kis családban, mint a szentmihályi közönség, a hol az emberek, egymást annyira ismerik, talán veszedelmes vállalkozás is volna és esetleg könnyen pórul járhatna vele az ember. ják vele a szekerök rudját; holott maguk alatt vágják a fát, mert a nyájas főnök ur annyira megszerette őket, hogy el sem engedi maga mellől. Szorgalmasok, óvakodjatok a nyájas főnököktől! Egyetlen, ki tehetett volna érdekében, a jövendőbeli após lehetett volna, mert az, ha jól tudom a közoktatásügyi minisztériumban szolgált. Ennek azonban elvi kifogása volt a főhadnagy ellen, mivelhogy máshoz akarta férhez adni a leányt: egy fiatal pénzügyi titkárhoz, kinek az atyja véletlenül az ő minisztériumában volt miniszteri tanácsos. Végre is, ha már a leány nem tehet szert kedvező parthiera, tegyen legalább a család ; egy miniszteri tanácsos még használhathat valamit, sikerrel koronázhatja az „apósok“ házasságát. így történt, hogy a főhadnagyot csak nem nevezték ki sehová, teljes másfél esztendőn keresztül. Akkor aztán a végsőre határozta magát, és azt mondta, szarkasztikus mosolylyal a leánynak : — Tudja mit Juliska ? Tanárnak nem neveznek ki, igy nem vehetem el, hát leszek diurnista. Kaptam egy kecsegtető ajánlatot: egy forint ötven krajcár napdij ! Lesz a feleségem ? (Folytatása következik.)
