Rákos Vidéke, 1903 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1903-10-18 / 42. szám
III. évfolyam. Budapest, 1903. vasárnap, október 18. 42. szám. RÁKOS VIDÉKE / TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP A BUDAPEST X. KERÜLETI RÁKOSI KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS JÓTÉKONYSÁGI EGYESÜLET ÉS A RÁKOSSZENTMIHÁLYI SPORTTELEP ÉS POLGÁRI DALKÖR HIVATALOS LAPJA Szerkesztőség és kiadóhivatal: udapa st, Vili., József-utcza 25 — Telefon: 57—64. A lap szellemi részére vonatkozó közlemények a szerkesztőségbe, az előfizetések pedig a kiadó- hivatal czimére küldendők. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS LAPTULAJDONOS : FARKAS ELEK Előfizetési ár: Egész évre.....................8.— korona Fél évre .........................4— „ Ne gyed évre .... 2.— „ Egyes szám ára 16 fillér. Hirdetéseket fölvesz a kiadóhivata Egy egyhasábos petitsor ára 10 fillér. Szacsvay Imre. Magyarországnak ez idő szerint legnagyobb drámai művésze Szacsvay Imre, a kit Rákosszentmihály is büszkén vallhat magáénak, mint egyik legragaszkodóbb lakosát, ki nagy szivének egész melegével szereti községünket s idejének javát a legszívesebben itt tölti el, ritka ünnepet ült e héten sikereinek magasztos színhelyén, a Nemzeti Színházban. Huszonötödször játszotta el mindenek igaz gyönyörűségére Lear királyt, ezt a hatalmas, fényes és épen olyan mély alakítását. A nagy Egressy Gábor örökét jól megbecsülte a méltó utód. Apáink s nagyapáink huszonháromszor gyönyörködtek a nagy emlékű művész klasszikus alakításában; Egressy nem érte meg Lear király huszonötödik előadását. Ereje javában levő Szacsvaynk bizonyára csakhamar elvezet a britt óriás hallhatatlan müvének újabb jubileumáig is, a mi azonban már csak számra lehet több a mainál, de tartalomra nem. Napjainkban a paroxizmusig menő dythiram- busokat csak primadonnácskákra szokták vesztegetni, szinte triviális volna hát, ha a legnagyobb Lear alakítását hitvány dicsérettel zsonganánk körül. A Szacsvay Learja egyszerűen a tökéletesség, melynek bámulatával eltelni nem tud a könnyező hallgató. Óriás, fejedelmi alak, az igaz érzés és legmélyebb művészi tudás minden fegyverével felvértezve. Megrendít, ellágyít, lázba hoz s a nézőt hatalmába keríti, úgy, hogy hatása alól szabadulni napokig nem tud. Ebben a szerepben a nagy Szacsvay önmagát múlja felül s a fellegekbe nő. Érdekes, hogy évről-évre miként nagyobbodik és mindinkább hogy mélyed bele. Uj árnyalatokkal, klasszikus és lélektani szempontból kincset érő ötletekkel gyarapítja folyton; úgy hogy hat-nyolc év előtti, ünnepelt Learját alig ismernők meg a mai mellett. A jubiláns előadáson szinültig telt ház ünnepelte a tapsok fergetegével, — (vagy tizenhétszer láttuk a lámpák előtt) szívből fakadó éljenekkel s a mi talán neki a legértékesebb — a ragyogó könnycseppek pergő gyöngyeivel. Felejthetetlen, gyönyörűséges, est volt ez. Helyi érdekesség, hogy a kulturális érzékéről és őszinte lelkesedéséről eléggé ismert egyesületünk, a Rákosszentmihályi Sporttelep az ünnepi est alkalmából, hatalmas, zöld-sárga szalagos babérkoszorúval lepte meg rajongó tisztelettel körülvett tagját, az ünnepelt művészt. * És most záradékul, egy kis keserű mandula. A magyar sajtó „nemes hivatásának magaslatáról“ úgy sem fogja meghallani a ropogtatását és nem kóstol belé; de mi mégsem nyeljük le teljesen szó nélkül. Csak a száraz tényt konstatáljuk. A színház igazgatósága nem mulasztotta el, hogy szokásos kommünikében tudtul ne adja a huszonötös forduló jubiláns alkalmát. Lapjaink ezt a kis közleményt ki is adták, a közönség meg is szívlelte és zsúfolásig meg is töltötte a színházat. Csak épen a nagyfejü kritikus urak székei maradtak üresen. Másnap azután kerestük a lapokban a Lear referádát, vagy legalább is megemlékezést, ha már kritika remélésétől el is kellett szoknunk. Alig akadt kettő-három, a hol néhány sorra bukkantunk, ezek között is olyanra, a mely nyilvánvalólag otthon született meg, a nélkül, hogy az előadás megtekintésével nagynevű írója magát ne átalotta volna fárasztani. A többi néma, miként a sír! Azaz, bocsánat, nem; óh csakis helyszűke volt a lapban: hiszen a Dr. Nebánts-
