Rákos Vidéke, 1903 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1903-05-03 / 18. szám
18. szám. RÁKOS VIDÉKE 3 Bizonyára mindegyikünknek van egy-egy ismerősünk, a kinek a gyönge, vézna leány-gyermeke számára igazi áldás, elmulaszthatatlan alapföltétel az, hogy fejlődésének az éveit szabadban, jó levegőn töltse el. Nos, Ezeket a sápadt gyermekeket tekintsük, ha vidékünk érdekeivel nem is törődünk. Hívjuk fel szülőinek, atyjának figyelmét az alakuló internátusra, a melyben folytatva tanulmányait, jó, szabad levegőn lehet. Mondjuk meg, hogy azért az atya gyermekét minden untalan láthatja, mert hiszen egy fél óra alatt ott van nála. Figyelmeztessük, mennyivel gazdaságosabb, ha a gyermek itt talál elhelyezést és a megtakarított pénzen szülője inkább egyéb jókban részesíti őt. Hálás fáradság lesz ez, kedves olvasóink s a köszönet érte rendkívül kedves. Rózsanyílás lesz ott minden esztendőben. A halovány kis leányok arcán fognak nyílni a rózsák igaz gyönyörűségére a szerető szülőknek és nagy örömére a közbenjárónak, az ajánlónak, a kinek köszönhető lesz az, hogy ezek a rózsák kinyílottak. A ki szívesen látja a nyíló rózsát a fejlődő leányka arcán, — pedig ki ne látná szívesen — az ne feledkezzék meg ezekről a sorokról, ha alkalma nyílik rá, hogy halovány arcon rózsát fakaszthasson! «J®#” ,,«»*• SZÍNHÁZ. Nemzeti színház. A Nemzeti legújabb darabja a Szemere György „Egyéniség“-e szép sikert aratott a bemuta- mutatón. A közönség lelkesen fogadta az új magyar tehetség feltűnését, szívesen tapsolt a darab hatásos jeleneteinek, élvezte szép, erkölcsös irányát. Ilyenkor látszik, milyen szívesen tapsol a közönség olyankor, a mikor egészséges, magyar tehetség feltűnésének örülhet. gyott, mert ő — a kit úgy imádott — két év múlva, mikor már teljesen végzett tanulmányaival s szép hivatalhoz jutott — megkérte azokat az aranyos kis kacsokat. Mily öröm volt az! A leány csak úgy ujjongott örömében. Az öreg Szücsy, meg jóságos felesége könyeztek örömükben. Lett is sürgés-forgás aháznál. Készülődtek. A leányka alig várta a nagy pillanatot, midőn elmondják egymásnak a „holtomiglan holtodiglan“-t. Annyi boldog napot élt át így, rajongó szerelme és az üdvös viszontszerelem tudatában és érzetében. Ez izgatta mindig; ez irányozta minden tettét, gondolkozását. Örökké érezte azt a forró, mámorító tüzes ölelést, hallotta az elhódító, szerelmes szavú suttogást, melynek a kerti virágok, a bólogató bokrok a megmondhatói. Szerelme, az a tiszta, természetes érzés paradicsommá varázsolta előtte a fakó, csalárd világot. Boldognak tudta magát önfeledten, még csak gondolatában sem volt, hogy tele van e sivár élet küzdéssel, megpróbáltatással, gyötrelemmel, mit át kell élni, át kell szenvedni a szomorú tapasztalat révén, hogy még sem olyan a világ s nem olyanok benne az emberek, mint a minőknek látjuk. Csak akkor eszmélt álmaiból, midőn lehullt a fátyol, eloszlott a köd s ott állt a zordon való előtt, mely romba dönté az ábrándalkotta képeket, hogy az a fény, mely csábosán mosolygott* felé és követte: csak érzéketlen csalfa lány Operaliáz. Az Operaház kiváló vendégének, Bond tenoristának későbbi fellépései nagyobb, igazabb sikert szereztek, mint az elsők. A hírharang túlságos kongása megszűnt és a közönség igaz szívvel élvezte szép hangját, mesésen szép énekelőadását és tapsolt és ismételtetett, a hol csak alkalma nyílt rá. Vígszínház. A berlini Deutsches Theater előadásai már nem mennek olyan csodaszámba, mint a milyennek közönségünk első ittjártakor vette. Kisült azóta, hogy egy nagy erejük van, az, hogy a műsoruk, az előadásmódjuk, minden testestül-lelkestül német és ebben rejlik a hatásuk titka. Mikor mondhatunk magyarságát illetőleg ilyen dicséretet valamely magyar színház tagjait illetőleg. A Népszínház a „Kínai mézesheteket“ erőlteti, a „Magyar színháziban pedig a „Drótostót“ tetszéssel fogadott előadását ismételik meg estéről estére. Új színház. A legújabb fővárosi színház műsor dolgában immár lesülyedt oda, a hol a színpadja van, a pincébe. Vagy a Mi történt az éjjel?, a Minna Vanna, a Blitzweiss Kóbi, a Vigécek, a Goldstein Számi csakugyan színdarabok ? Beöthy László színháza. A Rémi-mulatóból színházat épít Beöthy László. A hely a hol próbálkozik, elég szerencsétlen. De jó darabokat, jó előadásban mindenhol szívesen megnéz a közönség. Az a kérdés tehát, jut-e Budapesten még egy színháznak elég jó darab és hogy elég- jók lesznek-e majd az előadók ? volt. És mint balgán hivő, az ábrándok honából lesve, igaz szerelmével ott állt a tátongó örvény előtt, mert az csalta meg, kit nem szeretett, de imádott azzal a szennytől, minden salaktól megtisztult érzelemmel. Csalódott, mert hitt a csábos szónak, hitt mert szeretett Észrevétlenül ütött tanyát szivében a vágy, melytől szabadulni nem tudott többé. Szeretett, kimondhatatlanul szerette azt az ifjút. Rajongott érte, hitt neki, bízott benne. Nem kételkedett szavaiban. Hisz annyi tűz, annyi hév volt abban, mely villámként gyújtott s olyan szívből, olyan igazmondón tudott beszélni, hogy nem kételkedhetett . . . odaadta magát! És az a nyomorult, valami bűnös asszonynyal megszökött. Elhagyta a várost, hivatalát, mindenét s többé hírt sem hallottak felőle. Irtózatos fölfedezés volt ez. A leány lelki nyugalma eltűnt, mely később ágyba dönté, beteggé tette. Nyíló arcrózsái eltűntek, beesett, halvány lett és sötét, borongás bánat, keserű, szivettépő fájdalom tükröződött le róla. Az öreg Szücsy és jóságos felesége kétségbe estek. Hiába vitték levegőváltozásra, fürdőre, illatos fenyvesek közé, nem tudták behegeszteni szive sajgó sebét, nem tudták meglopni múltja emlékeit, a valónak vélt boldogságot, szerelmet. Szivének nem lehetett ébredése, bűbájos kikeletje
