Rákos Vidéke, 1903 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1903-05-03 / 18. szám
III. évfolyam. Budapest, 1903. vasárnap, május 3. 18. szám. RÁKOS VIDÉKÉ TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP A BUDAPEST X. KERÜLETI RÁKOSI KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS JÓTÉKONYSÁGI EGYESÜLET ÉS A RÁKOSSZENTMIHÁLYI SPORTTELEP HIVATALOS LAPJA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vili., József-utca 25. — Telefon: 57—64. A lap szellemi részére vonatkozó közlemények a szerkesztőségbe, az előfizetések pedig a kiadóhivatal címére küldendők. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS LAPTULAJDONOS. FARKAS ELEK Előfizetési ár: Egész évre .................... 8 — korona Fé l évre ..................... 4‘— » Negyed évre ................ 2-— » Eg yes szám ára 16 fillér. Hirdetéseket fölvesz a kiadóhivatal Egy egyhasábos petitsor ára 10 fillér. TAVASZ. Itt a virágfakasztó tavasz, telve reményeink gyümölcsöt Ígérő bimbajával. A hosszú tél zsarnokságán végre győzedelmeskedett az élet szabadsága. Újra lomb fakad a fákon. Megnépesiil erdő, mező. Életre kél minden újra. S a tavasz enyhe szellője nyomán feléled szunnyadó reményünk is, hogy képzeletünk gyors szárnyára kapva tova repítse lelkünket a titkos jövendő felé. Bölcs rendelése ez az Istennek. Ez ad alakot és életet gondolatainknak, ez vezeti lelki világunkat, a melynek erejével bírjuk csak leküzdeni az élet nagy háborúját. Óriási harc ez. Sokan maradnak a csatatéren, s nap-nap után halljuk ezrek és ezrek jajkiáltásait. Tudjuk, hogy a kétségbeesetteknek erőt kell adni az életküzdelem nehéz, nagy harcához. De ehhez nem a társadalom és egyesek legnagyobb és legerőfeszítőbb anyagi áldozatkészsége kell, — hisz az mint a csepp a tenger vizében tűnik el; -— hanem lelkierőre van szükség, mely megacélozza a csüggedő kart, s a remény sugarával bevilágítja a titkos, de szebb jövendő veszélyes utait. Előttünk áll nagy példájával a természet, mely a tavasz jöttével nem a lombokat akasztja a fákra, sem a virágot a mező liliomára, de enyhe szellőjének fuvallatával lehántja a dermesztő jégcsapot és első meleg sugarával a szunnyadó életerőt mozdítja meg, melynek nyomán kell, hogy lomb és virág fakadjon. Lelkierő nélkül ember nem lehet. Nem pótolhatja azt se pénz, se gazdagság. Szakítsd csak le a virágot, s akaszd fel ékül a száraz ágra, nemde elhervad a virág, nem éled fel a száraz ág és gyümölcsöt sem terem soha. A pénz és gazdagság magában csak ilyen száraz ágra kötött leszakított virág. Nap-nap után látjuk és halljuk a bűn tobzódását hitestársával a nyomorral. A művészeteknek szentelt hajlékokban az erkölcstelenség ül orgiákat. A kincs utáni vágy a legalávalóbb eszközöket is szentesíti. A lapok hasábjait az elesettek gyászseregének névsora és rémtetteiknek hymnusa tölti be. A becsülés és becsültetés, a tisztelet és tisztesség ma csak fogalmakká törpültek. Az ifjú utasítja az öreget, a gyermek neveli a szülőt, A felebaráti szeretet ott kezdődik, a hol az érdek. Testvér testvér ellen, barát barát ellen tör, ha az érdek úgy kívánja. Ma az csodálatot kelt, a mi azelőtt természetes volt. Hozsannákat zengünk annak, s valóságos bálványként fordulunk felé, a ki mint becsületes és mint becsült talál meghalni. Pedig ez azelőtt természetes volt. Azelőtt félve ejtették ki a „becsület“ szent nevét és azt mint egy szentséget hordták kebleikben az emberek. Ma az unokák szájából nap-nap után hallhatjátok, dobálják, mint gyermek a labdát. A becsületet ma ruhazsebben hordják, papirosra írva, s annál becsületesebb valaki, minél többször írták azt neki papirosra. Egy rongy papír és ez a becsületük. Restellünk elmenni az istenházába és szégyel- jíik magunkra vetni a hitélet kereszt jelvényét. Kinevetjük és gúnynyal illetjük az Isten szolgáját, midőn az az örök igazságról beszél — mondván „vizet prédikál és bort iszik“. Az Isten csak akkor jut eszünkbe, mikor már veszni érezzük magunk alól a talajt, vagy midőn már teljesen kivetkőzve erkölcsi és lelki világunkból tehetetlenül vergődünk az élet súlya alatt. És sokan még ekkor is nem magukat, hanem a Mindenhatót és hatalmat átkozva hunyják be szemüket. Itt nem anyagi segítségre van szükség. A társadalom a legnagyobb megerőltetés dacára sem fogja aranynyal bekötözhetni a jajveszéklők sebeit, sem megóvni őket az elpusztulástól. Egyedül a hit és a remény Istentől adott véghetetlen hatalma ébresztheti fel a csüggedőkben a szunnyadó lelki erőt, s azok éltető sugarának melegénél el fog hallgatni a zokszó, és elnémul a harcban elesettek átkozódása. Istenbe vetett erős hitünk lehántja az életküzdelem dermesztő zúzmaráját, felszabadul rabságából az életerő, s nyomán fakad a boldogság, a megelégedés örök szép virága.
