Magyar Székesfőváros, 1906 (10. évfolyam, 1-18. szám)
1906-10-31 / 17-18. szám
1906 ? MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 3 kUl is. Az özvegyek a férj beszámitható járandóságainak ötven százalékát kapják szemben a mai rendszerrel. mely tiz éves szolgálati időszakok szerint álla- pitja meg az özvegyi ellátást. Az árvák a beszámitható járandóságok nyolc százalékát kapják, addig, mig anyjuk életben van, teljes árvaság esetében tizenöt százalékát. Uj intézmény a temetési járulék, a mely a beszámitható járandóságok huszonöt százalékában van megállapítva. Az állandó járulékokat a javaslat érintetlenül hagyja, mert azok emelésére most szükség nincs, de utal arra, hogy idővel az állandó járulékok mérsékelt emelése révén a főváros dús jövedelmi forrásra tehet szert, ha a nyugdijköltségek emelkedése folytán ez szükségessé válik. A törzsjárulékokat azonban a javaslat és pedig a szolgálatbalépésnél fizetendőt 1 százalékról 20 százalékra, az előléptetésit pedig 30 százalékról 40 százalékra emeli. Az alkalmazásban levő személyzetnek ezt a többletet be kell fizetnie s igy e címen a főváros 500.000 korona bevételre tesz szert, mely bőven fogja fedezni az átmeneti kiadásokat. Strájk-mizeriák. Hirtelenében nem is tudjuk, hányadik hete tart az épitőmunkások sztrákja, de hogy még mindig folyik a passzív küzdelem, azt látjuk az utcákon. Itt is, ott is, a város minden részében szemünkbe ötlenek a befejezetlen épületek és szinte sir a lelkünk, hogy ebben a pompás őszi időben dologtalanul pihen annyi ezer munkás kéz. Az elhagyatott állványok láttára nem az jut eszünkbe, hogy mennyi tőke szenved kamat- veszteséget és hány iparos meg vállalkozó kerül zavarokba, hanem ijesztő kérdőjelként mered elibénk a kérdés : mi lesz azzal a sok ezer inunkássvl a téli hónapok alatt, kik hetek óta semmit sem kerestek ? A tél, mely nálunk rendes körülmények közt is súlyosan nehezedik az épitőmunkásokra, az idén katasztrofális jellegűnek Ígérkezik. Mert e percben legalább, semmi remény sincs, hogy megegyezés jöjjön létre a munkaadók és munkások között, ennélfogva kétségtelen, hogy a munkásoknak nem lesz alkalmuk és módjuk az elmulasztottakat pótolni s keresetükből félretenni. A sztrájkban állókat a szocialista párt ez idő szerint rendes segélyben részesíti. De bármekkora is legyen a pártkassza és bármily áldozatkészséget tanúsítsanak a többi munkások : előrelátható, hogy ez a sztrájk-kassza egy vagy két hó múlva teljesen kiürül. Mi fog történni akkor? Ki ad enni az éhezőknek? Ki gondoskodik a lakbérről és fűtőanyagról? Ha az épitőmunkások eddig keveslették a heti 28—40 korona bért, hogyan tudnak megélni a mostani 14-18 korona segélypénzből s hogyan fognak exisztálni, ha a segély majd redukálódik ennél is kevesebbre? Mert hogy redukálódni fog, a halálnál is bizonyosabb. Csak egy kis számadás kell, hogy ezzel eleve tisztában legyünk. A sztrájkban minimum 10.000 munkás vesz részt. Figyelmen kívül hagyva a több gyermekes családapákat, átlag minden munkásnak szüksége van heti 14 koronára, hogy ágyban aludhassék és az éhezésnek kitéve ne legyen. A sztrájk pénztár tehát kénytelen hetenként 180.000 koronát folyósítani, egy hónap alatt 720.000 koronát, nyolc hét egymillióötszáz- negyvenezer koronát. Lehetséges-e ily horribilis summát előteremteni? Tegyük fel, hogy mostanáig rendelkezésre állott ez az összeg ; de összegyűjthető lesz-e majd decemberben, januárban és februárban, amikor minden dolgozó munkásnak több a kiadása és fizikailag képtelen elvtársai támogatására ? Azt hisszük, hogy a sztrájk-rendező szocialista vezérek ezúttal elspekulálták magukat. Nem gondoltak arra, hogy az építőiparosok tabula rasat fognak csinálni és inkább maguk is tönkremennek, de a lehetetlen követeléseknek nem adják be a derekukat. A vezér uraknak most már kellemetln a szituáció és sze* retnének az erkölcsi kulimászból, melyben nyakig ülnek, olykép kimászni, hogy a kecske is jól lakjék, a káposzta is megmaradjon. Az építőiparosok azonban, úgy látszik, nem hajlandók ehhez segédkezet nyújtani. Álláspontjuk, bármily ridegnek is látszódjék, helyes és indokolt. Meg akarják mutatni a munkásoknak, hogy a szocialista pártvezetőség nem mindenható hatalom; izgatni, eíégületlenséget szítani és frázisokat dobálni tud, de amikor arra kerül a sor,' hogy gondoskodjék az általa elbo- londitottakról, hamarosan tehetetlenné válik. A Bokányiak és Weltnerek most már féltik a presztízsüket és rettegve gondolnak arra, mit kell majd hallaniok a munkásoktól, ha üres lesz a sztrájk-pénztár! A sztrájkolok egy része már most zúgolódik és bánja, hogy engedett a terrorizmusnak. Az igazi jó munkásnak a dologtalanság kényelmetlenebb a betegségnél. Heteken át zsebre dugott kézzel sétálni vagy korcsmában lopni a napot, csak léhiitők passziója, becsületes érzésű ember ily állapotban úgy érzi magát, mint a kivert kutya. A legjogosabb sztrájk is kárhozatos, ha sokáig tart, mert
