Magyar Székesfőváros, 1906 (10. évfolyam, 1-18. szám)
1906-07-16 / 13-14. szám
1906 _______________MAGYAR SZÉKESFÓVaROS 5 »/ —— * ~ megillette volna Márkus azonban refüzálta ezt a kedveskedést. Vosits Károlynak is azt kellene mondania: Köszönöm, hogy elismeréssel vannak működésem iránt, s hogy ennek kézzelfogható jelét akarják nyújtani. De miután a város anyagi helyzete rossz, s miután én, mint hü sáfárja a főváros érdekeinek, azon iparkodom, hogy a fölösleges kiadások elkerültesscnek: a tervbevett fizetési pótlékot tisztelettel visszautasítom.“ Mekkorát nőne az a tisztviselő erkölc i érték tekintetében a közvélemény előtt, aki igy beszélne! S milyen üdvös hatása volna ennek az egyszerű puritánságnak! De mert a korszellem a puritán erkölcsöket kiirtotta, egészen természetes lesz, ha Vosits Károly ur csak akkor fog megszólalni, amikor a megszavazott pótlékot meghatottan — megköszöni Igyunk! — 40.000 korona kórházi borilletmény. — Heltai Ferenc az oka, hogy valahány borra szomjas ember van az országban, mind irigykedve gondol a fővárosi kórházak személyzetére. Mert Heltai volt az, ki a pénzügyi bizottság legutóbbi ülésén, melyen a kórházak tavalyi zárószámadását tárgyalták, kipattantotta, hogy a kórházi személyzet borilletménye évenként körülbelül 40.000 koronára rúg. Negyvenezer korona áru bor: ez már aztán döfi. Hirtelenében nem tudjuk, min csodálkozzunk inkább: a kórházi alkalmazottak ivási képességén vagy azoknak a hivatalos tényezőknek a lelkiismeretességén, akiktől a személyzet ellátása függ. Érdekes volna megállapítani, hogy ezt a 40000 koronát miféle borra adták ki ? Közönséges vinkót isznak-e a kórházi urak és szolgák, vagy drága nedűt ? Tudomásunk szerint jó asztali bort lehet vásárolni hektónként 30 koronáért. (A főváros a maga borát még olcsóbban kinálja.) A 40.000 koronából tehát körülbelől 1400 hektó bort szerezhettek be, vagyis 140.000 litert. A főváros kórházaiban maximum 200 lehet azok száma, kik ellátásban, ennélfogva borilletményben részesülnek. A 140.000 litert 200 részre elosztva, egy-egy torokra jut évenként 700, naponta 2 liter bor. Nem lehetetlen azonban, hogy a kórházi alkalmazottak a minőséget többre becsülik a mennyiségnél s 30 koronás kőbányai vagy csömöri bor helyett 60 koronás egrit és somlyait szűréséinek. így is jut nekik mindennapra egy liter. Szakférfiak véleménye szerint felnőtt ember a berugás veszedelme nélkül megihat naponként két liter könnyebb vagy egy liter nehezebb bort és részegesnek éppenséggel nem mondható. Az a gyanú tehát, hogy Budapest kórházaiban az alkalmazottak reggeltől estig és az inspekciósok estétől reggelig állandóan illuminálva végzik teendőiket, a szakvélemény alapján visszautasítandó. Az „illetményi“ bortól ott senki nem rúg be. Ez némi- kép megnyugtató, mert valóban furcsa volna, ha a betegek közt becsipett személyzet forgolódnék. De ha e tekintetben meg is vagyunk nyugodva, még mindig rejtély marad előttünk a kérdés: mely ethikai, közegészségügyi, humánitárius vagy szabályrendeleti motívumok követelik, hogy a főváros borral lássa el a korházi alkalmazottakat, még pedig évi 40.000 korona értékben? Nézetünk szerint a fővárosnak, mely az anti- alcoholizmus elleni kongresszusra pénzt költött, jó példával kellene előljárnia. Ne adjon alkalmazottainak egy deci bort sem s ne utalványozzon ki bor- illetmény címén egy fillért sem. Aki borral akarja öblögetni a torkát, igyék a saját zsebéből, ne a város kontójára. Amikor a kórházak zárószámadása 126.000 korona hiányt mutat föl, akkor a 40.000 korona borilletmény nemcsak horribilis summa, hanem egyenesen megbotránkoztató jelenség vagy mint Heltai Ferenc mondotta: „lehetetlen" állapot“. Ezen az állapoton egy tollvonással segíteni lehet. Kimondandó: nincs többé borilletmény. Aki bor nélkül nem akar szolgálni, pusztuljon a kórházak kötelékéből. Akad helyébe száz meg száz, aki boldognak érezné magát, ha fizetést és ennivalót kap. A főváros ne trenírozzon senkit a borivásbán. A nyilvános házak beszüntetése, Hosszú idők óta első eset, hogy a főkapitányság erélyesnek mutatta magát egy bordélyház üzelmeivel szemben és a tulajdonost a „nyilvánosági jogtól és jellegtől“ megfosztotta. A napilapok olvasói tudni fogják, hogy a belvárosi Hímző utca büntanyájáról van szó, hol éveken át valóságos rabszolga-sorban éltek a folyton váltakozó perditák s ahol a közegézség- ellenes kihágások napirenden voltak. Ez a csúnya és részleteiben alig tárgyalható ügy aktuálissá teszi annak a kérdésnek fölvetését és komoly tárgyalását az összes illetékes tényezők részéről: vájjon nem érkezett-e el az ideje, hogy Budapest is végre valahára megszabaduljon a bordélyházaktól ? Az is szót hangsúlyozva Írjuk le. Mert tudnivaló, hogy a nyugoti és északi müveit államokban már régebben megszűnt a nyilvános házak rendszere. Legutóbb, tavaly, Norvégia törölte el a bűnnek és a női kizsákmányolásnak eme
