Magyar Székesfőváros, 1904 (7. évfolyam, 1-27. szám)

1904-10-03 / 24. szám

1904. október 8. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 9 »t állami közkórház igen alkalmas lehetne. A főváros közjó és egészségügy javításához és élelmezéséhez sokkal inkább járult és járul hozzá s hogy ezt meg­érdemelné és okot szolgáltatott volna erre. A tanács és a közgyűlés ez értelemben magáévá fogja tenni ezt az indítványt, mert tényleg nagy hátrányára volna egy állami konkurenczia a fővárosnak. A városligeti tó tisztítása. Minden esztendő­ben őszszel szokták a városligeti tavat a felgyülem­lett hínártól és iszaptól tisztittatni, kivéve a télen korcsolázási czélra használt rész, a hol ez felesleges, mert ennek feneke betonirozva van. A tanács most elrendelte, hogy a szóban forgó munkát, mely kö­rülbelül háromezer koronába kerül, legközelebb házi­lag hajtsák végre. Adófizetők figyelmébe. A III. kér. elöljáró­sága közzéteszi, hogy az 1904. évre fizetendő egye­nes adók kivetését és egyénenkénti előírását már befejezték. Felhívja ennélfogva a kér. elöljáróság azokat ez adózókat, akik a III. kér. adózók sorában már az 1902. évben is előfordultak, adókönyvekkel tehát már el vannak látva, hogy adókönyveiket a törvényben foglalt rendelkezésekhez képest az 1904. évi adóelőírásokkal leendő kiegészítés végett az elöl­járóság adószámviteli osztályánál (III. Főtér 3 , 16. ajtó, legkésőbb 1904. évi november hó 15-én mutas­sák be.) A szent Gfellért-kórliáz területének ren­dezése. A székesfővárosi tanács utasította a mér­nöki hivatalt, hogy a szent Gellért-kórház területét rendeztesse. Ez megcsinálta az erre vonatkozó ter­veket a költségvetéssel együtt Eszerint az egyes pavillonokat, hullaházat, s gazdasági épületeket, kavicsolt gyalogutakkal szegélyezett makadam utak­kal kötik össze. És minthogy a kórházat a szom­szédos szent László-kórházból élelmezik, a szent Geller-kórházat a szent László-kórházzal aszfaltuttal kötik össze. Az utak közötti terület parkozandó lesz. Az összes munkálatok költségeire 115,000 korona volt előirányozva. Kelenföld vizármentesitése. A földművelés­ügyi miniszter e tárgyban azt ajánlotta, hogy a budafoki utat emeljék fel nyolcz - - 8-5 méterrel. A székesfővárosi mérnöki hivatal elégnek tartja a Dunapart felemeltetését hat méterrel a téli kikötőtől a budafoki határig, annál is inkább, mert a budafoki út felemelése a fővárosnak, meg a közönségnek igen nagy anyagi terheket okozna és a parton lévő telkek az útig mégis ki lennének téve az áradásnak. A mérnöki hivatal általános terveit a közmunkák tanácsa és a fővárosi tanács is jobbnak találta és ezért utasitotta, hogy most már terjessze be a rész­letes tervezeteket, számításokat. Felebbezés a kavicskotrás közgyűlési határozatával szemben. A székesfőváros tör­vényhatósági közgyűlése annak idején elhatározta a tanács indítványára, hogy a kavicskotrás diját föl­emeli köbméterenként harmincz, illetve ötven fillérre. Dr. Erőss bizottsági tag e határozat ellen most benyújtotta felebbezését a belügyminiszterhez. Indo­kai legsulyosabbja az, hogy a közgyűlés túllépte e határozatával hatáskörét. A székesfővárosi tanács megmarad álláspontján és a polgármester a föleb- bezést azzal a kérelemmel fogja a belügyminiszter­hez felterjeszteni, hogy az utasittassék el, mi bizo­nyára meg is fog történni a felebbezés jogi olda­lainak tarthatatlan volta miatt A vallás és közoktatásügyi miniszter kérelme a fővárosi tanácshoz. A vallás és köz- oktatásügyi miniszter azzal a kéréssel fordult a szé­kesfővárosi tanácshoz, hogy adjon a gyengébb elméjű gyermekek iskolájának részére egy telket ingyen. Ajánlja a maga részéről a Mosonyi-utcza 5. sz. alatt lévőt, mint legalkalmasabbat. A székesfőváros tanácsa az iskola feltétlen szükségét észrevéve, teljesíteni fogja a miniszter kérését, még pedig legközelebbi ülésén. KÖZGAZDASÁG. Első Leánykiliázasitási Egylet m. sz. Gyermek és életbiztositó intézet. Budapesten, VI., Teréz-körut 40 — 42. sz. Alapittatott 1863. évben. Folyó év szeptember havában 1473,400 K értékű biztosítási ajánlat nyujtatott be és 1.230,400 K értékű uj biztosítási kötvény állíttatott ki. Biztosított összegek fejében 101,617 K 95 f. fizettetett ki. 1904. január 1-től 1904. szeptember 30-áig 16.110,100 K értékű biztosítási ajánlat nyujtatott be és 13.246,200 K értékű uj biztosítási kötvény állít­tatott ki. Biztosított összegek fejében 672,754 K 56 f. fizettetett ki. Ezen intézet a gyermek és életbiztosítás minden nemével foglalkozik a legolcsóbb díjtételek és leg­előnyösebb feltételek mellett. Az „Első Magyar Általános Biztosító-Tár- saság“-nál 1904. év szeptember havában 5,135.037 korona tőkéről szóló életbiztosítási ajánlat nyujta­tott be, melyből 4,053.437 korona biztosítási tőké­ről szóló ajánlat lett kötvény-kiállítás által elin­tézve. 1904. óv január elsejétől 54,476.840 korona tőkéről szóló életbiztosítási ajánlat lett beterjesztve és 45,487.642 korona tőkéről szóló kötvény lett kiállítva. A folyó óv január elseje óta bekövetkezett halálesetek folytán 2,441.994 korona biztosítási tőké­ről szóló kár lett bejelentve. Vasművek osztaléka. A Rimamurány Salgó­tarjáni Vasmű Részvénytársaság igazgatósága e hó 2-án ülést tartott, melyen jóváhagyta az 1903—1904 üzemév mérlegét. Eszerint az alapszabályszerü és rendkívüli leírások után a lefolyt üzleti év 4.948,675 korona 37 fillér tiszta nyereséget eredményezett (a tavaly kimutatott 4.412,099 korona 99 fillérrel szem­ben, mely összeg a múlt évről elővezetett 941,316 korona 20 fillérrel együtt 5.889,991 korona 57 fillérre emelkedik a tavalyi 4.808,245 korona 76 fillérrel

Next

/
Oldalképek
Tartalom