Magyar Székesfőváros, 1904 (7. évfolyam, 1-27. szám)

1904-10-03 / 24. szám

10 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1004. október 3. szemben. Az igazgatóság határozatilag kimondotta, hogy a közgyűlésnek javasolni fogja, hogy ebből a nyereségből az alapszabályszerü jutalékok és a rendes tartalékalap szaporítására fordítandó összegek levo­nása, valamint 30.000 koronának a külön tartalék- alaphoz való csatolása és a tiszti nyugdíjalapnak 100,OCX) koronával, 'a társládának 75,000 koronával való javadalmazása után fennmaradó összegből osz­talékként tizenkét százalék azaz a 32.000,000 korona részvénytőkét képező minden 200 korona névértékű részvény után 24 korona fizettessék ki, a fennma­radó 981,150 korona 53 fillér pedig új számlára irattassék át. A Herná.dvöhgyi Magyar Vasipar Részvénytársaság igazgatósága is e hó 2-iki ülésén állapította meg az ez évi junius hó 30-ikán lezárt üzletév mérlegét mely szeriot a kifizetett passzivkamatok és megejtett leirások levonása után 1.573,100 korona 29 fillér nyereség mutatkozik a tavalyi 894,359 korona 27 fillérrel szemben. Az igazgatóság a közgyűlésnek javasolni fogja, hogy 12 000,003 korona részvénytőke után osztalékként 9 százalék (tavalyi 5 százalék), vagyis 1.080,000 korona fizettessék ki, rendkívüli leírásokra és adótartalékra 300 000 korona fordittassék a tar­talékalap 100,000 koronával javadalmaztassék és a jutalékokra fordítandó összeg levonása után fenn­maradó 67,459 korona 56 fillér (tavalyi 14,359 korona 27 fillér) uj számlán vezettessék elő. Budapest I., Budafoki-út. Készít: Gőzgépeket: fekvőket és állókat minden nagyságban, magasnyomású, compound- és triplexpanziós elrendezéssel ; mint külön­legességet a szabadalmazott Röck-féle szelepes vezényművel és gyorsanjáró gőzgépeket dyna- mogépek hajtására hajtógépeket. Lokomobilokat: kihúzható forr- és fűtőcsöves kazánnal. Szivattyugépeket: Worthington és más rend­szerek. Gőzkazánokat: forralós-, sima- és hullám­lemezes fütőcsövekkel; mint különlegességet: szabadalmazott Bánó-féle biztonsági vizcsöves kazánokat. Teljes hűtőtelepeket és jéggyárakat sza­badalmazott ammóniák rendszer szerint. Vizműtelepeket. Gőzmalmi és téglagyári berendezéseket. Bor- és olaj sajtókat szabadalmazott különb- zéki emeltjüi-szerkezettel. Hydraulikus sajtókat különböző czélokra. Hirdetéseket felvesz a Magyar Székesfőváros kiadóhivatala ^Budapest,^ A/ _ v\ ^ Egijetenj-utcza 7. ^ ooooooooooooooooooo ölesül réssv.-társ. Befizetett részvénytőke 10 millió korona. Elfogad betéteket taka-Ql| 0 |/Qmnfn7Qnrtn| rékbetéti könyvecskék ü 2 QiiCllllíiiULÍluutlIj és pénztári jegyek ellenében, valamint folyó- [p számlában (chek-számlán). I Leszámítol váltókat, előleget nyújt értékpapírokra. |j ti Ké^i üfálogttííletei : g IV., Károly-körut 18. — IV., Ferencziek-tere 4. ü B (Irányi-utcza sarok). — VII., Király-utcza 57. — * I Vili., József-körut 2. — Vili., Üllöi-ut 6. ^ I Irodái: VI., Andrássy-ut 5. sz. alatt g N (saját házában). tt r-\, r >■ , megbízásból teljesít minden- M Vili III-117 PIP féle értékpapírok vételét és ^ f 111 IU UZllUlU eladását a legelőnyösebb fel- ^ tételek mellett s foglalkozik minden a váltó- R P üzletek keretébe tartozó üzletágakkal. I délelőtt V2Ö—Vsi-idélután 3 —V^ö-ig. £j Magy. kir. osztálysorsjegyek töelárusitó helye: f| \ IY.9 Ferencziek-tere 3. sz. É

Next

/
Oldalképek
Tartalom