Magyar Székesfőváros, 1904 (7. évfolyam, 1-27. szám)

1904-10-03 / 24. szám

8 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1904. október 3, van? Akadályozza az iparvállalatok terjeszkedését? Hát tessék másfelé építkezni Ha nincs hely a város határán, menjenek a gyárosok a szomszéd községekbe, így gondolkodik a cs. és kir. katonai ész. És felfogásának érvényt is szerez.- Nemrég történt, hogy a Neumann és Mannheim czég a Külső Soroksári-uton fafeldolgozó telepet építtetett. Az építkezési engedélyt annak módja és rendje szerint megszerezte az elülj áróságtól. Amikor a telep már kész volt, a katonai hatóság tiltakozott az üzem- engedély megadása ellen, mondván, hogy a Külső Soroksári-uton levő cs. és kir. lőpormagazin tűz­biztonságát a telep veszélyezteti. A fővárosi tanács helyszíni szemlét tartatott és a tűzoltóság, valamint a mérnöki hivatal konstatálta, hogy az engedély megadható. Fölösleges mondani, hogy a katonai hatóság nem nyugodott meg, hanem felebbezett a kereskedelmi minisztériumhoz. Most már újabb helyszíni szemle történt, ame­lyen képviselve volt a belügyminisztérium szak­osztálya és a kereskedelmi minisztérium is. Vala­mennyi czivil szakértő úgy nyilatkozott, hogy az ipartelepnek az üzemengedély megadható. Katonáék még se kapitulálnak. Döntsön a miniszter. Hieronymi Károlynak kell a végső szót kimon­dania ebben az ügyben. Az ügy hónapok óta húzó­dik. Igénybe vette négy—öt hatóság idejét, költsé­get okozott, aktákat termelt, s a mi leglényegesebb: becsületes iparosokat megakadályozott abban, hogy dolgozhassanak. Mindezek tetejébe még az is meg­történhet, hogy győz a katonai copf és az ipartelep nem lesz üzembe helyezhető. A tulajdonosok sirat­hatják befektetett tőkéjüket és elvesztett idejüket. Azonban tévedünk. Ez mégse történhetik meg. Hieronymi Károlyt olyan embernek ismerjük, hogy vérlázitó igazságtalansághoz nem nyújt segédkezet. Hírek a városházáról. A Szent István kórház kibővítése. Közöl­tük, hogy a tanács a Szent István kórháznak meg­felelő mosókonyhával való kibővítését határozta el. Az erre a czélra szükséges kazán- és gépberendezési munkák szállítása iránt szept. 30-án tartották meg a nyilvános árlejtést, mely alkalommal négy-négy aján­lat érkezett be. Az összes költségekre 47.000 koro­nát irányoztak elő. Az ajánlatokat átvizsgálás végett a mérnöki hivatalnak adták ki Sírok díszítése. Meixner Ferencz, a balparti temetők igazgatója az idén is, mint minden évben előterjesztést tett a tanácsnak, hogy a kerepesi-uti temetőben nyugvó nagyjaink sírjainak díszítését rendelje el. Az erre szükséges költséget 3150 koroná­val irányozta elő. Egyúttal felkérte az igazgató a rendőrséget, hogy a temetőkben és azok kapui előtt kivált tömeges látogatások és ünnep alkalmával nagy számban összegyülekező koldusokra és egyéb munkakerülő egyénekre az eddiginél nagyobb felügye­letet gyakoroljon, mert ez a gyülevész nép nemcsak tolvajlásokat visz véghez, hanem igen gyakran tűz­veszélynek is volt okozója. Közlekedési ügyek. A közlekedésügyi bizott­ság október 3-án fogja tartani legközelebbi ülését. Ez alkalommal a főváros területén közlekedő villa­mos vasutak valamint a budapest-budafoki és a budapest-uj pest-rákospalotai villamos vasutak téli menetrendjeit fogják tárgyalni. Adófizetők figyelmébe. A VII. kér. elöljá­róság közhírré teszi, hogy mindazoknak adóit, akiket az 1904. évre földadóval, házbéradóval s az ezek után járó általános jövedelmi pótadóval, továbbá az I., II., III. és IV. osztályú kereseti adóval, valamint tőkekamat- és járadékadóval a VII. kerületben rót­tak meg, a VII. kerületi adószámviteli osztálynál (VII., Dob-utcza 51. szám 2. emelet) járulékaikkal együtt előírtak. Egyben pedig felhívja a VIL kerü­leti elöljáróság mindazokat az adózókat, kik már az 1903. évben is a VII. kerületi adózók sorában for­dultak elő, tehát adókönyvecskékkel már el vannak látva és 1904. évi adóik is ebben a kerületben álla­píttattak meg, hogy adókönyvecskéiket az 1904. évi adóelőírásokkal való kiegészítés végett - amennyi­ben eddig még be nem mutatták volna — 1904. évi november 15-ig bezárólag a kerület adószámviteli osztályánál (VII., Dob-utcza 51. sz. 2. em. 26. a.) okvetlenül mutassák be. Közmunkák kiadása. A VI. kerület kül­telkének több utczájában végrehajtandó kövezési munka, valamint az ehhez szükséges 14,911 darab járdaszegélykő szállításának vállalat utján való bizto­sítására árlejtést tartottak. Ez alkalommal a munkára négy, az anyag szállítására két ajánlat érkezett. Ezeken kívül az Andrássy-ut faburkolatának össze­sen 37,369 négyszögméternyi területén, valamint a Fürdő-utcza, Erzsébet és József-tér 4103 négyszög­méternyi területén a faburkolatnak öt éven át való jókarban tartása iránt tartottak árlejtést; erre a kétrendbeli munkára 3—3 ajánlat érkezett be. Végre 250 darab csatornázási aknakeret szállítására 7 aján­lat jött, melyek közül a legkedvezőbb 774! korona 80 fillérről, a legdrágább 10,120 koronáról szól. Az említett összes ajánlatokat összehasonlító számítás végett a mérnöki hivatalnak adták ki. Az eredményt szerdán hirdetik ki. Állami közkórház. Annak idején említettük, hogy a belügyminiszter elhatározta, hogy a székes- főváros területén állami közkórházat fog létesíteni. Most a fővárosi tanács gazdasági ügyosztálya egyik bizottsági tag indítványára azzal a kéréssel fordul a tanácshoz és közvetve a közgyűléshez, hogy Írja­nak fel a kormányhoz, hogy az uj és állami köz­kórház inkább a régi fővárosi kórházak fogyatkozásá­nak és hiányainak pótlására és kiegészítésére léte- sittessék és e czélt szolgálva, ne konkurencziát nyújtson a fővárosi kórházakkal szemben, amire egy

Next

/
Oldalképek
Tartalom