Magyar Székesfőváros, 1904 (7. évfolyam, 1-27. szám)
1904-10-03 / 24. szám
4 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1904. október 8, gosságot, Le is mondtak a villámos világításról s a mérnöki hivatal legutóbb tett előterjesztést a tanácsnak, hogy a főváros belső területén levő valamennyi gázlámpást Auer-féle égővel szereljék föl. Most egyik budapesti vállalat tett ajánlatot a fővárosnak, hogy az Andrássy-uton, Váczi- utczában, Dorottya-utczában, Gizella-téren és Városház-téren a maga költségén villámos iv- lámpavilágitást rendez be. A vállalat az Andrássy- uton 60, a Váczi-utczában 7, a Dorottya-utczában 6, a Gizella-téren 2 és a Városház-téren 3 ivlám- pát akar fölszerelni. Az Andrássy-uton mind a két oldalon váltakozó sorrendben, a gyalogjáró mellett 40 méter távolságra kandelábereket akar föiállitani. Az egyik oldalon tehát egyik kandeláber a másiktól 80 méter távolságra lenne. A kandeláberből két méternyire kinyúló kar tartaná az úttest fölött tiz méter magasságban a 12 ampere áramerősségéi ivlámpást. A Váczi-utczában és Dorottya-utczában egymástól ötven méter távolságra s szemközti házak között kifeszitett sodronykötélen lógna tiz méter magasságban a tiz amperes ivlámpás. Az ivlámpák csak esti tizenegy óráig égnének, de minden ivlámpás mellett lenne egy izzólámpás, hogy tizenegy óra után világítson. A világításért a vállalat a következőket kéri: Minden 12 amperes ivlámpa áramáért évenkint 361 korona 20 fillért, a 10 ampe- resért 310 korona 20 fillért fizet a főváros. Ezenkívül minden lámpás karbantartásáért évenkint 165 koronát s kölcsöndij czimén az oszlopos lámpásokért 136 a sodronykötélen levőkért pedig 81 koronát. E szerint a főváros egy lámpásért évenkint 662 korona 20 fillért fizetne. De kiköti még a vállalat, hogy a szerelési munkák miatt fölbontott úttest helyreállításának a költségét a fővárosnak kell megfizetnie. A tanács az ajánlatot véleményadás végett kiadta a mérnöki hivatalnak. Le az árverési csarnokokkal! Az úgynevezett finánczészjárasra jellemző fényt vetnek az árverési csarnokok. Adó, illeték, közjárulék czimén lefoglalt ingókat szállíttat a hatóság azon, hogy „transzferáltat“ az árverési csarnokokba, a hol vígan folyik a kótyavetyélés, a hezitálás s a hol az árverési hiénák indokolatlan uzsora haszon mellett szerzik a vagyonukat Méltán kelt undort és visszatetszést ez a transzferálási rendszer, a mely teljesen rávall a németektől, vagy osztrákoktól eltanult fináncz-politikára. A lefoglalt ingókat ugyanis tűz emésztheti meg, elromolhatnak, elhasználódnak, talán egyik-másik bútordarab el is kallódik Szóval: a fináncz-politikus nem bízik az adózó alany becsületességében, hanem hezitálni akarja a fedezetül szolgáló lefoglalt ingót. Beszállíttatják tehát az árverési csarnokba. Nem tudjuk: váljon gondolt-e a hatóság valaha arra, hogy mikép vélekednek és mit gondolnak azok a szerencsétlenek, akiknek ingó-bingó tárgyait e római jog legkezdetlegesebb, az u. n. szószerinti kézi zálog vétel idejére emlékeztető módon hordatják el? Váljon nem bizonyos foka, megokolatlan formája a transzferálás a hatósági önsegélynek ? Hol van ez a törvény, amely megengedi, hogy a lefoglalt ingók a felperes rendelkezése szerint elszállittassanak mindaddig, a mig a pro auctionis meg nem nyilt a felperes részére s a mig az auctio nem perfekt? De hát ne erről szóljunk. Az elöljáróságok egyre-másra arról panaszkodnak, hogy a transzferálás költségeinek fedezetéül engedélyezett hitelösszegek kimerülnek. Pótliiteleket kérnek. A. vége tehát az, hogy a transzferálás sem etikailag nem indokolt, de ki sem fizeti magát. Hát ezzel az ó-kori rendszerrel fel kell hagyni, ezt a transzferálást el kell ejteni. Jogállamba nem illő, nem való, sőt, ha teorizá- lunk, ép a törvény szelleme szerint a transzferálás sehogysem állhat meg. De tovább menve: egyenesen sérti a polgárság önérzetét, amikor a hatóság azt a tudatot, kötelességérzetet, amely szerint a legfogíalt ingó feltételes tulajdona lesz a foglaltatónak, nem létezőnek, megbízhatatlannak deklarálja. Legyünk tehát modernek és ne utánozzunk mindent ész nélkül és szolgaisággal. Az árverési csarnokokat be kell szüntetni, a transzferálást ki kell küszöbölni. Az eladósodott tisztviselők. Lapunknak legutóbbi számában közöltük a nemcsak a fővárosi alkalmazottakat, hanem fővárosunk közigazgatására mélyen lesújtó és aggodalmat keltő hirt, hogy a hivatalosan intergnált adósságmentesség- ből semmi sem lesz. Ezt a kijelentést maga a polgár- mester tette. A tényállás tehát röviden összegezve a következő : Az alkalmazottak el vannak adósodva, a polgár- mester kezébe vette az ügyet a közgyűlésnek erről jelentést tett, a haladékot ez év végéig a közgyűlés jóváhagyása mellett adta meg, de ugyanekkor, miután a polgármester lépett közbe, magára vállalta a közgyűlés előtt a felelősséget, és felelős most már a legutóbb tett kijelentésért is. Mi az egész ügyből elimináljuk az egyéb, különösen humánus mozzanatokat és szempontokat és előtérbe toljuk a felelősség kezelését. Ez alkalomból határozottan követeljük, hogy a polgármester ur tegyen jelentést és javaslatot a közgyűlésnek: mi lesz hát az eladósodottakkal ? Mit akar velük cselekedni, mit czéloz ellenük, vagy velük ? Az, hogy még ez év nem telt le, mit sem tett, mert a polgármester kijelentette, hogy a
