Magyar Székesfőváros, 1904 (7. évfolyam, 1-27. szám)
1904-05-31 / 18. szám
1904. május 31 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 3 90 fillért igényelnek. Éhez hozzávéve a szinészlép- esők áthelyezésével járó és azoknak befogadására létesítendő jobb és balszárnyak kibővítésére szükséges 70.854 kor. 39 fillér költségeket, az összes kiadás 489.651 kor. 35 fillért tesz ki. Ennyit igényel a színpad és a mellékhelyiségek átalakítása. A nézőtér átalakítása külön rovatot képez, s a szinház- vizsgálóbizottság mig az arra vonatkozó összes tervezetek bemutatva és átvizsgálva nincsenek, addig a színpadi rósz munkálatait függőben óhajtja tartani. Ezzel szemben a középítési igazgató a következőket javasolja: 1. A Népszínház színpadi részének és mellék- helyiségeinek rekonstrukcziójára vonatkozó jelentése — be nem várva a nézőtérre vonatkozó és még csak elkészítendő tervek bemutatását — sürgősen vétessék tárgyalás alá. 2. E tárgyalások befejezése után utasíttassék a mérnöki hivatal, hogy a szükséges ajánlati felhívást és árlejtósi föltételeket állítsa össze, kellőkép gondoskodva arról, hogy a később teljesítendő fűtési-, világítási- és szellőztetési-munkálatok akadálytalanul végrehajthatók legyenek. 3. A nézőtér átalakításának tervével és költség- vetésével megbízott szakértők felhivandók azoknak sürgős bemutatására. Temetés vagy hullaégetés? Mindenütt, a hol szabadgondolkodó egyesületek alakulnak, felvetődik a hullaégetés kérdése. Mivel pedig Magyarországon is vannak szabadgondolkodók, természetes, hogy e kérdésnek újra és újra napirendre kell kerülnie. A szabadgondolkodóknak, akik mindenesetre a hullaégetés hívei, terjeszteniük kell ezt az eszmét mindenütt, hogy minél hamarább megvalósulhasson. A technikai nehézségeket már régen megoldotta Siemens s így semmi sem állana útjában, hogy e czélnak megfelelő kemenczét állítsanak fel a holtak elhamvasztására. Hátra van azonban a legnehezebb : a tömeg babonaságának a leküzdése. A külömböző vallások mesterségesen táplálják az elfogultságot a hullaégetés ellen. Mégis remélhető, hogy a nép felvilágosításával és a természettudománynak szélesebb körben való elterjedésével az eszme diadalra jut. A hullaégetés története már igen régi. Az ó-korban az elhanvasztás általánosan dívott. Európában a hullaégetést az indo-germánok honosították meg. A rómaiak és görögök halottaikat egyszerű máglyán égették el, amelyet rendesen bőven beszurkolt fából raktak, hogy a szag ne legyen nagyon kellemetlen. De sem a görögöknél, sem a rómaiaknál, sem a germánoknál, sem a szlávoknál nem lehetett szó a modern halotthanvasztásról. Hiszen a halottak jóformán csak megszenesedtek. azután eltemették őket. Az ó-kor többi népei között kivételt alkotnak a zsidók és egyiptomiak, akik halottaikat nyomban eltemették. A kereszténység első korában a keresztények hulláit csakúgy elégették, mint a „pogányoket“, már tudniillik ott, ahol ez szokásban volt. Csak későbben hagytak fői a keresztények mindinkább a halotthanvasztással és teljesen akkor szűnt meg amidőn Nagy Károly a halottégetést eretnekségnek nyilvánította és a halotthanvasztókat halállal sújtotta. Dingier a kiváló természettudós már 1829-ben tette szóvá a hullaégetós ügyét, amelyet Moleschott nemzetgazdasági szempontból szintén pártolt. 1874-ben Drezdában végezték az első kísérleteket, még pedig állati hullákkal; ugyanott 1876-ban tartották az első kongresszust, amely a hullaégetéssel foglalkozott és 1878-ban G-othában az első hullát el is hamvasztották. A halottégetések száma óvről- óvre szaporodik s ma már Német- és Olaszországban» S váj ez-, Francziaországban kiváló Siemens-féle ke- menczék vannak felállítva, amelyek bámulatra ragadják a szemlélőt. Amaz egészségi hátrányok, melyek a rothadó emberi és állati hullák következtében származnak, a teljes elégetés által biztosan és tartósan elkerülhetők. A földalatti lassú elenyészésnél helyesebb a földfeletti gyors elégetés. Az elhamvasztás ideje átlag egy órát tart, a költség nagyon csekély (4 koronáért elégetnek egy emberi tetemet). Magyarországon tehát semmi akadály sincs, amely a hullaégető felállítása elé gördülne, minthogy egy biztos eredménynyel járó, pontosan működő apparátus már van. Az elhamvasztás csakis fakultativ, azaz az egyén akaratától lehet függő, mert embertelenség volna, annak utolsó perczeit megszomoritani, aki valamelyes okból irtózik a hullaégetéstől. De épen igy jogában van annak hullaégetést követelni, aki az undorító rothadási processzustól retteg. Talán jogi szempontból aggodalmak merülhetnek fel, de ezeket mellőzni lehet, ha tekintettel vagyunk az exhumálások elenyészően csekély számára. Ezzel szemben az egészségügy fejlődése a halandósági statisztikának kedvezőbb adatokat szolgáltatna. Mindennemű ragadós betegségnél, akár emberek, akár állatok között pusztít, az elégetés biztosabb mód a betegség csiráinak kiirtására, mint a divó eljárás. A hullaégetők nagyfontosságát még a csaták szomorú utójátékai szempontjából is érdemes felemlíteni. A mai háborúskodás halottainak nagy száma, a „magas politika“ számos áldozatainak tömeges eltemetése, még mindig pusztító járványnyal jár együtt Ezt azonban ellehet kerülni, ha a csata után a hullaégetőket felállítják és minden holtat, minden lóhullát elégetnek. Ezáltal örök időkre elhárítják a veszedelmet. A tömegsírok, melyek a csontokat befogadják, teljesen ártalmatlanok lesznek a környék lakosságára nézve. Ily módon az embertelen háborús
