Magyar Székesfőváros, 1904 (7. évfolyam, 1-27. szám)
1904-05-21 / 17. szám
1904. május 21. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 9 tanács jelentéséből közöljük a következő adatokat: Az 1903-ik évben 6454 ajánlat lett benyújtva 76,939.205 K biztosított összegről és kiállíttatott 5408 kötvény 58,271.567 K biztosított összegről 2,383.579 K első évi díjjal. Az üzletév végén a társaságnál a biztosítási állomány 669,113.592 K biztosított összeg volt és az évi jövedelem 33,642.743 K-ra rúgott, amiből 23,001.137 K díjbevétel és 10,641.606 K a beruházások jövedelme. Továbbá életjáradékokért 3,123.591 K-t vételezett be a társaság az elmúlt évben. A társaság vagyona az elmúlt évben 8,993.683 K-val 266,546.466 K-ra emelkedett. Halálesetek és esedékességek fejében a társaság 1903-ban 18,635,203 K-t fizetett ki. Fönnállása vagyis 1825 óta több, mint 170 millió K nyereményt utalt át a biztosítottaknak és több, mint 550 millió K-t folyósított halálesetek folytán. A társaság vagyonából 99.739.300 K van jelzálogkölcsönökben elhelyezve, a társaság kötvényeire és ezzel összefüggő kölcsönökben 18,466.717 K, kölcsönök törvényhatósági és gyarmati kötvényekre 5,919.633 K, ház és földbirtokokban 25,009.774 K, értékpapírokban 103,553.685 K, bankletétek és készpénz 3,024.393 K és 10,832.994 K különféle értékekben. takarékpénztárak befektetési rendszere. A betétek gyümölcsöztetésének kérdése nemcsak a betevő szempontjából fontos, aki elhelyezett pénzének minél biztosabb és bizonyára jövedelmező értékesítését igényli, de fontos az intézet létérdekére s ami ennél is több, nagy kihatású az általános gazdasági életre, mert hisz a betett összegek ennek határain belül keresik érvényesítésüket s ennek módja és hatása messze kiterjedő gazdasági következményekkel jár. A takarékpénztárak történetének minden egyes lapján visszatükröződik e jelenség hordereje. Anglia és Francziaország azon egy rendelkezés által, mely a takarékbetétek állampapírokban való placzirozását foglalja magába, egészen különleges irányt adtak takarékpénztáraik fejlődésének ; a kontinens többi államaiban, Németországban, Olaszországban, minálunk a takarékpénztárak reformjának sarkköve a gyümölcsöztetés kérdésében rejlik. Az a sokat hangoztatott momentum, hogy a betétek nagyságához esetleg nem áll arányban az intézet alap- vagy tartaléktőkéje: úgyszólván másodrendű azon körülménynyel szemben, hogy a betétek mily módon vannak elhelyezve. Akár azt az irányt tekintsük, melyet az angol és franczia takarékpénztárak képviselnek s mely az elhelyezést állami papírokban eszközli, akár pedig a német, olasz vagy a mi takarékpénztáraink által követett irányt, mely az értékelhelyezés különféleségét és szabadságát képviseli — egy sem felel meg azon tökéletes rendszernek, melyre a betétek gyümölcsöztetésében törekedni kell. De másrészt tagadhatatlan, hogy a rendezés és fejlődés iránya megfelelt az illető államok különleges viszonyainak. Angliában például annak lehetősége, hogy a takarékpénztárak szerepe oly módon alakuljon, mint Németországban vagy nálunk, kezdettől fogva ki volt zárva. A takarékpénztárak ez ősi hazájában az intézményhez szigorú értelemben vett jótékonysági, humanitárius jelleget fűztek. A takarékpénztárak alapítása visszavezethető egyes emberbarátok azon törekvésére, hogy a szegény- sorsú egyénekben fölébresztessék és erősbittessék a takarékossági hajlam és ezt elérhetőnek vélték az által, hogy alkalmas intézetek létesítése utján módot nyújtottak a megtakarított fillérek elhelyezésére. Az e szolgálattal járó teendőket az illetők ingyen látták el s csak később, midőn a munka terhessé vált, alkalmaztak fizetett hivatalnokokat. Arról, hogy a takarékpénztárakhoz, melyeket az angolok savings- bankoknak (a jólét bankjainak) neveztek el, kezdetben vagy később is, az egészen apró tőkék helyett a nagyobb tőkék özönljenek, szó sem lehetett, nemcsak az intézmény alapszervezeténél, hanem általában a sajátlagos angol viszonyoknál fogva. Azon államban, melynek bankszervezete a legkiterjedtebb és legtökéletesebb, ahol nemzeti szokássá vált, hogy minden rendezettebb viszonyok közt lévő egyénnek meg legyen a maga „banker“-e, aki pénzeit kezeli és gjúimölcsözteti, s aki a hitelviszonyok szabályozásának egyik lánczszeme, ez államban a savings- bank a más takarékpénztárak által képviselt hitel- intézet magaslatára nem emelkedhetett Az angol takarékpénztárakra egyáltalában nem nehezedett az a feladat, hogy domináló tényezőivé váljanak a hiteléletnek, üzleti közvetitőkül szolgálván a hiteladók és hitelkeresők közt. A befolyó tőkék korántsem a minél dúsabb jövedelmezőség szerepére voltak kiszemelve (hiányoztak a községek és a részvényesek, akik alapításuknak minél nagyobb anyagi hasznát kívánják látni) s az angol takarékpénztárakból száműzve látjuk azt a felfogást, mely üzleti érdekek kielégithetése kedvéért sok más nyomós szempontot hagy gyakran figyelmen kívül. A betétek biztos és figyelemmel az angol tőkeviszonyokra, eléggé kiadós gyümölcsöztetésére az állampapírok kínálkoztak s ezek felhasználása, melyet még az 1817. évi törvény rendelt el, később is annál indoltabbnak mutatkozott, minél inkább nyilvánvalóvá vált a magántakarék- pénztárak kezelőinek tehetetlensége, sőt csalárd eljárása. Több tekintetben azonos állapotokkal állunk szemben Francziaországban, a tőkegazdagság e második államában. Ehhez járul, hogy a franczia takarék- pénztárakra nézve mintául szolgált az 1818-ban Párisban létrejött első intézet, mely elfogadta a franczia takarékpénztárakra nézve alapvetőnek tekinthető azt a rendszert, hogy a betétek mihelyt bizonyos magasságot elértek, állami járadékokban helye- zendők el. Egyrészről tehát köteleztetett a betevő, hogy tőkéjét állami papírba engedje befektetni,
