Magyar Székesfőváros, 1904 (7. évfolyam, 1-27. szám)
1904-03-12 / 10. szám
ír VII. évfolyam. Budapest, 1904. márczius 12. 10. szám. KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP ELŐFIZETÉSI ARA: Egész évre ... ... ... .............. ... 12 kor. Fé l évre ... _______________ ... 6 kor. SZ ERKESZTI ES KIADJA: DR BARTHA SÁNDOR. SZERKESZTOSEG ES KIADÓ: IV., Reáltanoda-utcza 5. Telefon szám 645. : Előfizetőinknek a városi hatóságoknál levő ügyeiben díjtalanul jár el a szerkesztőség. Tisza István és a főváros pénzügyi helyzete. Tisza István gróí, ama leiratának, melyet a főváros idei költségvetésének jóváhagyása kapcsán a főváros közönségéhez intézett, nagy fontosságot tulajdonítunk. Ez a leirat éppenséggel nem sablonos. Kritikát és tanácsot tartalmaz, még pedig oly formában, hogy a főváros vezetői aligha fogják b érám áztatni. Tisza István az egyéniségét jellemző kíméletlen nyíltsággal kijelenti, hogy a költségelőirányzatot csak azért hagyta jóvá, mert a fenforgó körülmények közt nem remélheti egy megfelelőbb költségvetés összeállítását. Hogy ez a vallomás nem minősíthető elismerésnek a tanács és a törvényhatósági bizottság iránt, arra nézve minden kétséget eloszlat a miniszteri leirat következő pasz- szusa: „A székesfőváros háztartásának vezetése oly forduló ponthoz jutott, mely a háztartás gyökeres rendezését immár elhalasztha- i(illanná teszi.“ íme, Magyarország miniszterelnöke és belügyminisztere ismétli azt, amit mi és nehányan a klikkuralomtól távol álló bizottsági tagok közül, már évek óta hangoztatunk. Örömmel halljuk Tisza gróf szavát, mert azt már nem lehet agyonhallgatni, mint a minorum gentium felszólalásait. A városházán valószínűleg a leirat ama része kelti a legkínosabb benyomást, mely konstatálja, hogy a pénzügyi bajok forrása jelentékeny részben a székesfőváros szervezetének nehézkes, bonyolult és költséges rendszerében rejlik. Hozzáteszi még Tisza, hogy a személyi illetményeknek az állami tisztviselők illetményeit messze túlhaladó túlmagas megállapítása szintén egyik oka a pénzügyi bajoknak. Ez a mondás elevenbe vág és lészen protestálás ellene. A főváros tisztviselői mindent hajlandók beismerni, csak azt nem, hogy a fizetésük túlmagas. Az ő álláspontjuk az, hogy az állam arányosítsa tisztviselőinek javadalmazását a fővárosi nizuslioz, nem pedig a főváros az államiéhoz. Arról ők nem tehetnek, hogy az alpolgármesterek fizetése magasabb, mint az államtitkároké, s hogy a kúriai bírák és miniszteri tanácsosok kevesebbet kapnak, mint a fővárosi tanácsosok. Szerintök az állam smuczig, a fővárosnak ellenben illik példát nyújtani a gavallérságra. Az a 80 vagy 100 ezer korona, amelyet csupán a központi és kerületi tisztviselők fizetésénél meg lehetne takarítani, — ha az illetmények az állami tisztviselők fizetéséhez arányosítva leszállit- tatnának, — amúgy se javít a főváros bud- getjón. Budapest életében pedig nem az a fő, hogy több jusson kövezésre, iskolákra, humanitárius czélokra, hanem a tisztviselők kényelmes jóléte. Veszett hire támadna a magyar székesfővárosnak, ha legalább a főtisztviselőknek nem telnék fizetésükből fiakkerre, házibálokra, vadászati kirándulásokra és nyaralók építésére. Kell, hogy a sok százezer nyomorgó állami hivatalnok mellett legyen egy csomó megelégedett municzipiális tisztviselő is, mert különben a
