Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)

1903-02-10 / 6. szám

10 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1903. február 10. számlára vitessék elő. A közgyűlés az összes javas­latokat egyhangúlag elfogadta és a kilépő igazgató- sági, felügyelő-bizottsági és választmányi tagokat újból megválasztotta. A felügyelő-bizottságba Hafner József újonnan megválasztatott. A közgyűlést kö­vető igazgatósági ülésben Irischer Gyula czégvezető- lielyettes igazgatóvá neveztetett ki. Hirek a városházáról. A közin nnkatanács akadékoskodása. A főváros közmunkák tanácsa egy egészen jelen­téktelen dolog miatt megint összeütközésbe jött a fővárosi tanácscsal. A háborúság oka egy centimális mérleg felállítása fölött tört ki. A budai várkapi­tányság arra kért engedelmet a fővárostól, hogy a várkert rácskapuja mellett hídmérleget állíthasson fel, a melyben lemérhesse a várba szállított szenet. A fővárosi mérnöki hivatal azt tanácsolta e tárgy­ban, hogy a mérleg a kapu baloldalán helyeztessék el, mert igy a Palota-utról jövő szenes kocsik mind­járt rá mehessenek a mérlegre s egy csekély hajlású mozdulattal kijutnak a rácskapun. E megoldás prak­tikus volta evidens mindenki előtt, csak a főváros közmunkák tanácsa előtt nem, a mely egész komo­lyan állást foglalt a tanács eme határozata ellen. Nem az ellen van kifogása, hogy a királyi palota kertjében mérleg állittassék fel oldalt, hanem a kapu jobb oldalán nyerjen elhelyezést a mérleg. E kíván­ságának abszolúte nincs értelme, s nem tekinthető egyébnek mint oknélküli akadékoskodásnak. Az illetőség igazolása. Az iparosok egyik nagy baján segitett a kereskedelmi miniszter leg­utóbb tett intézkedésével. A munkások eddig csak úgy nyerhettek végleges munkakönyvét, ha illető­ségüket kellőképen igazolni tudták. Ellenkező eset­ben csakis ideiglenes igazolványt kaptak. Tudva­levő dolog, hogy az illetékesség szabályszerű igazo­lása mily körülményességgel járó, hosszadalmas proczesszust képez s épen ez okból sok munkás nem is szerez végleges munkakönyvét. Ennek azonban kárát válj a, mert a munkaadók egy része idegen­kedik oly munkások alkalmazásától, a kik csak ideig­lenes igazolványt képesek felmutatni. Tekintettel arra, hogy az ipari pangás amúgy is keményen sújtja a munkásosztályt, a mely legnagyobb erőmegfeszí­tése mellett is csak nehezen bir foglalkozáshoz jutni, a kereskedelmi miniszter jónak látta megszüntetni a munkakönyvek elnyerhetése körül, eddig felmerült nehézségeket. Leiratában értesítette a fővárost, hogy az iparhatóságoknak a jövőben nem szabad többé követelni az illetőség igazolását, hanem e nélkül is ki kell adni á végleges munkakönyvét bármely mun­kásnak, aki ezért hozzájuk fordul. Követendő szabály gyanánt kimondja továbbá a miniszter, hogy az Írni tudó munkás uj munkakönyvének első lapjára köte­les odaírni nevét s csak ezután veheti át a munka­könyvét. Hogy készülnek nálunk a monumen­tális épületek? A pénzügyminisztérium uj palo­tájának épitő-bizottsága fölkérte legutóbb a fővárost, hogy a palota Fortuna-utczai homlokzata előtt sür­gősen készíttessen csatornázást. A főváros mérnöki hivatala most tett erre vonatkozólag a tanácsnak jelentést, a mely nem valami fényes világításba helyezi a palota építő-bizottságának működését. Elő­adja ugyanis a mérnöki hivatal, hogy a bizottság kérelme érthetetlen, amennyiben az épülő pénz­ügyminisztériumi palota minden oldalról, tehát a Fortuna-utczáról is régen el van látva csatornázás­sal. A híres építőbizottság ilyenformán belekapott egy nagyszabású épület építésébe, a nélkül, hogy tájékozást szerzett volna magának a palota telkét környező földalatti építmények létezését és fekvését illetőleg. Hentesek a miniszternél. A budapesti hentesiparosok néhány héttel ezelőtt monstre depu- táczió utján kérték a tanácstól s a polgármestertől, hogy a sertésközvágóhidi vásáron az élősúly szerinti eladás szokása újból behozassák. A kérelemnek azon­ban mindezideig nem tett eleget a főváros s való­színű, hogy nem is fog. Miután a hentesiparosok exisztencziájukat látják veszedelemben az élősúlyban való eladásra vonatkozó tilalom által, újabb lépé­seket készülnek tenni méltányosnak vélt kívánságuk teljesülése érdekében. Ipartestületük legutóbbi elől- járósági ülésén elhatározták, hogy monstre deputá- cziót küldenek Darányi Ignácz földművelési minisz­terhez s megismétlik a tanács elé terjesztett kérel­müket. A budapesti hentesiparosok erősen hiszik, hogy a miniszter előmozdítja majd panaszaik orvos­lását, a melyeknek jogosult voltát — szerintük - már is beigazolták a tények. Elpusztult fásítás. A külső Váczi-útnak Dráva-utcza s Újpest község között fekvő szakaszán úgyszólván semmi gondozásban nem részesülnek az élőfak s az utóbbi időben uralkodott viharok csak­nem valamennyit elpusztították. A VI. kerületi elöl­járóság most előterjesztést tett a tanácsnak, hogy az egész szakaszon pótoltassanak az elpusztult fák, a melyekre a rendkívüli poros úton egészségi szem­pontból nagy szükség van Kéri egyúttal, hogy uta- sittassék a városi főkertész, hogy a Váczi-út élőfáira is kellő gondot fordítson. Az Aréna-űt rendezése. Az Aréna-út ama szakasza miatt, a mely a Váczi-út és az Angyal- földi-út között fekszik, tenger sok panasz érkezett már a tanácshoz. Az egész út rendezve van már, csak épen ez a rész áll régóta rendetlen,ül, daczára annak, hogy jórészt be van építve s igy a lakosság- joggal követelheti a rendes csatornázást, burkolatot, stb. A rendezési tervek készen vannak s a munká­

Next

/
Oldalképek
Tartalom