Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)

1903-02-10 / 6. szám

1908. február 10. MAGYAR SZÉKESFÓYÁII0S 11 latokhoz szükséges 28 ezer koronára a födözet is kijelöltetett; egy idegen telek s ház volt azonban útban, melyet meg kellett szerezni. A tulajdonos makacssága folytán csak most sikerült e telekre vonatkozólag az egyezség s a mérnöki hivatal jelentése szerint a telken volt épület a napokban hordatott le. Most már semmi sem áll útjában az Aréna-út rendezésének s a tanács ki is mondotta a munkálatok végrehajtását. Az árlejtés megtartása után hozzálátnak a dologhoz s remélhető, hogy az út a nyár folyamán rendbe lesz hozható. Egy tiz milliós államkölcsön konver­ziója. A magyar kincstár az osztrák-magyar állam­vasutak államosítása alkalmával öt millió forint kölcsönt vett fel az osztrák-magyar államvasut-tár- saságtól, mely összeg az Ipolyság- Balassagyarmat-i vasútvonal kiépítésére fordíttatott. A kölcsön felté­telei szerint a magyar államkincstár 75 esztendőn keresztül évenként 250,000 forintot köteles fizetni törlesztés és kamat fejében, a mi 5%-nak felel meg. Az államosítási szerződésben azonban fentartotta magának a magyar állam azt a jogot, hogy ezt a kölcsönt félévi felmondás után, mely minden év január vagy julius 1-én következhetik be, vissza­fizesse. A pénzügyi bizottság egyik utóbbi ülésén Barta Ödön képviselő figyelmeztette a pénzügymi­nisztert erre a terhes kölcsönre, mely a magyar államhitel mai állapotában valóságos anakronizmus. A Lukács László pénzügyminiszter a „Főv. Tud.u értesülése szerint utasította a minisztérium állam- hiteli osztályát, hogy a kölcsön átváltoztatása illetve visszafizetése tárgyában sürgősen tegye meg előter­jesztését. A kölcsön konverziója évente legalább is 100.000 korona megtakaritást jelent az államkincstárra nézve, a mi ily csekély tartozásnál igen tekintélyes összeg. A pénzügyminiszter a 10 millió korona köl­csönt julius 1-én felmondja az osztrák-magyar állam- vasuttársaságnak, s egyenlőre a folyó pénzkészle­tekből fogja az összeget visszafizetni. Vidéki városok kölcsönei. Debreczen városa 10 millió koronás kölcsönének konverziója tárgyában tárgyalásokat folytat az osztrák-magyar bankkal. — Tor da városa közmunkák czéljára két millió korona kölcsön felvételét határozta el. — Szatmár városa 1,900.000 korona kölcsönének kon­verziója iránt tárgyalásokat folytat a Magyar Jelzá­log Hitelbankkal. Megszűnt forgalmi akadály. A magy. kir. államvasutak értesítése szerint a ruma—klenáki helyi érdekű vasút Klenák és Klenák—Szávapart állomásai között a vonatforgalom január hó 31-én újból megindittatott. Statiszti ka. Népesedési mozgalom. Az 1903. év közepére kiszámított pépesség, polgári lakos 774.015, katona 16.484. Összesen 790.521. Az elmúlt héten élve született 400 gyermek, meghalt 341 egyén, a születések tehát 59-el múlják felül a halálozásokat. Nemre nézve 206 fiú, 194 leány. Halvaszületett 15 gyermek, köztük 8 fiú, 7 leány. Az élveszülöttek közt volt 163 róm. kath., — görög kath., - görög keleti, 17 ágost. evang., 29 helvét, 1 unitárius, 80 izraelita, — egyéb. Összesen 290. Halvaszületett összesen 10. Betegedés. Betegforgalom a városi közkórházakban. A Szt. Hekus-kórházban ápoltak a múlt hét végén 1082 beteget, szaporodás 379, csökkenés 349, maradt a múlt hét végén 1085. A Szt. Lászíó-kórházban ápol­tak a múlt hét végén 128 beteget, szaporodás 47, csökkenés 43, maradt a múlt hét végén 126. A Szt. István kórházban ápoltak a múlt hét végén 1159 beteget, szaporodás 281, csökkenés 235, maradt e hét végén 1183. A Szt. János-kórházban ápoltak a múlt hét végén 923 beteget, szaporodás 166, csök­kenés 152, maradt e hét végén 917. Összesen ápoltak a múlt hét végén 3292 beteget, szaporodás 873, csökkenés 779, maradt e hét végén 3311. Meghívó. A „Salgó-Iarjání köszénbánya részvénytársulat'1 folyó évi február hó 26 án délelőtt 10 órakor tartja Budapesten, V., Erzsébet-tér 16. szám alatt lévő központi irodai helyiségében XXXV rendes évi közgyűlését melyre az igazgatóság a t. ez. részvényeseket tiszte­lettel meghivja. NAPIREND: 1. Az 1902-ik évről szóló igazgatósági és fel­ügyelő-bizottsági jelentés előterjesztése. 2. Az 1902-ik évi mérleg előterjesztése, indítvány annak jóváhagyása és az osztalék megállapítása iránt­3. Indítvány az igazgatóság és felügyelő-bizott­ságnak megadandó felmentvény tárgyában. 4. Felügyelő-bizottság választása. Budapesten, 1903. február 3-án. Az igazgatóság. Felkérjük azokat a t. ez. részvényeseket, akik e közgyűlésen részt venni akarnak, hogy sorrend szerint jegyzékbe foglalt részvényeiket a szelvényekkel együtt bezárólag f. évi február hó 17-ig vagy a tár­sulat fentjelzett helyen lévő központi pénztáránál, vagy pedig Bécsben a K. k. priv. alig. Boden-Credit-Anstalt- nál (I. Teinfaltstrasse 6.) tegyék le. Huszonöt részvény egy szavazatra jogosít. Értesítjük egyúttal a t. ez. részvényeseket, hogy az alapszabályok 15. §-a értelmében az 1902-ik évi mérleg az igazgatósági és felügyelő-bizottsági jelen­téssel együtt f. évi február hó 17-től kezdve a társulat központi irodájában rendelkezésökre áll. Utánnyomás nem dijaztatik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom