Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-01-06 / 1. szám
8 remény megy teljesülésbe. Az is egészen természetes, hogy a csalódottak föl lesznek háborodva, s megbotránkozva fognak szónokolni — a protekczió ellen, noha talán ők küldték a legtöbb protektort a tanácsosok nyakára. A jelenkor viszonyainak jellemzésére megbecsülhetetlen „adalék“ volna, ha egy- egy ityen pályázat után a döntésben részt- vettek nyilvánosságra hoznák a hozzájuk érkezett ajánlóleveleket és fonográf lemezeken megörökítenék a személyesen megjelent protektorok mondókéit. Az ember esze megállóira, hogy az állást keresők kiket képesek rábirni a protegálásra! A gyűjteményben képviselve volna a főrendiház, a magas klérus, a parlament, a legfelsőbb hivatalnoki testület, sőt az uralkodóház is, no meg ezenkívül egy csomó szép asszony. Szilágyi Dezső legyen az, aki mindezeknek ellent- áilni tud és a döntésnél nem tekintett mást, csak a pályázók egyéni képességeit. A ki maga is protekczió révén jutott előre, aligha zárkózik el a külső befolyások elől. Ez pedig fölötébb nagy baj. Mert ily módon nem vesz ki a magja annak a hivatalnoki generácziónak, mely a szorgalmat, a tudást és a tiszta jellemet kevesebbre értékeli, mint a befolyásos protekczió megszerzését. A főváros ellen számtalanszor hangoztatták panasz és vád gyanánt, hogy fölös számmal ülnek jól dotált állásokban olyan alakok, kik protekczió nélkül a saját képességük révén irnokságnál tovább nem vihették volna. Sok közigazgatási mizériának inditó oka és magyarázata ez a körülmény. Mi nem keressük, való-e a vád, hanem csak azt óhajtjuk: ezúttal legyen elég energia a tanács tagjaiban megküzdeni a protekczió-ostrommal és csak olyanokat juttatni be a tisztviselőtestületbe, kikben meg van az értelmi és erkölcsi garanczia arra nézve, hogy a főváros érdekeit hiven, buzgón és lelkiismeretesen fogják szolgálni. Minden jóravaló apa azt szokta mondani fiának: „Légy különb az apádnál.“ A főváros magasabb tisztviselői a közügynek fognak eléggé meg nem becsülhető szolgálatot tenni, ha elvül tűzik ki: maguknál különbb hivatali utódokat nevelni. A szigorú rostálásra talán soha nem volt oly szükség, mint a jelen alkalommal. A segédfogalmazói állás gradus ad Parnas- sum. Ha hivatalszolgának vagy dijnoknak bedugnak egy haszontalan embert, abból veszedelem a közre nem háramlik. De ha segédfogalmazó lesz egy nyegle, tanulatlan, dolgozni nem szerető és kötelességérzettel nem bíró ifjúból, akit erre az állásra a protekczió segitett, ezzel hosszú időkre in- ficziálják a közigazgatást. Mert a központi igazgatásban jelentékeny szerep jut a fogalmazói karnak. A most megválasztandó ifjak képezik alapját és magvát a jövő közigazgatásnak, a jövő tanácsnak. Nem túlzás, ha azt mondjuk: lelkiismeretes kérdés ennek a pályázatnak az eldöntése. Ha van olyan ember a tanács tagjai közt, ki a magába- szállás ritka pillanataiban beösmeri, hogy méltóbb erő is lehetne a helyén, s hogy kötelességeit nem telj esitette mindig teljes odaadással: az ilyen ember most expiálhatja mulasztását és megnyugtathatja lelkiismeretét azáltal, hogy csak érdemes pályázókra adja szavazatát. Azt hisszük azonban, fölösleges direktívákat adni a mostani tanácsnak. Komoly és lelkiismeretes tagokból áll, kik valahogy csak megküzdenek az ostrommal és diadalra juttatják a szorgalommal és tudással párosult érdemet. —a. —r. 1903. január 6. fi. kerékkötő. — Dr. Fascho-Moys Sándor. — A szekérre azért teszik a kerékkötőt, hogy menedékes úton rá ne szaladjon a lovakra. A vonatokon azért van a Westinghouse-fék, hogy hirtelen meg lehessen állitani őket. De miért kell kerékkötőt alkalmazni a fővárossal szemben? A főváros kerékkötője a budai várban van, annak az ódon nagy épületnek valamelyik emeletén, a melyet magyar királyi belügyminisztérium néven ösmernek az országban. Az tökéletesen mindegy, hogy a benne székelő kegyelmes urat Tisza Kálmánnak, Teleky Gézának, Hieronymi Károlynak, Bánffy Dezsőnek vagy Széli Kálmánnak hivják. Mindegyiket jobban elfoglalják, a parlamenti ügyek és a „magaMAGYAR SZÉKESFŐVÁROS
