Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-12-10 / 43. szám
8 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1903. deczember 10 kérdés: hol az illetőségi bizonyítvány. Felsorolhatnánk még számtalan olyan esetet, hol ez az okmány nagy fontossággal bir, de a felemlített ügyek is eléggé igazolják, milyen tág tere nyilt az illetőségi bizonyitványok szükségességének, és ez a tér időről- időre folytonosan és fokozatosan bővül. Annál csudá- latosabb, hogy az ilyen gyakori használatú és nagy- fontosságú okmány megszerzése olyan kétségbeejtő néhózségekkel jár, mint az a valóságban tényleg van. A felsorolt üg}rek jelentősége nyilvánvalóvá teszi azokat a sokszor mérhetetlen károkat, melyek a késedelmes lebonyolitásból eredhetnek, mégis lépten-nyomon azt keli tapasztalnunk, hogy azok, az illetőségi bizonyitványok hiányában tetemes fennakadást szenvednek. Általánosságban ezekért a bajokért a főváros illetőségi ügyosztályát szokták felelőssé tenni, mely bonyodalmas, minden munkaerőt megőrlő kezelésével és merész lassúságával méltán foglal helyet az ország leghirhedtebb hivatalai élén. Erről azonban nem az ügyosztály, hanem a főváros tehet. Az illetőségi osztály hivatalnokai igy is olyan emberfeletti munkát végeznek, minőt semmiféle más hivatalnok képzeletben sem ismer. A jelen idők munkaanyagát feldolgozni: képtelenség. Nem csak a város fejlődik, nem csak a népesség fokozódik, hanem az illetőségi ügyek is folytonosan szaporodnak, a mint az illetőségi bizonyítványt napról-napra több-több irányban megkövetelik. S mit pedig elvégezni nem lehet: az restánczia lesz. Kestancziának pedig lenni nem szabad, szól a polgurmesteri ukáz. Ha pedig az ügyeket feldolgozni nem lehet, elintézni azonban mégis kell: akkor minden hozzáértő hivatalnok tudja, hogy elkövetkezik a síhohís. Ez a rejtelmes szakkifejezés pedig azt jelenti, hogy a megszorított hivatalnok csak hogy túl adjon sz ügy darabon, valami könnyű intézkedést tesz, melylyel azután egy bizonyos időre lerázta a nyakáról az aktáját. Ebből ugyan a félnek haszna nincs, de az ügy szépen meghizik tőle s néhány hónapra élete ismét biztosítva van. Ezeken az állapotokon semmiféle polgármesteri rendelet nem segithet. Azonban, mint már említettük is, nem egyszer, a fővárosi illetőségi hivatal oka az illetőségi ügyek lassú és szomorú menetének. Hibás ebben a közönség, a törvény, a kormány, és minden hatóság egyaránt. A közönség, legalább is a magyar közönség, bár az illetőség fogalma magában véve annyira egyszerű és természetes, az iránt érzékkel és fogékonysággal jóformán egyáltalán nem bir. Megköveteli, hogy bár illetőségét igazoló okmányt fel nem mutat, az, hogy melyik község kötelékébe tartozik, egészen magától értetődő és bizonyításra nem szoruló, nyilvánvaló dolog legyen. Illetőségi törvényünk szerint azonban a község kötelékébe való tartozás kérdése olyan ingatag, gyakran változó, hogy ez, különösen olyan egyénnél, ki gyakran változtatja a lakóhelyét -—- csupán bonyodalmas tárgyalás alapján tisztázható. Mindenesetre e tekintetben kedvezőbb a helyzete még a mi osztrák szomszédainknak is, kiknek anyakönyvvezetésük alkalmával már feljegyzik illetőségi községüket, s ez legalább is az eredeti illetőség megállapítására mindenkor irányadó marad. Nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy az illetőségi, s az ezekkel kapcsolatos honossági kérdések részleteivel maguknak a fővárosi ügyvédeknek egy negyed része tisztában nincsen. Mit várhatni ilyen körülmények között a laikus közönségtől? Az illetőségi ügyekkel foglalkozó hivatalnak egyik főmunkássága a helytelenül felszerelt kérvények pótoltatása és működésének fele a felektől való adatgyűjtésbe fullad el. Mert az illetőségi ügyek menetéről senki, még a müveit közönség sem vesz tudomást, mindaddig, mig csak sürgős szüksége nincs reá. Akkor aztán teljesen felszereletlenül megjelenik a hivatalban s követeli a bizonyítványt. Ha ezután ez rögtön készen nincsen, utczu neki: ilyen a tanács, meg olyan tanács. Valósággal országos csapássá teszi az illetőségi kérdést ezenkívül magának a törvénynek homályos, zavaros, bonyodalmas és tökéletlen volta. Hivatkozhatunk az összes közigazgatási faktorokra, — kik valaha e törvény alapján eljárni kényszerültek, — annak igazolására, hogy szerencsétlenebb alkotás kevés került ki még magyar kodifikátor keze alól. Csak, hogy egy példát említsünk, még a nagyközönség előtt is ismeretes némileg az 1880: XXII. t-ez. hírhedt 10. §-a, melyről vitat!óztak már annyit egymással a hatóságok, mint a pszihologusok Hamlet jelleméről. Ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes, ez ennek a törvénynek az alapeszméje. A kormány feladata volna, a törvénynek ezeket a homályos és félremagyarázható helyeket rendeletekkel megvilágítani s helyes magyarázatokat kötelezöleg megállapítani. Ki tehet azonban róla, hogy nálunk a miniszteri rendeletek haragban vannak egymással. A mit igy magyaráz az egyik, azt okvetlenül egy másik ellenkezőképen fogja fel. így e rendeletek nemcsak biztos alapot nem nyújtanak a törvény magyarázatára, hanem egyenesen kibúvó ajtókat nyitnak az egyes önző hatóságok fiskáliskodásainak. Mert, kérem, a mint egyszer illetőségről van szó, ott a hatóság megszűnt erkölcsi testület lenni, ott egyszerűen fiskálissá válik. Illetőségi ügynek a legtöbb esetben pénz az alja. Ha most nem is. lehet később. Ezzel tehát nem lehet olyan könnyen bánni. Némileg itt ugyan enyhítette a bajokat az uj betegápolási törvény, de ez még épen nem minden. Az illetőségi tárgyalások menete egyik legnagyobb szégyenfoltja egész közigazgatásunknak. Ezeken az állapotokon segíteni kell, még pedig sürgősen. Mindenek előtt Budapest tanácsának szerveznie és kibővítenie kell illetőségi osztályát egységes és határozott kormányrendelettel kommentárt kell nyújtani az illetőségi törvényhez, melyet az összes hatóságokra kötelező erővel kell felruházni, végül pedig szükségesnek tartjuk az illetőségi törvény alapos revízióját és egyszerűsítését Akkor nálunk is olyan egyszerű és természetes lesz az illetőségi ügyek folyamata, mint egyebütt külföldön, s nem lesz mindenki előtt rettegett kellemetlenség és kiállha- tatlan nyűg, melyből kár és fennakadás ered bőven, — de haszon vagy előny talán soha. A tőzsdebiróság heti krónikája. La Plata kukoricza pör. decz. 4. Ma végre befejeződött az a hetek óta húzódó kukoricza pör, melyet Dreyfus Lajos és társai párizsi gabonakereskedő indított Haramia István fiumei kereskedő ellen. A múlt héten a tözsde.biróság kiküldte dr. Fodor jogügyi és Szávoszt Alfonz árutitkárt Fiúméba, hogy a vitás kukoriczából mintákat vegyenek. Ezeket a mintákat vizsgálta meg ma a
