Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-11-17 / 40. szám
4 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1903. november 17. Olyan esetet is tudunk, amikor egy magándetektív tényleg megállapította, hogy egy vagyonos ur neje házasságtörést követ el. Fölfedezéséről azonban nem megbízójának, a férjnek, hanem az asszonynak és a szintén jómódú, előkelő állású szeretőnek tett jelentést. Ez utóbbi nős ember volt, s a botrány elkerülése végett az asszonynyal együtt ezreket fizetett hallgatási díjul a magándetektívnek. A jómadár éveken át zsarolta a szerelmes párt és a szipolyozás csak akkor ért véget, midőn a megcsalt férj önmaga kétségtelen bizonyítékot szerzett neje hűtlenségéről. Lehetetlennek tartjuk, hogy a fővárosi államrendőrség az ezekhez hasonló esetekről informálva ne volna. Miért tűri mégis a magándetektíveket ? Az iparszabadság nem terjedhet odáig, hogy védelme alatt ily visszaélések fölburjánozzanak. Ha a rendőrség szükségesnek látta, hogy kávéházat és cselédszerző intézetet csak oly egyén nyithason, akinek ő ad erkölcsi bizonyítványt, sőt az újabb időben morális föltételekhez köti még a cselédközvetitők kifutóinak exisztencziáját is: mivel képes indokolni a magándetektívek meg nem rendszabályozását? A társadalomra nézve ezerszerte fontosabb, hogy csak kifogástalan karakterű emberek űzhessék a magán- nyomozásokat, mint az, hogy rovott vagy rovatlan előéletű legény hozza helybe a felfogadandó szolgálót. Hogy a főkapitányság szemmel tartja a magándetektíveket és minden panaszt szigorúan megtorol, vajmi kevés segítség a baj ellen. Mert először is annyi magándetektivet képtelenség folyton ellenőrizni, másodszor pedig — épp az ügyek diszkrét volta miatt — panaszos csak a legritkább esetekben jelentkezik. Egyetlen módja van a fekély gyógyításának: tessék szabályrendeletben kimondani, hogy magándetektívként nem szerepelhet más, mint aki erre az államrendőrségtől engedélyt nyert. Ha aztán a főkapitányság az engedélyek kiadásánál kellő körültekintéssel jár el és szigorú mértéket alkalmaz, nálunk is lesznek megbízható, tisztességes magán kutató-irodák, mint Londonban és Párisban, amelyekkel néha az ottani rendőrség sem röstelli összeköttetésbe lépni. Helyes-e adósságot csinálni? A főpolgármester-választása alkalmából szóvá tettük a főváros pénzügyi politikáját és utalva a teljesen kimentett kölcsönökre, ama nézetünknek adtunk kifejezést, hogy a háztartási egyensúly fen- tartása végett czélszerübb volna újabb adósságok csinálása helyett a községi pótadót fölemelni. E véleményünkkel szemben lapunk egyik olvasója a következőket jegyzi meg: Azt, hogy a főváros aránylag rövid idő alatt több kisebb és nagyobb kölcsönt vett föl, nem lehet könnyelmű gazdálkodásnak mondani. Budapest rohamosan fejlődőt, s ennek természetes következménye volt a községi kiadások váratlan nagy mérvű emelkedése. Szükségszerüleg növelni kellett a bevételi forrásokat is. Miután azonban az uj források nem elégítették ki a szükségleteket, illetőleg a jövedelem nem volt elegendő a nagy befektetések eszközlésére, a főváros kényszerült kölcsönök felvétele után megszerezni a szükséges pénzt. Ámde erősen téved, aki azt hiszi, hogy csak rossz és tervnélküli gazdálkodás mellett támadnak adósságok. A hitelt nemcsak magán egyének, hanem városok is előnyösen, a saját javukra kihasználhatják. E tekintetben érdemes utánna^ nézni, miként járnak el pénzügypolitikai szempontból az angol városok és hogyan ítélik meg ottan a városok köl- csön-müveleteit, az angol városok pénzügyi szempontból valóban államot képeznek az államban, mert az önkormányzati testületek pénzügyi ügyekben ugyanazon jogokat veszik igénybe, mint az állam. Különösen áll ez a kölcsönök felvételénél. Az angol városok fejlődését, népességüknek szaporodását, iparuknak és kereskedelmöknek emelkedését azon kölcsönökből Ítélhetjük meg, a melyek a városokat terhelik. A municzipális adósságok főtényezőivé lettek a modern angol községi életnek, s azok jelképei ama nagy önbizalomnak, melyet az önkormányzati testületek, s a községi közigazgatási hatóságok saját erejükbp helyeznek abban a tekintetben, hogy az őket terhelő kölcsönökből folyó kötelezettségeiknek pontosan eleget fognak tenni. Valamint Angolország az államkölcsönök kötése tekintetében mintaképül vehető, úgy szolgálhatnak példaként az angol városok a községi kölcsönök felvételében. Az angol városoknak már régtől fogva önérzetes törekvése volt az, hogy községi szükségleteikre minden időben és mindig előnyös kölcsönöket szerezzenek. A legelőnyösebb és legnagyobb hitel megszerzésében különösen nagy a versengés London, Liverpool, Birmingham, Manchester, Leeds, Sheffield, Bristol, Budford, Salford, Hull, Stocke, Newcastle, Westham, Portsmouth, Leicester, Sunderland, Nottig- ham, Oldham, Brighton, Bolson és Blackborn városok között, a melyek mindegyikének lakossága meghaladja a 100,000 lelket, mindegyike góczpontja az angol iparnak, kereskedelemnek, s a melyeknek községi adósságai együttvéve jelentékeny mértékben meghaladják az angol nemzeti államadósságot. Mig az angol állam 1875. év óta évenkint 2S.800,000 font sterlinget fizet kamat és tőketörlesztés (amortisatio) fejében a nemzeti kölcsönre és a kölcsön törlesztését sietteti, addig a városok épen ellenkezőleg cselekszenek, a mennyiben kölcsöneik kamatait újabb adósságokból fedezik és egyáltalában nem gondolnak a kölcsönök visszafizetésére (amorti- satiójára). Az összes angol és walesi municipiumok- nak adósságai együttesen az 1875. évben 92.000,000 font sterlinget tettek ki, mig azok ma 200.000,000 font sterlingnél is többet rúgnak. S ezen óriási adós
