Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-11-17 / 40. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1903. november 17. 2 A régi klikkek vezetői most, a választások küszöbén, kidobnak egyes jelszavakat a közönség körébe, de épp ezen urak múltja és egyénisége kétségtelenné teszi, bogy mindez csak csalétek a tapasztalatlanok részére. Nem kell-e például mosolyognunk, ha halljuk a VII. kerület „vezérférfiának“, Ehrlich G. Gusztávnak a szájából, hogy az ő pártja mindenkor a főváros érdekeinek elő- mozditására törekedett? És nem kell-e szomorúsággal eltelnünk, a midőn látjuk, hogy oly eszmeszegény, szüklátkörü, igazán grájzle- ros programmot, aminővel a klikkfőnökök most előállanak, az egybegyült választók „lelkes“ éljenzéssel fogadnak? Mindenütt a kerületi szempont dominál. Csak a demokraták iparkodnak a közérdeket előtérbe állitani. Küzdelmüket rokonszenvvel nézzük, de nagyobb eredményt ezúttal nem remélünk számukra. Mert a régi rendszer emberei körömszakadtig védelmezik az elfoglalt területeket. A demokraták föllépése azonban mégis üdvös hatású lesz, mert a polgárság egy részét fölrázza az eddigi közönyből. Ha majd minden egyes fővárosi polgár öntudatra ébred és kedvet kap a községi élet irányítására, akkor össze fog omlani a klikk-rendszer és romjain föl épül a modern, megtisztult és az egyetemes érdekeket szolgáló fővárosi adminisztráczió. Adó-eltagadások. A polgári kötelességekről és a polgári becsületről furcsa fogalmak uralkodnak a mi szép hazánkban. De legkivált az ország szivében, a székesfővárosban. Theoriában mindnyájan sans peur et sans reproche lovagok vagyunk, — készek karddal és pisztolylyal venni elégtételt, ha szavahihetőségünket valaki kétségbe merné vonni — a praxisban azonban minden második gentlemantársunk hazudik és csal. Mielőtt tömegesen jelentkeznének ünnepélyes komolyságu Hentallerek és Gajáryak, sietünk ki- m agy arázni állításunkat. Illetőleg bátrak vagyunk bebizonyítani, hogy a hazudozás és a csalás a legjobb körökben is dívik. Mindenki tudja, hogy a polgároknak becsületbeli kötelessége híven bevallani, mennyi a jövedelme. E bevallás alapján állapítják meg az állami adót és a községi pótadót. Nos, szeretnők tudni, hány ügyvéd, orvos, vállalkozó, börziáner, j^nzforgató és más szabad foglalkozású egyén van Budapesten és a vidéken, aki mindig híven, semmit el nem hallgatva, bevallja az évi jövedelmét? — No majd bolond leszek az egészet bevallani! dörmögi egyik is, másik is. így is sok az, amit adóban kell lefizetnem. Hohó, tisztelt polgártárs! Ha ön az adóbevallási ivén kevesebbnek tünteti föl jövedelmét a ténylegesnél, akkor — bocsánat a kemény szóért — ön hazudik. És ha ekkép ön kevesebbet fizet az államnak, mint am enyit tényleges jövedelme után az adótörvények értelmében fizetnie kellene, akkor ön —- bárhogy is tiltakozzék — csalást követett el. Tömlöczbe nem vethetik miatta, de a megalkuvást nem ösmerő morál szerint mégis csak csalt. Ismerünk férfiakat, kik egy perczig sem tűrnének meg a maguk kaszinójában olyan urat, akire nyilvános hazugság bizonyosodott, de ugyanezek a rideg becsületbirák melegen szorítanak kezet azokkal, kikről ők is, meg az egész város tudja, hogy elhazudták a jövedelmüket és igy a kincstárt megcsalták. Sőt, ha lehet, maguk is követik a példát. Igazán érdemes volna közzétenni a fővárosi adófizetők bevallási iveit. Meglátnók a kimutatásból, hogy úriemberek, akikről magunk is tudjuk, hogy évenként 40—50.000 korona jövedelemmel bírnak, mindössze 10 —15, maximum 20 ezer koronát vallanak be. Ne tessék hinni, hogy ezek csak criptogam, a nyilvános élettől távol álló burzsoák. A jövedelem letagadok közt találni fogunk közéleti Catokat, hon- és városatyákat is, kik egyébként szinte illatoznak a nagy becsületességtől és bömbölve hirdetik, hogjr a „haza mindenek előtt.“ Ha jól meggondoljuk, az állami tisztviselőkön kívül vajmi csekély azok száma, kik annyival adóznak, amennyi dukál. De magasabb állami tisztviselőt is nem egyet tudnánk megnevezni, aki busás mellék- jövedelmeit az adókivetés elől gondosan eltitkolja. Mert a hazai közfelfogás szerint adóügyben hazudni nem hazugság és az államot megrövidíteni nem csalás. És ha valakire rábizonyítják, hogy eltagadott a jövedelméből, az csak privát malheur, de nem megbecstelenítő faktum. Angliában az ilyen ember ki volna zárva minden tisztességes társaságból, nálunk ellenben tovább is szerepelhet a törvényhatósági testületben, a parlamentben és a becsületbiróságokban. Lónyay Menyhért mondotta, hogy Magyar- országnak legalább 50 millióval több volna az adóbevétele, ha a magyarok az állammal szemben úgy fognák fel a polgári kötelességet és a polgári becsületet, mint az angolok. Vagyis ha nem hazudnának és nem csalnának. Az adókivető bizottságok bölcsen tudják — wie der Schelm ist, so denkt er — hogy az adóalany nem tesz őszinte bevallást. És ezért több adót vetnek ki reá, mint amennyit a bevallás után kellene megállapítani, akkép gondolkozván, hogy majd eljön az illető és dühöngve vagy rimánkodva a beszállítást fogja kérni. Valamit enged a bizottság és az adó
