Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-11-01 / 38. szám
2 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1903. november 1. lános gazdasági helyzet válságos volta (faszára is. Mert hiszen nem az a baj, hogy a főváros bevételei csökkentek, hanem a kiadások és bevételek közti nagy différenczia. A főváros több terhet vállalt magára, mint amennyit elbir. E helyen nem részletezzük, hogy mik voltak az időelőtti vagy fölösleges befektetések és elvállalt kötelezettségek, hanem megczáfolhatatlan tény gyanánt konstatáljuk, hogy ezek következtében rendült meg a háztartás mérlege. És megrendült volna akkor is, ha az általános gazdasági helyzet a legbrilliánsabb lenne. Régi igazság, hogy az ember csak odáig nyújtózkodjék, ameddig a takaró ér. A székesfőváros — talán elbizakodottságból, talán könnyelműségből, talán önző magánérdekek behatása alatt — ezt az igazságot nem tartotta szem előtt, s most eljutott oda, hogy teste egyes részeinek meztelensége kirívóvá kezd lenni. Ebben a kellemetlen és szomorú helyzetben naivitás volna a „gazdasági viszonyok jobbrafordul- tától“ remélni a remediumot. Azok csak megkönnyíthetik, de egymagukban nem eszközölhetik. Gyökeres reformokra van szükség, hogy be ne következzék az, amit Halmos János szerint az utolsó hat év alatt csak nagy erőfeszítéssel lehetett elhárítani: — a főváros hajójának elsülyedése. A reformok között helyet kell foglalnia a takarékosságnak, a fölösleges terhek elhárításának és a főváros -anyagi viszonyaival nem egyező újabb terhek visszautasításának. Ha mindez nem volna elégséges, hogy a deficit elkerültessék és a főváros az ok vetetlenül teljesítendő kiadásokat fedezhesse, abban az esetben adósság- csinálás helyett hozzá kell nyúlnia radikális eszközhöz, a községi pótadó emeléséhez. Azt hisszük, erre Márkus József és Halmos János is gondoltak már. Talán nem ártott volna népszerűségüknek, ha most szóba hozzák vala. A labdacsot, akármilyen keserű is, be kell adni a betegnek, ha hatásában bízunk és ha óhajtjuk, a beteg meggyó- ,gyulását. 73.000 korona hiány. A jövő évi költségvetés előirányzata elkészült, s megtudjuk belőle, liogy a kiadások és bevételek közt 73.955 korona lnány mutatkozik. A főváros tehát eljutott a deficitbe. Szomorú elégtétel azoknak, kik már pár év előtt megjósolták, hogy ez be fog következni. A főszámvevő. meg a pénzügyi és gazdasági ügyosztály az előirányzat összeállitásánál bizonyára mindent elkövettek, hogy a hiány eltüntessék, de az eredmény azt mutatja, hogy fáradságuk hasztalan volt. A háztartás egyensúlya valóban felbillent és azon semmiféle számadási mesterkedés nem segit. Negyvenegymilliós budgetnól 73,000 korona hiány még nem volna veszedelem. Ámde ha alaposabban szemügyre vesszük a kiadások és bevételek tételeit, rá fogunk jönni, hogy a deficit tulajdonkép nem 70.000 korona, hanem sokkal több, mert kölcsönpénz is szerepel a bevételek rovatában. Minden kétséget kizárólag meg lehet állapitani, hogy a rendes bevételek jövőre nem képesek födözni ama szükségleteket, amelyek kielégítése elől a főváros nem zárkózhat el. Legközelebb részletes kritika tárgyává tesszük az előirányzatot és hozzászólunk a szükséges pénzügyi reformokhoz is. Ezúttal adjuk a pénzügyi és gazdasági ügyosztálynak a tanácshoz benyújtott jelentését mely igy hangzik: A költségvetési előirányzat végeredményeképpen 73.955 K hiány jelentkezik. Sietünk azonban megjegyezni, hogy a háztartás szükségletei és födözete között mutatkozó eme csekély eltérés nem annak a körülménynek tulajdonitható, hogy a bevételek a fokozódó szükségletek teljes egészével szemben maradnak el ez összeg erejéig, hanem csupán annak, hogy a városigazgatás egyes ágazatait a legvégsőig menő mostoha elbánásban kellett részesitenünk. A most előterjesztett költségvetési előirányzat közvetetten előzőitől azonban abban különbözik, hogy mig azok a törvényhatósági bizottság közgyűlése részéről az 1901. évi költségvetés megállapitása alkalmából elvül kimondott megszoritási és halasztási politikát teljes ridegségében követték, addig a most előterjesztett költségvetési előirányzat bevételi tételeinek mérlegelésénél jelentékeny tért engedtünk a jobb jövőbe való bizodalomnak. E tekintetben azokkal a tünetekkel számoltunk, a melyek ha nem is erőteljes föllendülésre, de legalább a veszteglés stádiumának lassú legyőzésére engednek következtetést. Nem hagyhattuk például figyelmen kivül azt a körülményt, hogy az üresen álló helyiségek száma az 1900. év II. negyede óta 7.137-ről 4.409-re, ebből az üresen álló lakásoké 4.945-ről 2.330 ra csökkent, hogy a két-három év óta ritkaságszámba menő építkezések — noha szerény mértékben — újra megkezdődnek, hogy az átírási díj czímén a f.‘évi október hó közepéig mintegy 870.000 K került előírásra az
