Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-01-27 / 4. szám
4 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1903. január 27. hogy a kölcsön kamatjai meglegyenek, elkerülhetetlenné válik a községi pótacló fölemelése. Ebből pedig a főváros tiz kerületének egyetlen polgára sem kér. Meg vagyunk győződve, hogy ha a főváros polgárságát e kérdésben megszavaztatják, 90 százalék ellene nyilatkozik Nagy- Budapest eszméjének, illetőleg az eszme mostani megvalósitásának. Sőt még arról sem vagyunk egészen biztosak, vájjon az illető községek nem idegenkednek a fővároshoz csatoltatástól ? Emlitettük, hogy a lakosok egyrésze fővárosi munkás és kisiparos, a kik azért vonultak el Budapest területéről, mert a vámvonalon túl olcsóbb az élet. Ha belekerülnek a vámvonalba, nagy a valószinüség, hogy felszedik sátorfájukat és távolabbi községben telepszenek meg. Hire jár, hogy a fővárosi törvény reformjával kapcsolatban a belügyminisztérium dönteni fog Nagy-Budapest kérdése fölött is, s egyelőre Újpestet és Rákospalotát kivánja a fővároshoz csatoltatni. A fentebb kifejtettek szemmeltartása mellett koncedáljuk, hogy ha már egyáltalán beszélünk Budapest meg- nagyobbitásáról, úgy csak e két község bekebelezése képezheti komoly megfontolás tárgyát. Újpest és Rákospalota az utolsó évtized alatt rohamosan fejlődött, s gazdasági viszonyaik reményt nyújtanak arra, hogy a főváros részéről hozandó áldozatok ott megtalálják, ha nem is a teljes, de akceptálható arányú ellenszolgáltatást. Kispest, Erzsébetfalva és Puszta-Szent-Mihály községek erre képtelenek. Helyettük inkább kombináczióba lehetne venni Promontor be- keblezését. Nagy-Budapest ügye nemsokára szőnyegre kerül. Tájékoztatásul egyelőre ennyi elég. A kérdéshez majd később részletesen is hozzászólunk. Városi biztosítási pénztár. Lapunk egyik olvasója azt a kérdést intézi hozzánk: nem volna-e lehetséges, hogy a főváros a társadalom támogatása és a munkások hozzájárulása mellett oly biztosítási pénztárt létesítsen, mely a munkanélkülieket pénzbeli segélyben részesítse ? Nézete szerint ez az intézmény fölöslegessé tenné, hogy a főváros időközönként oly nagy összegeket adjon a munkásnyomor enyhitésére, mint például az idén kénytelen volt tenni, s egyúttal a társadalmat is biztosítaná a munkanélküliek zaklatásaitól. Tisztelt olvasónk eszméje nem uj. Megpróbálkoztak már vele Németországban és Svájczban, de az eredmény nem felelt meg a várakozásnak. Ennélfogva nem is ajánlhatjuk a példa utánzását. Tudomásunk szerint a munkanélküliség elleni biztosítás eszméjének bölcsője Sváj ez volt. Az első ilynemű pénztár Bernben keletkezett 1892-ben, svájezi származású és Bernben elfoglalt munkások számára. Alapelvei a követközők : A munkás havonkint 20 centimet fizet a pénztárba; munkanélküliség esetén a nőtlen munkás 1, a nős és családos ll/2 frankot kap naponkint, de legfeljebb csak két hónapon át. A pénztár ugyan még ma is fennáll, de annak daczára, hogy a várostól is évi 5000 frank szubvencziót élvez, nem igen tud prosperálni, a mi első sorban annak tulaj doni tható, hogy a betétek túlságos magasak, a segélyek ellenben igen alacsonyak, s hogy a biztosítás csakis a téli időszakra szól. Németországban Köln város próbálkozott meg a biztosítási pénztárral. A város által létesített intézet a munkanélküliség- bejelentésétől számitott nyolezadik naptól kezdődő- leg nyolez héten át nyújt segélyt, de csak a deczem- ber hó 15-ikétől márczius hava 15-éig terjedő időszakban. A napi segély az első húsz napon át egy és fél, családos emberek számára két márka, a huszadik napon túl ennek fele. Ha a biztositott Kölnből eltávozik, vagy elhal, az általa befizetett összegek neki, illetőleg családjának visszafizettetnek. A pénztár föntartásához Köln városa évi 25.000 márkával járul, a munkások járuléka mindössze 1000 márkát tesz ki, mert a szocziáldemokraták ellen agitácziója folytán, csak igen kevés munkás iratkozott be. A költségek legnagyobb részét a védők s a tiszteletbeli tagok viselik; előbbeniek 300 márkát fizetnek egyszersmindenkorra, utóbbiak évente 5 márkát. Néhány évvel ezelőtt újjászervezték az intézetet, mely alkalommal kimondották, hogy az intézetnek csak olyan munkás lehet a tagja, a ki legalább egy éve Kölnben lakik s hogy a munkanélküli munkás nem köteles bármely neki kinált állást elfogadni. Ugyanez alkalommal az igazgatósági tagok számát 24-re emelték, olykép, hogy ennek felét a biztositott munkások köréből, másik felét pedig a védők és tiszteleti tagok sorából választják. Az intézetnek ma már 100.000 márkát meghaladó tartaléktőkéje van. Kevesebb sikerrel járt a st.-galleni kisérlet, hol 1895-ben törvényt hoztak a kötelező biztosításra. A pénztárba az összes férfimunkások kötelesek voltak belépni, a kiknek átlagos napi keresete 5 franknál nem magasabb. Minden biztositott keresetének nagysága szerint hetenként 15, 20 és 30 centimet fizetett be, ugyanannyival járultak hozzá a munkaadók is.
