Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-06-30 / 26. szám
4 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1903. junius 30. állatkert kezelését vegye át maga a főváros, amelynek csak egyedül volt eddig haszna ebből az intézményből. A főváros tisztiügyészsége már foglalkozott e beadványnyal s miután akérelem teljesítését tisztán méltányossági ténynek tekinti, előbb megvilágitandó- nak tartja, hogy a jelenlegi vizdijak mellett csakugyan el kell-e pusztulnia az állatkertnek. A 24000 koronára vezetett letiltás feloldását az ügyészség •cáak abban az esetben javasolja, ha a közgyűlés a vizdijbátralók összege erejéig megszavazza a segélyt, mert másképpen követelése behajtásának ettől a módjától is elesne a főváros. A tanács a kedden tartandó közgyűlésnek javasolni fogja, hogy engedje el a vizdijhátralékot, s utasitsa a tanácsot, hogy az ügy végleges rendezésére előterjesztést tegyen. A régi Pest* n. A „pestises Pest“ czimmel tisztelte meg Boka- nzius, Kassa városának tudós birája Pest városát, mikor fejedelmének, Bocskay Istvánnak koronázására ide látogatott. A magyar szabadsághős azonban nem fogadta el a török szultán koronáját, hanem megelégedett a „nyusztos“ kalpaggal és a vezéri bottal. Bokaczius pedig, mint naplójában megirta, hálát adott istenének, hogy hátat fordithatott a „pestises Pestnek“, melynek várfalai vályoggal voltak kifoltozva, fő- utczáján pedig egy büzhödt árok vonult végig. Mikor Budavárát 1686-ban a töröktől vissza- vivták, Pest is romhalmazzá vált s megszállották uj telepesek, a kik egy év leforgása alatt ismét fel- épitették. Az uj épületek azonban szánalmas látványt nyújtottak, s Magyarország fővárosa inkább faluhoz, mint városhoz liasonlitott. A tisztaság ismeretlen fogalom volt. A kövezetlen girbe-gurba szűk utczák soha seprőt nem láttak s mindmegannyi szemétlerakodó hely volt; melegágya rémes ázsiai vendégnek — a fekete halálnak, a keleti pestisnek. A városi tanács, a település hatodik évében húsz tallér birság terhe alatt megtiltotta, hogy az utczára szemetet hordjanak. Pár esztendő múlva a szalma és nádfödelek lebontását rendelték el. S a tanács utasította a város strázsamesterót, hogy a melyik háztulajdonos nád- vagy zsuppfedelet zsin- delylyel nem cserélte fel, karhatalommal bontássá le az egész házat. Az 1700-ik év nyarán nagyon fontos határozatot hoztak. Elrendelték a fő-utcza, (a mai Váczi- utcza) kikövezését, még pedig minden ház előtt egy -öl szélességben, a mi a háziurak zsebére ment. Ugyanekkor a kéményekre került a sor. A ki kémé* Lásd lapunk 21-ik számát. nyét egy hót alatt téglából meg nem csináltatta, attól elkobozták a házat. A város pénztára, talán mondani is fölösleges, kongott az ürességtől. 1709. márczius 7-én történt, hogy a kupaktanács nagyon meg volt akadva: öt font faggyugyertyát vett hitelbe Schnabel szappanostól a polgárőrség számára, hogy husvétkor legyen mivel világítani, de az árát nem tudta kifizetni. Egy font faggyugyertyának az ára abban az időben hét krajczár volt. A tanács tehát, mint azt a fennmaradt német jegyzőkönyv tanusitja, türelemre intette a békétlenkedő szappanosmestert, akit azzal nyugtatott meg, hogy a mint a városnak egy kis pénze akad, a követelést ki fogja egyenlíteni. Nyelvre nézve a lakosság zömét németek, olaszok, ráczok képezték, s csak azután következtek a magyarok. A ráczok, vagyis szerbek a Rákóczy- féle szabadságharcz kitörésekor telepedtek le, hogy a bécsi kormány villámhárítói legyenek s első sorban őket állították ki ágyutoltelékül a szabadságukért küzdő magyarok ellen. A jövevények a mai Zöldfa- utcza környékén húzták meg magukat, melyet akkor Bástya-utczának neveztek, a mi nyelvükön kertet jelentett. Itt épült fel a templomuk is s róluk nevezték el a Szerb utczát is. Mai napság azonban a Thököly-fóle nevelőintézetet és a szerb egyházközséget leszámítva, hírmondója sincs itt a szerbeknek, Az uj vendégek azonban magukkal hozták a .rettenetes ázsiai rémet: a fekete halált. A tanács az akkori viszonyokhoz képest mindent elkövetett, hogy a járványt megfékezze. Pest városa akkor még csak a belváros területére szorítkozott a falakkal volt körülvéve. A hatóság tehát bezáratta a kapukat és büntetés terhe alatt megtiltotta a lakosságnak, hogy a környék falvaival érintkezzék. Eckhard Boldizsár felcserrel pedig szerződést kötött, hogy a pestises betegeket gyógyítsa. A járvány azonban egyre szedte áldozatait. A pestises betegeket eleinte Budára vitték, de mivel az ottani kis kórház zsúfolásig megtelt, Pesten építettek barakkot, a hol az érdemes felcser is meghalt. A betegápolásban a szervita atyák segédkeztek neki, de egynek kivételével ezek is a járvány áldozatául estek. Mivel 1711 év nyarán a járvány egy kis szünetet tartott és huszonkét nap alatt egyetlen pestis beteg sem volt, a polgárság-hoz Isten e csapástól továbbra is megóvja városukat — fogadalmat tett, hogy szent Rókus tiszteletére kápolnát épít. Miután a barakkokat a kerepesi-uti szántóföldeken építették, a fogadalmi kápolna is ide került. Alapkövét 1711. julius 22-én tették le nagy egyházi ünnepély, parádé és mozsárdurrogás közt. November elsején a járvány újra kitört a ráczok közt. Sehogy sem akarták az orvosságot bevenni s a tisztaság sem volt valami nagy erényük. A tanács tehát erélyesen lépett fel ellenük s azt' javasolta, hogy gyújtsák fel a ráczok viskóit s a népet kerges-
