Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-06-09 / 23. szám
VI. évfolyam. Budapest, 1903. junius 9. 23. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRA: Egész évre ... ... .................. ..... 12 kor. Fé l évre ... ... ... ... ... ... ... ... 6 kor. — — Megjelen minden kedden. =zr SZERKESZTI ÉS KIADJ, DR BARTH A SÁNDGT SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓ: IV., Reáltanoda-utcza 5. ...— Telefon szám 645. —........ El őfizetőinknek a városi hatóságoknál levő ügyeiben díjtalanul jár el a szerkesztőség. A nyomorgók. A közélelmezési bizottság kimondotta, hogy a kenyéruzsorával szemben nincs szükség hatósági intézkedésre. Ez a határozat méltó megbotránkozást kelt mindenfelé, s megerősíti ama véleményünket, melynek legutóbbi számunk vezető-czikkében adunk kifejezést, hogy t. i. a főváros hatóságai abszolúte nem védelmezik meg a közönséget a különféle természetű kizsákmányolások ellen. A közélelmezési bizottság kezet foghat a közlekedésivel. Amikor az utóbbi állást foglalt a villamos közúti vasutak állóhelyeinek fentartása mellett, —- szemben a miniszter rendeletével és a közönség óhajával, — lényegileg ugyanazt tette, amit a közélelmezési bizottság. Fegyvert szolgáltatott a kizsákmányolok kezébe a publikum ellen. Hirtelenében nem tudjuk eldönteni: komikum vagy felháboritó-e a közélelmezési bizottság ama kijelentése, hogy a budapesti sütőiparosok mostoha helyzetben tengődnek. Még csak az hiányzott ama nevezetes bizottsági tárgyaláson, hogy gyűjtést indítványozzanak a „nyomorban sínylődő“ pékmesterek számára. Talán még azt is megfogjuk érni. Hiszen bolondok volnának a mészáros, hentes és pék urak, ha teljes mértékben ki nem aknáznák a fővárosi hatóság atyáskodó hajlamait és a közönség pipogyaságát. Nekünk azonban, kik a különböző társadalmi osztályok életviszonyait figyelemmel kísérjük, a fővárosi iparosmesterek viselkedése botrányosnak és bosszantónak tűnik fel. Ezek az urak túl arrogánsak. A sorstól többet kívánnak, mint ami őket akár értelmi képességüknél, akár kvalifikácziójuknál, akár munkájuk szerint megilletné. Ezeknek a mestereknek kilencztized része nem végzett többet négy polgári iskolánál és üzletébe nem fektette egy ötödét sem annak az ösz- szegnek. melybe egy diplomás ember középiskolai és egyetemi kiképeztetése kerül. Tehát se szellemi, se anyagi tőke nem áll a hátuk mögött. Ennek daczára mit tapasztalunk? Látjuk, hogy a hentesek, mészárosok és pékek úgy élnek, mint egy püspök. A mi jó, finom és drága falat van, az mind az ő asztalukra kerül. Feleségüket tele aggatják nehéz ékszerekkel, vasárnapokon fiakkerez- nek, nyáron eljárnak Karlsbadba és Marien- badba, hog}^ a felgyülemlett kövérségből pár kilót lefogyaszthassanak. Aztán vásárolnak nyári lakot a Zugligetben vagy a rákos környékén és építtetnek emeletes házakat a főváros belső részein. Hosszú névsorát sorolhatnék fel ama iparosmestereknek, kik részint villa-, részint háztulajdonosok. De akinek közülük nem sikerül öt vagy tiz év alatt szintén ingatlan tulajdonossá válni, az keservesen panaszkodik, hogy ipara pangásnak indult és helyzete tarthatatlanul nyomasztó. Ezzel szemben látjuk, hogy a szellemi munkások, kik tizenliat-tizennyolcz éven át szakadatlanul tanultak és akiknek kiképeztetése átlag 20.000 koronába került, a legszükö- sebb viszonyok közt élik le életüket. Birák, jogvégzett állami és városi tisztviselők, ügyvédek, orvosok, irók és miridení a jtáju liiva-
