Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-06-02 / 22. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1903. junius 2 6 Kifogás tárgya volt a parkozási költségeknek a Mérleg Vagyon-oldalán való fölvétele. Erre a dologra már fentebb megfeleltünk, itt csak annyit emlitünk föl, hogy a szerződés értelmében jogában állana az állatkertnek az 1896. év óta emelt épületek épitési leirási kvótáját évi '/3()-dal fölvenni, a mely esetben az 1902. év végén nem 325,296 kor. 88 fill.-re emelkedett volna a leirás, (mert az 540.000 kor. leirásból 214.703 kor. 12 fill, még a régi épületekre és kerítésekre esik, a melyek nem képezik az újabb szerződési idő alatt amor- tizáczió tárgyát) hanem csak 88.277 kor. 21 fill.-re, az ekként mutatkozó különbözet tehát busásan födözi a parkozási költség leirását is. A czél azonban az volt, hogy az épületeknek a lehetőséghez képest teljes leirását mielőbb elérjék, hogy azután a teljes évi fölöslegeket az állatkert nem szerződésszerű belső fejlesztésére fordíthassák. A parkozás amortizáczió- jára tehát az épületek törlesztése után kerül a sor. E részben különben még 23 évi törlesztési idő áll rendelkezésre. Megjegyezzük még, hogy abból az állításból, mintha a főváros a parkozásra 20.000 kor.-t adott volna, vagy hogy a főkertész 6000kor.-ért elvállalta volna a munkát, egy szó sem igaz. Sőt ellenkezően az 1897. évi 119. sz. közgyűlési határozat szerint az állatkertnek kellett 20.000 kor.-t a fővárosi központi pénztárnál a parkozás és egyéb beruházások biztosítékául letenni, melyet azután a munkálatok előrehaladásához képest részletekben kapott vissza. Az állatok értékével már szintén foglalkoztunk, azért erre itt kitérni nem szándékozunk, csak annyit jegyzünk meg, hogy az elhullott állatok leírása a Ny ereség-Veszteség-számlából kivehető, az állatok beszerzését pedig minden évi jelentés részletesen kimutatja. E szerint az 1897—1902. évi időszakban 102,842 kor. 43 fill.-t fordítottak állatvételre. Az az állítás tehát, hogy az állatok értékét a Mérleg ma is az 1896. évi magasságban tünteti föl, holott az azóta elmúlt hat év alatt tömérdek állat elpusztult, anélkül, hogy számbavehető uj vétel történt volna, a legmerészebb valótlanság. A ketreczek és ketreczkeritések 10,400 kval szerepelnek a Mérlegben. Ezeket a támadók szakértője legfeljebb 1400 kra becsüli. Erre csak az a megjegyzésünk, hogy előforduló esetben majd annak juttassa az állatkert a szállítást, a ki az állatkert ösz- szes kovácsolt vasból készült ketreczeit és ketrecz- keritéseit 1,400 k.-ért előállítani képes. A Mérleg 30 k. 57 f. pénzmaradványát már a humoros oldalról fogta föl az ellenzék. Erre csak annyit, hogy az 1903. év végén a pénzkészlet már 300 k.-val magasabb lesz, ez t i. körülbelül megfelel azok tagdijának, a kik ezzel a befektetéssel váltottak jogot arra, hogy az állatkert vezetőségét lelkiismeretlen, alaptalan gyanúsításokkal és ráfogásokkal meghurczolják, hitelét megrontsák, az állatkert vagyonát pedig azokkal szemben védjék meg, a kik ennek a vagyonnak alapjait — haszonra nem spekulálva — lerakták. A vizsgálat megejtéséig ennyinek közlését tartotta az igazgatóság szükségesnek. A társaskocsi vállalat rabszolgái. A fővárosi villamos vasutak bérmozgalmai annyira lekötötték úgy a hatóságok, mint a közönség érdeklődését, hogy egyéb közlekedési vállalatok alkalmazottainak anyagi viszonyairól teljesen elterelődött a közfigyelem. Ezúttal a fővárosi társaskocsi vállalat alkalmazottainak helyzetéről beszélünk, a kik teljesen ki vannak szolgáltatva munkaadójuk kapzsiságának. Szinte hihetetlennek látszik, hogy ma, a XX. században hatósági felügyelet alatt álló társaság ily embertelen módon szipolyozza ki azokat a szerencsétlen rabszolgákat, a kik egyéb munka hijján náluk kénytelenek foglalkozást vállalni. De beszéljenek az adatok. A fővárosi társaskocsi vállalat alkalmazottait 1 frt 20 kr napibérrel díjazza, a mely fizetés évek múlva 1 frt 40 krig emelkedhet. Ezért a kis fizetésért köteles úgy a kocsivezető, mint a kocsis, hajnali y^ö-kor a kültelken fekvő telepen megjelenni és szakadatlanul szolgálni, legjobb esetben esti 3/4l0-ig, a mikor az első kocsi az Aréna-uti végállomásról az 1 órányire fekvő telepre indul. 11-kor a kocsis kifog, beállítja a lovakat, a kocsivezető leszámol a befolyt jövedelemmel- Fél 12-re jár, mikor elindulhatnak hazafelé, s bizony beletelik 1 óra éjfélután, míg nyugovóra térhetnek. Ezek azok a szerencsések, a kik legkorábban végzik munkájukat. A 11-kor és 12-kor végző alkalmazottak megfelelően később kerülnek haza. Napközben se reggelire, se ebédre nincs megállapodásuk, idejük. A végállomásokon 6—7 perczet időznek, ezalatt átfogják a lovakat, leszámolnak, s még annyi időt is kell találniok, hogy egyenek valamit. Kénytelenek 2—3 részletben elkölteni szerény ebédjüket. Van tehát ilyenformán olyan alkalmazottja is az igazgatóságnak, ki négy év óta képtelen volt tisztességesen ebédelni. Ilyen szolgálat ellenében az igazga- ság meglepően nagylelkű. Minden hetedik napon szabad napot engedélyez alkalmazottainak. Természetesen szabad napon fizetés nem jár. A mily lelketlenül bánnak el alkalmazottaikkal, ép oly könnyedén bocsátják is el őket. Ha a kocsis elejti lovát, vagy ha egyéb, a kocsistól nem függő okból a legcsekélyebb baja támad a lónak, vagy ha a kocsivezető másfelé lévén elfoglalva, nem veszi észre a felszállni készülő utast; ha hibásan ad menetjegyet: e „bűnök“ bármelyike elégséges arra, hogy — amennyiben még nincs egy szolgálati éve az illetőnek, — a vállalat azonmód elbocsássa a hibás közeget; ha pedig szolgálati ideje az egy évet meghaladta, 7 napi felmondással adjon túl rajta. Emellett a vállalat büszkén elmondhatja, hogy oly módját találta ki a büntetésnek, melyre egész bátran szabadalmat kérhet. Ha ugyanis valami csekély hibát követ el valamely alkalmazott, .például a fáradságtól kimerültén nem ébred föl kellő időben s egy pár perczet késik, a vállalat néhány napra
