Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-05-19 / 20. szám
0 M\GYAR SZÉKESFŐVÁROS 1903. május 19. déssel ne hagyta volna el a fővárost, hogy rútul visszaéltek a hiszékenységével és tömérdek pénzt elszedtek tőle olyas valamiért, amit már százszor látott itt is, a maga városában is. Ezeket a kiábrándult becsapottakat nehéz lesz egyhamar rábirni, hogy valamelyes ünnepségre ismét eljöjjenek a fővárosba. A főváros összesége tehát kárt szenvedett. Az úgynevezett „idegen forgalmi vállalat“, az ünnepség tulaj dónk ép eni meg- penditője és végrehajtója, fényes bizonyságot nyújtott inszolid voltáról. Most már tudjuk, hányadán állunk vele és jövőre óvatosabbak leszünk. Bizonyára óvatosabbak lesznek vele szemben a mágnások is és nem adják oda nevüket czégérül a közönség becsapásához. Sokan szemrehányást tesznek a fővárosnak és a napisajtónak is. Az előbbinek azért, hogy az ünnepség kedvéért elzáratta az egész Dunapartot, s ez által kárt okozott sok üzletembernek. A sajtót pedig megvádolják amiatt, hogy hasábjain tért nyitott a nagyhangú és káprázatos reklámoknak. Mindakettőnek meg van az a mentsége, hogy hitt és düpirozva lett. A rendőrségről nem is beszélünk, a mely legénységének két harmadát elvonta a főváros közbiztonságának megvédése alól. A tanulságból le kell vonni a konzekvencziákat. Ha ezentúl a főváros és a sajtó közreműködésével rendeztetik valamely ünnepség, a főváros és sajtó képviselőinek jogot kell nyerniök arra, hogy a hirdetett program beváltása fölött őrködhessenek. Ezzel tartoznak, saját reputácziójuk végett a nagy- közönségnek. A nagy blamázs után csak egynek örülünk : hogy külföldről úgy szólván senki sem jött az ünnepség kedvéért Budapestre. A bécsi diplomácziai testületet és az osztrták mágnás világot nem a dunai ünnepély, hanem a versenyek és az udvari bál hozták hozzánk. Micsoda szégyen lett volna,, ha Eranczia-Angol vagy Németországból nagyobb társaságokat csábit vala ide a dunai ünnepély hire! Nincs az a turista, ki a hajókorzónál ezerszer szebb és érdekesebb látványban ne gyönyörködött volna Yelenczében, s különb kivilágításokat ne látott volna a saját városában. Azt mondják, hogy a 300,000 korona bevételből a jótékony czélra nem jut több egyharmad résznél. A többi elment költségekre. Hát mi azt követeljük: terjessze számadásait a bizottság a nyilvánosság elé Hadd lássuk, mit adtak ki tűzijátékra, tribünépitésre és mécsekre. Hozzáértőkkel majd meg fogjuk állapittatni, nem volt-e indokolatlan túlköltekezés? Annyit már most kijelentünk, hog}r olyan ünnepségből, melynek bevételéből két harmadrész elúszik a külföldi iparosok zsebébe, nem kérünk. Ha Atzél Béla báró még élne, ez a dunai humbug és fiaskó meg nem történhetett volna. A villamos kocsik és az utasok. Azt mondják, hogy Budapesten a villamos kocsiknak túlságosan sok az áldozata. Több, mint bármely városában Európának, holott utczai forgalom tekintetében számos metropolis túlszárnyal bennünket. Úgy van-e tényleg: arról csak a baleseti statisztikusok tudnának hitet tenni. De ha igy van, annak oka nem a budapesti villamos kocsikban, hanem a fővárosi közönségben rejlik. A villamos nálunk sem jár gyorsabban, mint a külföldön és a baleseteket elháritó készülékek Budapesten is épp úgy hiányzanak, mint Berlinben vagy NewAorkban. Különös, hogy a technikai tudományok mostani fénykorában nem képesek a közúti villamos kocsikat úgy felszerelni, hogy a halálos végű balesetek száma minimumra redukálódjék. Olyan egyszerűnek látszik kitalálni egy készüléket, amely megakadályozza azt, hogy a villamoskocsi sineken gördülő guillotin gyanánt szerepeljen és még se találták ki. Minden hét meghozza a hirt, hogy a villamoskocsi elütött egy öreg embert vagy egy kis gyermeket és a kerekek könyörtelenül agyongázolták. Laikus eszünk szerint azt, hogy valaki elébe ne kerüljön a haladó kocsinak, meggátolni lehetetlenség, ha csak rácsozat nem övezi a sineket vág}’ föld alatt nem vezetik a vonalat. Az agyongázolást ellenben meglehetne, illetőleg meg kellene akadályozni. Hallottuk, hogy nálunk is, meg a külföldön is kipróbálásra került nehány készülék, melynek czélja : a kocsi elé került emberi test épségének megmentése. Nem szívesen hisszük el, amit nehány újságban olvastunk, hogy a készülékek közt volt teljesen megfelelő is, de a villamostársaságok visszautasították, mert túlságos sokba került volna az alkalmazása. Amikor emberi életről van szó, legnagyobb önzés
