Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-05-19 / 20. szám
VI. évfolyam. Budapest, 1903. május 19. 20. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRA: Egész évre ............__ .............. .. Fé l évre ... ... ... ... ... ... ... .. 12 kor. 6 kor. SZERKESZTI ÉS KIADJA: DR BARTHA SÁNDOR. Megjelen minden kedden. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓ: IV., Reáltanoda-utcza 5. —1 Telefon szám 645. Előfizetőinknek a városi hatóságoknál levő ügyeiben díjtalanul jár el a szerkesztőség. A humbug Cjimborasszója. Ha azt mondanék, hogy a Duna-ünne- pélyt rendező bizottság becsapta a publikumot, akkor bókolnánk a bizottságnak. Mert ez több volt, mint egyszerit becsapás, ez a humbugnak eddig nem produkált világ- recordja gyanánt tekinthető. Kívántuk volna, hogy a legfőbb intéző urak szerdán este saját fülükkel hallják vala a közönség kifakadásait. A legnyugodtabb kedélyű ember sem fukarkodott olyas kifejezésekben, melyeket mi itt e helyen nem reprodukálhatunk. De kit ne bőszitett volna fel, hogy a rendező-bizottság a méregdrága pénzért nem adott egyéb ellenértéket, mint egy szegényes tűzijátékot, s húsz hajónak felvonulását. Az előzetes reklám csodadolgokat Ígért, s a hiszékeny közönség megbízván az élén állók nevében, szinte vetélkedve vásárolta a hajó- és tribünjegyeket nálunk szokatlan magas árakon. A becsapásért tehát a morális felelősség első sorban azokat terheli, kiknek neve garanczia gyanánt szolgált. Végtelenül sajnáljuk, gróf Szápáry Pált ezt az igazán kifogástalan tisztesség!! úri embert, a kinek jóhiszeműségével oly meggondolatlan könnyelműséggel vissza tudtak élni. Hiszen Szápáry Pál gróf bohém lelkülete ilyet soha sem tudott volna kieszelni mint a milyen stiklit, — mert másnak nem nevezhető — az ő „körüljáró!“ az ő tekintélye alatt elkövetni merészkedtek. Azzal mentegetődznek, hogy a vállalkozók kapzsisága rontotta el az ünnepélyt. Az nem lehet mentség, hogy az ünnepség technikai részét vállalkozókra bizták.. Nálunk, sajnos, kevés a tisztességes vállalkozó ; legtöbben közülök minden ilyen alkalmat arra használnak fel, hogy egy csapásra nagyobb összegeket szerezhessenek. Most is igy történt. De ha már igy történt, miért szerezte be a vállalkozó a tűzijáték anyagát külföldi czégtől ? Van nekünk idehaza is tüzijáték-gyárunk; itt van Emmerling Vilmos gyára, Emmerling magyar ember, szolid kereskedő, ki azért a 70 ezer koronáért a mit az az idegen tőlünk elvitt, legalább is százszor különb tűzijátékot rendezett volna. Rejtély előttünk, hogy Szápáry Pál gróf az ünnepség főrendezője miként tudta összeegyeztetni magyar érzületével, hogy a fővárosi és vidéki közönség pénzét külföldinek dobják oda? Ezt is elmulasztották. A tűzijátékot és a sok százezer villamos gömböcökét meg mécsest külföldről hozatta a vállalkozó. Volt tudomása Szápáry Pál grófnak, az ünnepség főrendezőjének arról, hogy külföldi gyáros kapta a megbízást? Es ha volt, hogyan egyeztethette össze magyar érzületével, hogy a fővárosi és vidéki közönség pénzével külföldi gyáros hizlaltassék? Ez a Duna-ünnepség hosszú időkre kompromittálta a fővárost. Ha csak budapestieket ültettek volna fel, még elviselhetnék, de a humbugnak áldozata lett sok ezer vidéki család is. Az óriási reklám körülbelől 30.000 embert csalt fel Budapestre, s ezek között nincs egyetlenegy sem, aki azzal a meggyőző
