Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-04-28 / 17. szám
1903. április 28, MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 5 gőzös rósznény társaság segély gyanánt igényel. Ha az államnak nem derogál a lánczhidat kezeltetni, a főváros is lehet tulajdonosa és kezelője a Dunán való átkelésnek. A másik megoldási mód — az esetre, ha a csavargőzös társaság az üzem beszüntetését határozza el — uj vállalkozók felhivása. Szeretnek tudni: lionnét meriti a tanács azt a meggyőződését, hogy nem találkozik vállalat, mely ezt a közlekedési ágat fentartsa? Fogadni merünk tízszeres pénzbe, hogy ha eziránt felhivás tétetik közzé, külföldről is fognak jelentkezni életerős vállalkozók. Tartunk attól, hogy a közgyűlés ismét nagy- lelküségi hangulatban lesz, s a tanács előterjesztését elfogadja. De ez esetben felhívjuk az omnibusz vállalatot, meg a várbeli gőzsikló és a svábhegyi fogaskerekű vasút társaságokat, melyek szintén közlekedési érdekeket képviselnek, hogy a precedensre hivatkozva, szintén szubvenczióért forduljanak a fővároshoz. Rendőrök a villamosokon. Lapunk egyik olvasója írja az alábbiakat: Számtalanszor hallottam emlegetni, hogy a villamos kocsikra vonatkozó rendszabályokat azért nehéz betartani, mert a fővárosi közönség erőszakos és rakonczátlan. Hát én nem mondom, hogy hozzánk jöjjenek higgadtságot és törvénytiszteletet tanulni az idegen nemzetbeliek, azt azonban konstatálni kívánom, hogy a szabályok megszegésében és az erőszakoskodásban a publikum példaadója maga a rendőrség. Szinte hihetetlen, mit művelnek a közrendőrök a villamos kocsikon. Nehány esetet, melyeknek rövid idő alatt szemtanúja valék, izlelitőül felemlítek. Történt egy városligetbe menő kocsin, hogy az előrészen levő perronon öt utas állott. A szabály- rendelet szerint ide mindössze hat utast szabad bocsátani. A legközelebbi megállónál felszállott egy munkásember és egy rendőr, tehát hétre szaporodott az utasok száma. A vonatvezető ezt észrevette és hátraszólt, hogy az újonnan felszállók egyike távozzék. A rendőr nyomban felszólította a munkást, hogy lépjen le. Ez természetesen tiltakozott és pedig két okra hivatkozva; először arra, hogy ő megfizeti jegyét, nem úgy mint a rendőr, aki ingyen utazik, másodszor meg arra, hogy ő előbb szállott fel a rendőrnél. Az utasok valamennyien igazolták ez utóbbi körülményt, a rendőr azonban kijelentette, hogy senkinek sincs beleszólása, amikor ő „hivatalosan beszél“ és egy gyöngédnek éppenséggel nem nevezhető kézfogással lependeritette a szegény munkást a kocsiról. Egy más alkalommal egy kocsira, melynek perronja elől-hátul tömve volt, belsejében azonban akadt volna hely nehány álló utas részére, egy falusias külsejű asszony karjában tartott csecsemőjével felszállni akart. Természetes, hogy a perronon állók közt volt egy rendőr is, aki az asszonyt durván visszalökte, ráripakodván: „Hát nem látja, hogy a kocsi tömve van!“ Az asszony még jóformán lélegzetet se vehetett, amikor két közrendőr sietett a kocsihoz és befurakodott a perronon levők közzé, barátságosan kezelve kollegájukkal, ki a szabályrendeletnek oly erélyesen érvényt tudott szerezni egy asszonynyal szemben. Tudvalevő, hogy a menetközben levő kocsira felugorni és a gyalogjáróval szemközti oldalon leszál- lani tilos. Ha ezt ón teszem vagy más czivil ember, s van a közelben rendőr: csak véletlen szerencsének köszönhetjük, ha föl nem Írja nevünket és a kapitányságnál meg nem bírságolnak. A rendőrök ellenben a legnagyobb flegmával ugrálnak az elindult kocsikra és arrafelé szállanak le, ahol nekik tetszik. Hogy ez igy történik, azt mindenki tudja és megerősítheti. Tulajdonkóp követelni kellene, hogy a rendőrök tartsák meg a szabályokat épp úgy, mint a közönséges halandó, aki nem Kudnay Béla fenható- sága alá tartozik. En azonban lehetetlent nem kívánok, s csak az iránt interpellálom meg a rendőrséget, hogy ha már ők mutatnak rossz példát, legalább ne büntessék meg azokat, kik az ő példájukat követik. A páriák. Ez a név méltán ráillik a fürdők alkalmazottaira, kiknek rendezetlen, szomorú helyzetéről lapunk előző számában már megemlékeztünk. Avagy nem pária-e az olyan ember, ki egyformán ki van szolgáltatva gazdái és a közönség szeszélyének, aki nehéz és sokszor felelősség teljes munkát végez, de a legcsekélyebb garancziával sem bír sorsát illetőleg. A gyári munkást és a cselédet megvédi a törvény attól, hogy felmondás nélkül elbocsássák, a fürdőbeli alkalmazottak ellenben minden órában ki vannak téve, hogy gazdájuk azonnal kiteszi szűrüket az utczára. Egyidőben sokat beszéltek és czikkeztek a pinczérek bizonytalan és igazságtalan helyzetéről. Viszonyítva a fürdőzőkéhöz, a pinczérek helyzete irigylésre méltó. Abban megegyezik állapotuk, hogy nemcsak gazdájukkal, hanem a közönséggel is lehet bajuk, s hogy fizetést többnyire sehol nem kapnak, de mig a pinczór érintetlenül zsebreteheti a közönségtől kapott borravalót, addig a fiirdős némely fürdőben köteles a vendégek által letett borravalóból 6°/0-ot a tulajdonosnak beszolgáltatni. Az utóbbiak részéről annál nagyobb igazságtalanság részt követelni az alkalmazottak jövedelméből, mert ők a fürdést
