Magyar Székesfőváros, 1902 (5. évfolyam, 1-39. szám)

1902-02-16 / 7. szám

V. évfolyam. Budapest, 1902. február 16. 7. szám. Magyar Székesfőváros KÖZIGAZGATÁSI HETILAP Előfizetési ára.: pZERK ESZTI ÉS KIADJA.: pZERKESZTÖSÉG KIADÓ I Egész évre ...... ,12 Kor. Félévre ......... 6 Kor. DR- BARTHA SÁNDOR. IV. kér., Reáltanoda-utcza 5. szám. A büdzset-leirat. A városházán még mindig a büdzset-le- iratot tárgyalják. Bármilyen bizottságban gyűl­nek össze a városatyák, a leiratot vitatják s alig várják már, hogy a tanács a közgyűlés elé vigye. A tanács azonban, úgy látszik, cél­zatosan halasztja a dolgot, meg akarja várni, amig a városatyák egy kissé megnyugodnak. Ezt bizonyitja, hogy azokat, akik interpelláció alakjában akarták a közgyűlésen szóba hozni, szándékukról lebeszélték. Rosszul tették. Rossz politikát követ a ta­nács, amikor a békitö szerepre vállalkozik. A miniszter leiratát a legelső közgyűlésre be kellett volna vinni. Egyszer szemébe kell nézni a dolognak. Tisztázni kell, hogy ki, vagy kik s mikor vonták el rendeltetésétől a közpénze­ket, hol vannak azok a váltakozó érdekcso­portok, amelyek kiszipolyozzák a várost. Ezekre a vádakra felelni kell s a vád súlyos voltát nem kisebbiti az, hogy a leirat nagy leeresz­kedéssel megveregeti a tanács vállát. Ez ked­ves lehet a tanács személyes hiúságának, de a közügy sérelmét nem védelmezi meg. Soha városi ügy olyan elkeseredést nem okozott, mint az a leirat. Egyik-másik város­atya kijelentette, hogy a közgyűlésen nyíltan számon fogja kérni a belügyminisztertől, hogy ha van konkrét dolgokról tudomása, tessék azzal elöállani, de ne az általános gyanúsítást vágja a városatyák szemébe. A leghatározot­tabb formában fogják követelni, mondja meg hát a belügyminiszter, hogy melyik városatya mit vágott zsebre, mit vont el a maga vagy érdekcsoportja számára a közvagyonból. Vé­gül azt meg lehet várni a minisztertől, hogy ha olyan súlyos dolgokkal vádolja meg a tör­vényhatóságot, akkor van arra konkrét bizo­nyítéka is. Tessék tehát velük elöállani. De van a leiratnak másik oldala is. A belügyminisztert, mint a város vagyonának leg­felsőbb törvényes őrét, éppen olyan mértékben terheli a közvagyon elharácsolásáért a felelős­ség, mint magát a törvényhatóságot. Ha a bel­ügyminiszter egyik-másik közgyűlési határozat­ról tudta vagy gyanúsította, hogy azzal a köz­vagyont rendeltetésétől akarják elvonni, vagy csak egyes érdekcsoportot akarnak vele szol­gálni, miért hagyta jóvá a közgyűlés határoza­tát. Hisz módjában volt, hogy egy tollvonással megváltoztassa a dolgot s megakadályozza, hogy a közvagyont egyes érdekcsoportok ja­vára elharácsolják. Tehát, ha igaz a miniszter vádja, akkor abban a bűncselekményben a belügyminiszter a bűntárs. Még pedig a vesze­delmesebb bűntárs. Mert a közgyűlés eljárását . még abban az esetben is menti a jóhiszemű­ség menti az, hogy az érdekcsoportok a ma­guk dolgaikat a közérdek leplébe tudták bur­kolni s a városatyák többsége öntudatlan esz­köze volt az érdekcsoportoknak. Nem tudta, nem vette észre, hogy egyes érdekcsoport ér­dekét szolgálja a közérdek köpenye alatt. De a belügyminiszter tudta ezt. Hisz leiratában határozottan állítja, hogy elvonták a közva­gyont rendeltetésétől és hogy a váltakozó ér­dekcsoportok érdeke győz a közgyűlésen. A belügyminiszter tehát nem csak sejtette, hogy vannak érdekcsoportok, hanem ismerte, meg­figyelte őket, különben nem konstatálhatná, hogyan váltakoznak azok. S ez a súlyosító körülmény a miniszter eljárásában. Ha a belügyminiszter észre vette, hogy különböző érdekcsoportok dominálják a köz­gyűlést, azok hoznak a közérdekre veszedel mes határozatokat, azokat nem lett volna sza­bad jóváhagynia, hanem minden konkrét eset

Next

/
Oldalképek
Tartalom