Magyar Székesfőváros, 1902 (5. évfolyam, 1-39. szám)
1902-02-16 / 7. szám
V. évfolyam. Budapest, 1902. február 16. 7. szám. Magyar Székesfőváros KÖZIGAZGATÁSI HETILAP Előfizetési ára.: pZERK ESZTI ÉS KIADJA.: pZERKESZTÖSÉG KIADÓ I Egész évre ...... ,12 Kor. Félévre ......... 6 Kor. DR- BARTHA SÁNDOR. IV. kér., Reáltanoda-utcza 5. szám. A büdzset-leirat. A városházán még mindig a büdzset-le- iratot tárgyalják. Bármilyen bizottságban gyűlnek össze a városatyák, a leiratot vitatják s alig várják már, hogy a tanács a közgyűlés elé vigye. A tanács azonban, úgy látszik, célzatosan halasztja a dolgot, meg akarja várni, amig a városatyák egy kissé megnyugodnak. Ezt bizonyitja, hogy azokat, akik interpelláció alakjában akarták a közgyűlésen szóba hozni, szándékukról lebeszélték. Rosszul tették. Rossz politikát követ a tanács, amikor a békitö szerepre vállalkozik. A miniszter leiratát a legelső közgyűlésre be kellett volna vinni. Egyszer szemébe kell nézni a dolognak. Tisztázni kell, hogy ki, vagy kik s mikor vonták el rendeltetésétől a közpénzeket, hol vannak azok a váltakozó érdekcsoportok, amelyek kiszipolyozzák a várost. Ezekre a vádakra felelni kell s a vád súlyos voltát nem kisebbiti az, hogy a leirat nagy leereszkedéssel megveregeti a tanács vállát. Ez kedves lehet a tanács személyes hiúságának, de a közügy sérelmét nem védelmezi meg. Soha városi ügy olyan elkeseredést nem okozott, mint az a leirat. Egyik-másik városatya kijelentette, hogy a közgyűlésen nyíltan számon fogja kérni a belügyminisztertől, hogy ha van konkrét dolgokról tudomása, tessék azzal elöállani, de ne az általános gyanúsítást vágja a városatyák szemébe. A leghatározottabb formában fogják követelni, mondja meg hát a belügyminiszter, hogy melyik városatya mit vágott zsebre, mit vont el a maga vagy érdekcsoportja számára a közvagyonból. Végül azt meg lehet várni a minisztertől, hogy ha olyan súlyos dolgokkal vádolja meg a törvényhatóságot, akkor van arra konkrét bizonyítéka is. Tessék tehát velük elöállani. De van a leiratnak másik oldala is. A belügyminisztert, mint a város vagyonának legfelsőbb törvényes őrét, éppen olyan mértékben terheli a közvagyon elharácsolásáért a felelősség, mint magát a törvényhatóságot. Ha a belügyminiszter egyik-másik közgyűlési határozatról tudta vagy gyanúsította, hogy azzal a közvagyont rendeltetésétől akarják elvonni, vagy csak egyes érdekcsoportot akarnak vele szolgálni, miért hagyta jóvá a közgyűlés határozatát. Hisz módjában volt, hogy egy tollvonással megváltoztassa a dolgot s megakadályozza, hogy a közvagyont egyes érdekcsoportok javára elharácsolják. Tehát, ha igaz a miniszter vádja, akkor abban a bűncselekményben a belügyminiszter a bűntárs. Még pedig a veszedelmesebb bűntárs. Mert a közgyűlés eljárását . még abban az esetben is menti a jóhiszeműség menti az, hogy az érdekcsoportok a maguk dolgaikat a közérdek leplébe tudták burkolni s a városatyák többsége öntudatlan eszköze volt az érdekcsoportoknak. Nem tudta, nem vette észre, hogy egyes érdekcsoport érdekét szolgálja a közérdek köpenye alatt. De a belügyminiszter tudta ezt. Hisz leiratában határozottan állítja, hogy elvonták a közvagyont rendeltetésétől és hogy a váltakozó érdekcsoportok érdeke győz a közgyűlésen. A belügyminiszter tehát nem csak sejtette, hogy vannak érdekcsoportok, hanem ismerte, megfigyelte őket, különben nem konstatálhatná, hogyan váltakoznak azok. S ez a súlyosító körülmény a miniszter eljárásában. Ha a belügyminiszter észre vette, hogy különböző érdekcsoportok dominálják a közgyűlést, azok hoznak a közérdekre veszedel mes határozatokat, azokat nem lett volna szabad jóváhagynia, hanem minden konkrét eset