Magyar Székesfőváros, 1901 (4. évfolyam, 1-47. szám)

1901-12-01 / 43. szám

4.

MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS.

1901. deczember 1.

hanem csak azt, hogy a miniszter hívjon össze egy ankétet, amelyen a főváros képviselői elmondhassák a főváros bajait. Annak a tanulmányozása tehát, hogy a kormány meghallgassa a város panaszait igazán nem igényel hónapokat. Nem is arról van szó. A kormány minden áron menekülni akar ettől az ankéttől. A kormány ugyanis éppen olyan jól tudja, mint maga a főváros, hogy a memorandum minden betűje igaz, hogy a főváros panasza az utolsó betűig jogos, törvényes és igazságos. Ha tehát meghallgatja a kormány a fővárost kénytelen lenne elismerni az igazságát s nem térhetne ki a város kérelmének méltányos teljesítése elöl. Erre azonban hiányzik a jóakarat. Legcélszerűbbnek látta tehát a kormány, ha a főváros memoranduma elül egyszerűen kitér s a főpolgármester közvetítésével olyan választ küld, amelytől a város bizonyosan nem lesz okosabb. A kormány azonban gazda nélkül számított. A törvényhatóságot nem tévesztette meg az a semmit mondó átirat. Ezt bizonyítja a közgyűlés által elfogadott indítvány. A közgyűlés még csak tudomásul sem vette a polgármester bejelentését.

Ilyen előzmények után keserves munkája volt a polgármesternek, amikor Vázsonyinak kemény kritikáját nem lerontani, hanem csak gyöngíteni akarta. A polgármester is kénytelen volt elismerni, hogy a fővárost a válságtól csak a kormány támogatása mentheti meg, de azt már a polgármester sem merte megígérni, hogy a kormányban megvolt, meg van és meglesz az a jó akarat, amely ilyen ügy elintézéséhez föltétlenül szükséges.

Sokat hallottuk az aggódó városatyáktól, hogy nem volt helyes támadólag föllépni akkor, a midőn a város támogatást, segítséget kér a kormánytól. A mindig aggódó városatyákat csak arra figyelmeztetjük, hogy hányszor kérte már a város a kormányt a legmélyebb alázatossággal, de mindig eredménytelenül. Figyelmeztetjük másodsorban, hogy a főváros nem könyör- adományt kér, nem alamizsnáért könyörög, hanem jogos és törvényes követeléseket akar érvényesíteni. S azután a kormány nem szívességet gyakorol, amikor az általa okozott válságból a fővárost kimenti, hanem elsőrendű kötelességet teljesít.

Azt csak nem vonhatja kétségbe senki, hogy elsőrendű állami kötelesség az, hogy a kormány meg ne engedje, hogy az ország fővárosa csődbe jusson. Nem tagadhatja senki, hogy Budapest csődje Magyarország állami hitelének a csődje is. Országos állami érdek

tehát, hogy a kormány minden eszközzel megakadályozza a fővárosnak válságba jutását.

S miután elsősorban a főváros kötelessége Budapest kormányozása, meg kell kísérelnie minden eszközt a város megmentéséré. Számos alázatos instancia bizonyítja, de számos egyenesen a törvényhozáshoz intézett fölirat is tanúságot tesz arról, hogy a főváros hatósága a kérelmeknek minden fajtáját megpróbálta már. Nem használt semmi. Most már energikusabban kell eljárnia, a követelés terére kell lépnie. Ha ez sem használ, akkor rá kell térnünk arra, amit Kasics Péter már megpendített. Oda kell dobni a- kormánypálcát a kormánynak, ám vezesse teljes felelősségére a fő- várost. Ez a törvényhatósági sztrájk természetesen csak végső eszköz lehet. Ma még kissé hihetetlenül hallatszik, de ha az állapotok nem javulnak, rövid idő alatt általánossá lehet

Hisz még egy-két év előtt a kormánybiztos kiküldése is valóságos mumus volt. Csak úgy retteget az egész város még a hallatára is. Ma már nem félünk tőle. Sőt szívesen látná mindenki és nagyon rövid idő múlva megtörténhetik, hogy maga a hatóság élén a tanácscsal és polgármesterrel egyenesen követelni fogja, hadd jöjjön hát a kormánybiztos. Mentse meg ö a fővárost.

Hogy a vélemények igy megváltoztak, abban nagy része van a mostani polgármesternek. Azelőtt a főváros háztartása egy misztikus homályba burkolt titok vala, amelybe csak a legbeavatottabbak tekinthettek be. A mostani polgármester uralkodása alatt lehullott a lepel a háztartásról is. A háztartás nyitott könyv lett, amelyből mindenki olvashat, aki érdeklődik a dolgok iránt. Ma már láthatja mindenki, hogy nincsen semmi titkolni, félteni valónk. A nyitott könyvet nyugodt lelkiismerettel odatehetjük a nagyhatalmú ur, a kormány- biztos szeme elé is. Ma már részletesen, alaposan ismerjük az okokat is, a melyek a mai helyzetet megteremtették. Nincsen hát okunk rettegni a kormánybiztos jövetelén sem. Sőt nagyon szívesen látjuk, mert tudjuk, hogy üres zsebekkel nem jöhet.

Amint igy megszoktuk a kormánybiztost s nemcsak nem félünk tőle, hanem magunk kö veteljük talán sokkal rövidebb idő alatt megszokjuk azt a gondolatot is, hogy a kormány- hatalom maliciája és rosszakarata ellen a fővárost tovább kormányozni nem lehet s nehogy a mások hibáiért az utókor és a történelem minket tegyen felelőssé, lemondunk minden