Magyar Székesfőváros, 1901 (4. évfolyam, 1-47. szám)

1901-10-27 / 38. szám

12.

Magyar székesfőváros.

1901. október 27.

s az épületei mielőbb tető alá akarják hozni. Azt pedig a pénzügyi osztály senkivel nem fogja elhitetni, hogy ha a város az utat és csatornát nem fogja megépiteni, a katonai hatóság ott hagyja a drágán vásárolt telket s áz eddig tett épitk|eizést s elmegy máshova a ruharaktárával. Nem. Hanem ha a város az utat és csatornát nem építi meg, akkor' a katonai kincstár fogja megépiteni a maga épitési számlájára. S ez az igazság is, mert arra az útra és csatornára kizárólag és egyedül a katonai ruharaktárnak van szüksége.

Nagyon természetes, hogy előbb mindent meg fog tenni a katonai hatóság, hogyha csak lehet, be- ugrassza a rárost az építésbe. De ha ez nem sikerül, fogcsikorgatva bár, de megépíti maga. Ezt tudja, tudnia kell az ügyosztálynak is. Reméljük, s elvárjuk, hogy Budapest törvényhatóságában lesz annyi erkölcsi bátorság, hogy az ut- és csatornaépítést megfogja tagadni.

A vásárcsarnokok.

A vásárcsarnokok igazgatója érdekes jelentést tett a tanácsnak a csarnokok működéséről. Elmondja, hogyan vált be az intézmény s mit kell tenni a nagy- fontosságú intézmények fejlesztése érdekében. A jelentés ezeket mondja:

Tekintetes Tanács 1

A '-székesfővárosi vásárcsarnokok 1900. évi vizemét van szerencsém a következőkben ismertetni:

A negyedik üzemévben szerzett tapasztalatok teljesen igazolták mindama tényeket és kövekeztetőseket, amelyeket előző jelentéseimben kiemltem.

Igazolták e tapasztalatok különösen azt, hogy a központi vásárcsarnokban egy rohamosan fejlődő intézményt bírunk, amelynek továbbfejlesztését semmi esetben sem szabad elodáznunk.

Ha ez irányban a szükségéteket mielőbb meg- teszszük, akkor a központi vásárcsarnok azon színvonalra fog emelkedni, melyen a közélelmezést valóban irányíthatja és tetemesen javíthatja.

Az eddigi rohamosan fejlődés nem lehet meglepetés reánk nézve: erre számítani kellett a fővárosnak akkor, amidőn a központi vásárcsarnok létesítését elhatározta, mert tudatában volt annak, hogy a központi vásárcsarnok jelenlegi keretében csakis az átmeneti állapotot szolgálhatja, a régi piaci rendszerről. a vásárcsarnok rendszerre.

Már akkor tudatában voltunk annak is, hogy a közélelmezés javítását előidéző tényezők, csakis annak kibővítésével juthatnak érvényre.

A vasúti hajóforgalom az 1900. évben a követkéz . ővolt:

a) Behozatal vasúton:

1897. évben 218.811 mm.

1898. évben 395.350 mm.

1899. évben 525.548 nini.

1900. évben 542.668 mm.

b) Kivitel vasúton:

1897. évben 12.018 mm.

1898. évben 23.277 mm.

1899. évben 36.504 mm.

1900. évben 80.1.27 mm,

Behozatal hajón:

1897. évben 64.408 mm. ) A hajóforgalom legin1898. évben 75.651 mm. ) kább a -Dunamelléki

1899. évben 73.997 mm. ) községekre szoritko1900. évben 91.028 mm. ) zik és nagysága a ter■•) més sikerültétől függ.

Ezen adatok tehát határozott fejlődést mutatnak ; azonban az 1900. év utolsói hóiban már hanyatlott a vasúti forgalom az előző évihez képest. Ennek részben az általános kereskedelmi pangás az oka, de részben, amint már az 1899. évi jelentésemben hangsúlyoztam, félő, hogy a központi vásárcsarnok forgalma hanyatlani fog, ha a kibővítéssel késünk.

Szilárd meggyőződésem, hogy az élelmezés javítását és olcsóbbá tételét (aránylag rövid idő alatt) csakis úgy érhetjük el, ha a központi vásárcsarnok utján nagyobb vállalatoknak nyitunk teret és a kivitel gócpontját lehetőleg ide a központi vásárcsarnokba, — de leginkább is Budapestre összpontosítjuk.

Az élelmi cikkek termelése és a velük való kereskedés terén, az egész országban oly sok pótolni és javítani való van, hogy mig ez utón csak évek múltán várhatunk eredményt, addig az ide központosított kiviteli kereskedelemmel aránylag rövidebb idő alatt, fokról-fokra közeledünk a cél felé.

Nem szorul bizonyításra, hogy kivitelre csakis elsőrendű és piacképes áru való. Ha tehát Budapest tétetik a kivitel gócpontjává, akkor a kivinni szándékolt jó minőségű élelmicikkek egy része, újabb osztályozása, selejtezése és a cikkek romlandó természete következtében mégis csak itt maradna helyi fogyasztásra.

Ismételten hangsúlyoztam, hogy Budapest fogyasztó-képessége (felvevő-képessége) igen változó és ezért a helybeli élelmi piac korántsem képezi az ország termelőinek vonzó mágnesét; — sőt ellenkezőleg a termelők gyakran a vidéki városokban sokkal előnyösebben értékesíthetik termelvényeiket, mint Budapesten.

A vonzó gócpontok vásárcsarnok áruk számára a bécsi, berlini, és londoni világpiacok; tehát arra törekedjünk, hogy az oda irányított élehnicikkek ne Budapest elkerülésével vitessenek ki.

Ha elmulasztjuk Budapestet a kiviteli kereskedés gócpontjává tenni s ha a központi vásárcsarnok kibővítését elodázzuk: akkor a közélelmezés javítását odázzuk el.

Ez esetben bekövetkezhetik még az is, hogy az élelmicikkek árai emelkedni fognak; mert amint már említettem, termelőink a termelt áruk minőségének hiánayi és a kiviteli kereskedelem szervezetlen volta miatt még egyelőre kénytelenek Budapestet is felkeresni, mihelyt azonban e nehézségeket legyőzték, ami nincsen is már távol, akkor még kevesebb okuk lesz arra, hogy Budapestet áruikkal felkeressék. Reánk nézve nem közömbös az sem, hogy pl. Szerbia, amely terményeit eddig jórészben Budapesten és általában Magyarországban volt kénytelen értékesíteni: néhány év alatt annyira fogja termelvényei minőségét javítani, hogy azokkal a világpiacokat közvetlenül is felkeresheti. (Szerbia vágó-állat, hús, baromfi, tojás, gyümölcs, stb. kivitele.) E mellett bizonyít Szerbiának közgazdasági politikája is.

Minden élelmiczikknél, amely kiviteli czikket ké-