Magyar Székesfőváros, 1901 (4. évfolyam, 1-47. szám)
1901-10-27 / 38. szám
8. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1901. október 27, hallani a város urai, hogy mit tervez a kormány. Any- nyira csak nem sürgős az a kápolna, hogy építésével meg ne várhatnák amig az a vegyes bizottság munkáját befejezi. Sokkal sürgősebb közmunkáknak kell halasztást szenvedniük. A kozépitési bizottság belement az építésbe, de elvárjuk, hogy a pénzügyi bizottság s a közgyűlés meg fogják gondolni, hogy kiadjanak hétszázezer koronát olyan építkezésre, a melyről azt sem tudják, nem kell-e mindjárt az építés befejezése után az uj épület lebontásához foghi. Miniszteri fenyegetödzés. A pénzügyminiszter megfenyegette a fővárost, hogy az államvasuti gépgyárakat kitelepíti Budapest területéről, ha a város nem ad neki úgy telket, ahogy ő kéri. Igazán megdöbbentő a miniszternek ez a kijelentése. amely sok mindent megmagyaráz. Megmagyarázza azt, hogy a gazdag Budapest hogyan juthatott annyira, hogy büdzséiében csak papiroson tudja az egyensúlyt megállapítani. Amig a fővárosnak elegendő eltékozolni való telke volt, alig múlt el nap, hogy egyik, vagy másik miniszter állami célokra ne kért volna telket ingyen, vagy potom áron. S a fővárosnak sohasem volt meg az erkölcsi bátorsága, hogy egy miniszter kérését meg tagadja. Amig a telek tartott, a kormány itt-ott csak megsimogatta a fővárost. Most, hogy a telek elfogyott, a kormányférfiakból is kitör a főváros iránt mindenkor érzett gyűlölet. Igazán érthetetlen, hogy a kormány miért viseltetik olyan ellenszenvvel, mondhatnánk rosszakarattal a főváros iránt, amely nem vétett semmi mást, mint minden miniszteri kérelmet könnyelműen telje- sitett. Minden országban azt látjuk, hogy a kormány állandóan dédelgeti fővárosát, mert tudja, hogy az ország egyik legnagyobb erőssége, ha hatalmas virágzó fővárosa van. Áldozatokat is hoznak a kormányok, hogy fővárosuk fejlődését biztosítsák. Csakhogy egy példára mutassunk, ott van Berlin. Amikor a porosz kormány látta, hogy Berlin a maga erejéből nem győzi teljesíteni a rohamos fejlődés követeléseit, lemondott a hozadék adóról s átengedte Berlin városának. Nálunk ellenkezője történik. Nálunk a kormány, a törvényhozás mindent decentralizálni, a fővárostól elvonni szeretne. Pedig, ha van ország amelynek szüksége van arra, hogy hatalmas, virágzó fővárosa legyen, Magyarország az. S íme a pénzügyminiszter akkor, amidőn a fővárosban a munkátalanok ezrei nyögnek a legnagyobb nyomorúságban, amikor magát a városi adminisztrációt agyonyomja a deficit, követelésekkel áll elő, amelyeket a főváros nem teljesíthet, s azzal fenyegetődzik. hogy kitelepíti az államvasuti gépgyárakat. Hát jól van. Tessék. A főváros mai viszonyai mellett nem adhat-a jól jövedelmező, gazdag államvasutaknak kétszázhuszezer koronás ajándékot. Tessék kitelepíteni azokat a gépgyárakat, de tessék azután a (felelősséget elvállalni nemcsak az ország, hanem az egész müveit világ s a történelem előtt azért, hogy a magyar kormány mesterségesen tette tönkre Budapestet, amikor az a maga erejéből, a kormány akarata ellenére is olyan erővel fejlődött, mint a kontinens egyetlen városa sem. Ajándékozni valónk már nincsen. A főváros nem vállalkozhatik tovább a fejős tehén szerepére. A váltakozók összejátszása. A vállalkozók összejátszásának megakadályozására. vonatkozó tanácsi előterjesztés ötletéből az alábbi kérdéseket intéztük a fővárosi vállalkozókhoz 1. Igaz-e a vállalkozók összejátszása és szükség van-e a javaslatra? 2. Ha szükség van intézkedésre, várható-e eredmény a javaslattól? 3. Helyes-e. hogy a javaslat az utóajánlat beadását megengedi? 4. Hogyan lehetne rendezni helyesen az ipar szempontjából az árlejtéseket ? 5. Mi panaszuk van az iparosoknak a mai rendszer ellen ? Ezekre a föltett kérdésekre, a beérkezett válaszokat a beérkezés sorrendjében a következőkben adjuk: Török Emil építési vállalkozó. Tekintetes Szerkesztőség i B. felhívásuk folytán van szerencsém alábbiakban közleni észrevételeimet, a fővárosi tanács pénzügyi osztályának a székesfővárosi közmunkák és szállításoknak vállalati utón való biztosítása tárgyában készült javaslatára, valamint véleményemet ama módozatokról, amelyek tapasztalataim alapján a leginkább megfelelnek. A tanács Vl-ik ügyosztályának szóban forgó javaslata. lényegében a pótajánlatok rendszerét kívánja berendezni. Ilyen rendszer kétségtelenül novum e téren. Mert a pótajánlat ama szabályellenességet képviseli, mellyel a vállalkozás terén csupán a — szeli- den kifejezve —- nem előkelő elemek élnek. Önérzetes vállalkozó ajánlatát semmiféle póttárggalás kedvéért — amig a kiírási feltételek azonosak maradnak — meg nem változtatja. így tehát a pótajánlati rendszer, az előkelő vállalkozó elemek teljes visszavonulását vonná maga után. — A nagyközönség kedvéért részletesebben indokoljuk az itt mondottakat. Feltéve, hogy egyáltalában beadatnak reális ajánlatok — a szóban forgó pótajánlati rendszer esetében —• az első versenytárgyaláshoz, úgy a reális ajánlatból a póttárgyaláskor csak irreális olcsóbb ajánlat lehet. Mert a reális ajánlat úgy van kalkulálva, hogy megfelelő polgári haszon mellett, jó munka, kellő időben legyen szállítható. Aki tehát eredeti reális ajánlatánál olcsóbb ajánlatot tesz, az a szállítandó munka minősége vagy mennyisége rovására, az ellenőrzés kijátszására, vagy pedig pótkövetelések érvényesítésére, építi fel kalkulusait. Majdnem bizonyos egyébiránt, hogy az első versenytárgyalás, minden reális ajánlat híjával csak oly- féle »Probegalopp-á« fogna fajulni, mely mesterséges utón fejlesztené tökélyre az úgynevezett sáppadást mely eddigelé csak kivételes esetekben tudott érvényesülni. A szóban forgó ügyosztályi javaslat 9-ik pontja tehát feltétlenül elejtendő volna. Egyebekben a javaslat igen megfelelő és elfő-
