Magyar Székesfőváros, 1901 (4. évfolyam, 1-47. szám)
1901-10-13 / 36. szám
1901. október 13. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS. 9. Azt állítják némelyek, hogy utóajáiilatok elfogadásával és újabb árlejtés, vagy árverés tartásával a szolid vállalkozókat elriasztjuk s ezen állításukat azzal indokolják, hogy a szolid vállalkozó nem teszi ki magát annak, hogy nyilvánossá vállván számítása, némi engedménnyel, vagy ráfizetéssel valaki más őt a vállalatból kiszorítsa. Mi nem osztjuk ezt a nézetet. Már előbb felemlítettük, hogy a székesfővárosnak nem az a célja, hogy a vállalkozókat teljesíthetetlen követélesk elé állítsák, vagy oly ajánlatok tételére szorítsa, amelyeknek tisztességes megtartása mellett veszíteni kénytelen, hanem a székesfőváros csakis arra törekszik, — s ezt már céltudatosan teszi — hogy a viszonyoknak megfelelő árban kapja meg a munkát, szállítást, és adja oda azt, amit árverés utján értékesít, vagy gyümölcsöztet. Ezen célzat mellet tarthatatlan ama felfogás, hogy az utóajánlatokkal a tisztességes vállalkozókat elriasztjuk. Nyilvános árlejtésben, vagy árverésben, mindenki részt vehet és senki sem adhat biztosítást a tekintetben, hogy a pályázók sorában a szolid vállalkozó mellett az elen- kező hajlamú ne versenyezzen. Ez azonban nem ok arra, hogy szolid vállalkozó távol tartsa magát, mert bízni kell a bírálatban, melyet a nyilvánosan fölbontott ajánlatok fölött ki fognak mondani. Ha a vállalkozók ismerik a székesfőváros célzatát, úgy bátran szállhatnak a verseny terére. Ha a vállalkozók tudják azt és teljesen megbízhatnak abban, hogy az ajánlatok egységárai mellett a székesfőváros a megbizhatóságra ép oly súly helyez; ha tudják azl, hogy pusztán az árak leszorításával, vagy felverésével egymagában győzni nem lehet; ha meggyőződnek arról, hogy a székesf őváros a reális ajánlatot többre becsüli az olcsó egységárakba burkolt hitvány munkánál, vagy szállításnál: akkor a tisztességes vállalkozónak egy pillaatra sem kelni félnie attól, hogy valamelyik nem szolid, de olcsó ajánlat fogadtatik el, mi által üzleti nevén csorba eshetnék. És ezt a mértéket kell megtartani a pótajánlatokkal szemben is. A pótajánlat a székesfővárosnak újabb alkalmat ad arra, hogy még egyszer foglalkozzék az illető vállalattal s csak akkor, ha a pótajánlatot arra minden tekintetben alkalmasnak találja, hirdessen és tartson újabb árverést, ellenkezőleg utasítsa visssza és döntsön a már megtartott eljárás eredménye alapján. Alkalmasnak tartanók pedig a pótajánlatot akkor, ha az reális és komoly. A pótajánlat komolyságának biztosítékául tekintendők, ha az árlejtésen elért eredménynél legalább is 5 százalékkal, vagy az árverésen elért eredménynél legalább 10 százalékkal kedvezőbb és ha a pótajánlatot tevő az újabb árlejtés, vagy árverés költségeit is előlegezvén, kijelenti, hogy pótajánlatát az esetre is fenntartja, ha az árlejtésnek, vagy árverésnek eredménye pótajánlatánál a székesfővárosra nézve kedvezőtlenebb lenne. A pótajánlat benyújtására az első árlejtés vagy árverés megtartásának napjától számítva 15 napi határidő volna megállapítandó. Eme javaslattal szemben valaki felvethetné a kérdést: vájjon remélhető-e, hogy a pótajánlatok elfogadásával az összejátszásnak gátat vetünk s vájjon a szolid vállalkozók fognak-e eme jogukkal élni ? Ami az első kérdést illeti, arra már előzőleg megfeleltünk, mikor rámutattunk arra, hogy az összejátszás nehezebb, mert az esetlegesen benyújtandó pótajánlat a válallkozók tervét meghiúsítja; ami pedig a második kérdést illeti, erre nézve nézetünk és meggyőződésünk a következő; Habár Budapesten és általában az országban már jelentékeny azon iparosok, gyárosok és vállalkozók száma, akik a székesfőváros részéről hirdeted közmunkákat és szállításokat elvállalhatják, mégis sokkal kevesebben vesznek részt a székesfőváros részéről hirdetett árlejtéseken és árveréseken, semhogy teljes megnyugvással lehetnénk a tekintetben, hogy a pályázók között a verseny minden irányban szabad és szolid. Az árlejtés, vagy árverés eredménye igen gyakran feltárja a helyzetet s nem egyszer volt felismerhető, hogy a pályázók nem annyira a termelési, előállítási, avagy beszerzési költségek alapján tették meg ajánlatukat, mint inkább annak körültekintő figyelembe vételével, hogy kik vesznek részt a pályázatban. A pályázók ismerik egymás munkaképességét, anyagi viszonyait és szállítási erejét; ismerik azt, hogy egyesek minő munkákat vagy szállításokat nyertek el és igy igen jól tudják, hogy egyes vállalkozók mennyire vannak lekötve, ki pályázik komolyan, ki csak jó hirnevének fentartása céljából. Ezeket az ismereteket a pályázók mind felhasználják és számításba veszik, nagyon termesztés a maguk előnyére és a székesfőváros hátrányára. De ha a székesfőváros is ismeri e körülményeket miért ne használná fel ezeket saját érdekeinek megvédésére. Munkával teljesen elfoglalt, vagy a szállításokkal teljesen lekötött szolid vállalkozó vagy nem vesz részt újabb versenyben, vagy csak jó hírnevének fentartása végett pályázik és ez utóbbi esetben rendszerint oly drága, tehát kedvezőtlen ajánlatot nyújt be, hogy már eleve is ki van zárva, mikép győztes legyen. E szerint tehát a versenytéren kevesebb pályázó fog megjelenni és a szemes, sokszor vakmerő vállalkozó lesz nyertes, vagy az előre történt megállapodás, összebeszélés sikerül. Már most kérdezzük, ha az ilyen viszonyok között megtartott árlejtésnek, vagy árverésnek a székesfővárosra nézve kedvezőtlen eredménye nyilvánossá lesz, nem remélhető-e, hogy a versenytől tartózkodó szolid vállalkozó számot vetve erejével kedvező pótajánlatot nyújt be? Nem remélhető-e, hogy a székesfőváros az utóbb benyujtandó pótajánlattal kedvezőbb helyzetbe jut és jobban biztosíthatja érdekeit? Mi abban a véleményben vagyunk, hogy ez az eljárás és mód alkalmas arra, hogy a székesfőváros érdekeit mégvédjük és hisszük, hegy ezzel jelentékeny aka- dályt emelünk az össszebeszéléssel szemközt. Az eredmény. A siker előmozdítása érdekében szükségesnek tarjuk, hogy a megtartott árlejtésnek, vagy árverésnek eredménye megfelejiő módon a székesfőváros hivatalos lapjában, esetlen: a szak- és napilapokban is közzététessék, hogy a vállalkozók azt megismerhessék,
