Magyar Székesfőváros, 1901 (4. évfolyam, 1-47. szám)

1901-10-06 / 35. szám

1901. október 6. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS.

9.

Mária-Remetén, még pedig a budakeszi erdő szomszédságában t!%b mészégető kemence van. A mészégetők oly közel vannak a tüdőbajosok számára most épülő szanatóriumhoz, hogy a főváros, ha a birtokot megvásárolja, a mészégetőket ott meg nem hagyhatja. Allitólag azonban a rnészégetők tulajdonosának több évre szóló szerződése van a birtok tulajdonosával. Még más szolgalmi jogok is terhelik állítólag a birtokot.

Nagy meglepetést okozott a telekadó bizottságban, amikor ezeket a dől goka 1 otl elmondották, hogy a tanács mindezeknek az igazságáról előzetesen nem győződött meg. Most nagyon természetes, hogy egészen másként alakul a helyzet, ha a fölmerült állítólagos hírek igazak s a birtokot tényleg különböző szolgalmi jogok terhelik.

Mária-Remetének megvétele dolgában már pénteken kellett volna határoznia a (pénzügyi bizottságnak. De nem került a bizottság elé, mert a telekeladó bizottság kimondotta, hogy abirtok megvétele ügyében addig nem is tárgyal, amíg az előzetes kérdéseket nem tisztázzák. A telekeladó bizottságban különben olyan indítvány is volt, hogy ne is keresse a város, micsoda szolgalmi jogok terhelik a birtokot, hanem egyszerűen mondjon le Mária-Remete megvételéről, legalább addig, amig a főváros pénzügyi helyzete megjavul. A többség azonban nem akart lemondani a vételről s a bizottság fölhívta az ügyosztályt, vizsgáltassa meg jobban a dolgot, becsültesse meg az illetékes szakhivatalokkal s ha azok megtették a jelentésüket, újra tárgyalja a bizottság.

Autonom jogok a papiroson

A városháza közgyűlési termében olyan gyakran verik a városatyák a mellüket, hogy igy, meg úgy az autonómia jogával, hogy a hallgatónak szinte kedve telik, hogy elhigyje, hogy Budapestnek önkormányzata van s a belügyminiszter csak a főváros pénzügyeinek legfőbb őre.

Ha azonban konkrét dolgokra kerül a sor, ha a város a legkisebb dolgot akarja megvalósítani, akkor csakhamar kitűnik, hogy a főváros autonómiája csak egy szólás forma jelige, amelyet azonban a valóságban hiába keresünk.

Nem szólunk most arról, hogy az 1870. évi X. törvény a legelemibb dolgokat kivette a város kezéből s átadta a közmunkák tanácsának. Nem szólunk arról, hogy az ország minden városának joga van, hogy például az utcáinak olyan nevet adjon, amilyet akar, csak épen Budapest törvényhatósága kénytelen, ha egy utca nevét meg akarja változtatni, alázatos instanciával a közmunkatanács kegyes színe elé járulni. Ezekbe a dolgokba már beletörődtünk s megnyugvással várjuk, hogy a közel jövőben személyi változásra kerül a sor a közmunkatanács vezetőségében, mert akkor reformálni fogják az egész intézményt.

Vannak azonban dolgok, amelyeket a törvény még meghagyott a város önkormányzati hatáskörében, de amelyekben még sem cselekedhetik a város

szabadon. A belügyminiszter a jog, törvény és igazság nevében egyszerűen ráparancsol a fővárosra, mint ur a cselédjére.

Öt esztendő előtl a város elhatározta, hogy a főváros nagyobb forgalmú utcáin illemhelyeket fog fölállítani. Több ajánlatot is kapott a város, de nem volt módjában bennük válogatni, mert az akkori belügyminiszter nem sokat okoskodott, hanem, mint egy despota államban, ráparancsolt a polgármesterre, hogy a szerződést egy külföldi vállalkozóval kösse meg. Gerlóczy Károly alpolgármester volt akkor a helyettes polgármester. Gerlóczy tiltakozott az ellen, hogy a kormány külföldi vállalkozóknak drága és rossz ajánlatát hatalmi szóval rátukmálja a városra. A tiltakozás nem használt. A kormány újra kiadta a parancsot, s a törvény értelmében a város a belügyminiszter második parancsának vakon köteles engedelmeskedni. A parancsot tehát végre kellett hajtani. Gerlóczy még igyekezett védeni a főváros jogait, de nem ért el vele mást, mint hogy későbben kíméletlen modorban mellőzték s annyi kellemetlenséget okoztak neki, hogy az öreg ur kénytelen volt nyugdíjba menni. Ez lett a jutalma, mert önzetlenül, becsületesen védte a főváros jogait.

A szerződést a külföldi vállalkozóval a miniszter parancsára megkötötték. A szerződés szerint a tanács a vállalkozó meghallgatása után megállapítja, hogy hol állítsák föl az illemhelyet. Ez természetes. A közterület a főváros tulajdona s afölött a főváros rendelkezik. Még az akta ' kormány sem látott ebben semmi különöset, a szerződést jóváhagyta.

A tanács a szerződés alapján a Király-utca és Gyár-utca sarkán állított fel egy illemhelyet. Több, mint egy esztendeig volt az illemhely anélkül, hogy bárkinek az útjában lett volna. Egyszer azonban a kultuszminiszter ütközött belé A szomszédban van a vakok intézete s a kultuszminiszter helytelennek találta, hogy a szerencsétlen vakok háza előtt illemhely legyen. Hogy miért — azt a miniszter sem tudja megmondani. A miniszter kérte a várost, hogy helyezze el onnan az illemhelyet A tanács nagyon természetesen a jogosulatlan kérés teljesítését megtagadta.. De ez nem zavarta meg a miniszter törekvéseit. Belügyi kollegájához fordult, hogy parancsolja el a várost az illemhelyével együtt a vakok intézete elül. S a belügyminiszter miért ne tette volna meg ezt a k;is szívességiét a kollegájának Ráirt a fővárosra, hogy három hónap alatt vigye el onnan az illemhelyet. Azt még is érezte a belügyminiszter, hogy a szerencsétlen vakok rossz médiumok a parancs meg- okolására, hát azzal érvelt, hogy talán tervezni fogja, hogy a vakok házának a helyén az országos színi- és zeneakadémia épüljön fel. Ugylátszik a belügyminiszter a színé és zeneakadémia erkölcsi reputáció