Magyar Székesfőváros, 1901 (4. évfolyam, 1-47. szám)
1901-09-08 / 31. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 5 1901. szeptember 8. Vízvezeték — utcaöntözés. A vízvezetéki igazgató és a köztisztasági főnök között megint kiütött a harc. A köztisztasági főnöknek sok viz kell. Az emberei nem félnek a vizellen- őrök meglepetésétől s vígan ontják a tömlőkből a vízvezetéki vizet, amelyet pedig nem szívesen ad nekik a vízvezetéki igazgató. A Fővárosi Tudósító Írja, hogy Vosits Károly tanácsos nemrég beszüntette esős időben az utcák locsolását, helyesebben mosását. Tóth Péter köztisztasági felügyelő óvást emelt ez ellen s hivatkozva a nagy külföldi városok példájára, hangoztatta, hogy az utcákat esős időben is mosni kell, mert a gy logjáró és kocsiút sarát csak igy lehet gyorsan eltávolítani. A tanács kikérte a vízvezetéki igazgatóság véleményét, mire Kajlinger igazgató tudatta a fővárossal, hogy a köztisztasági alap, bár csak 210,000 koronát fizet be a locsolásra elhasznált viz fejében a községi pénztárba, valósággal 876,000 korona értékű vizet használ el s ezért az utcáknak szűrt vízzel való locsolása csak az esetben engedhető meg, ha az összes vízcsövekre, mint ezt már a külföld több városában berendezték, vízórákat alkalmaznak s ennek alapján a köztisztasági alap a kimutatott vízfogyasztás teljes értékét fizeti be a községi pénztárba. Ez a háborúság a két hivatalvezető között nem uj dolog. Néhány év előtt már csaknem elfajult. Akkor is a vízvezetéki igazgató számítást tett közzé, amely szerint a köztisztasági hivatal annyi és annyi millió köbméter vizet fogyaszt. A köztisztasági főnök akkor elleniratot adott, amelyben szintén számítások alapján azt bizonyította, hogy a vízvezetéki igazgató számítása egy fabatkát sem ér, mert ha örökké öntöznének, akkor sem tudnák azt a vízmennyiséget elhasználni, amit a vízvezetéki igazgató az öntözés rovására ir. Akkor a tömlőt nem használták s a köz- tisztasági hivatal főnöke versenyre hívta a vízvezetéki igazgatót, hogy a csap előtt bizonyítsanak. A mérkőzés abba maradt, a vízvezetéki igazgató a próbára való kihívást nem fogadta el. Mind a kettő megdönthetetlennek és csalhatatlannak jelentette ki a maga számítását, a tanács pedig nevetett két közegének a zsörtölődésén s az akták a levéltárba kerültek. Az ügy el volt intézve. Most azután újra kibukkant a hamu alul. Elvárjuk, hogy most komolyabban fogják meg a dolgot s nem fogják megengedni, hogy megint a komikusságig elfajuljon. Mert sokkal fontosabb kérdés ez, mint a hogyan első pillanatra látszik. Nem az a fontos, hogy a köztisztasági alapnak mit számítanak föl az elfogyasztott vízért. Amennyivel emelik a", egyik tételnél a kiadást, ugyanannyival emelik a másik tételnél a bovéte'lt. Ez egyszerű számítási manipuláció. A város fölirja, hogy egyik zsebéből mennyit tett a másik zsebébe. A város szempontjából teljesen közömbös, hogy a budgetben hogyan számolják el. Ez tisztára és kizárólag a kezelés dolga. Fontosabb ez a kérdés abból a szempontból, vájjon helyes, megengedhető-e, hogy a főváros utcáit — vegyük a két számítás középértékét — több mint félmillió korona értékű vízzel öntözzék. Helyes-e egyáltalán, hogy amikor olyan hatalmas folyam vágja ketté a fővárost, mint a Duoa, az utcákat szüretien ivóvízzel öntözzék. Felette fontos ez a dolog akkor, amikor tudjuk, hogy csak legutóbb tagadta meg a vízvezetéki igazgatóság egy ház épi éséhez szükséges viz szolgáltatását. Elhibázott dolog volt, hogy amikor legutóbb a káposztásmegyeri telep újabb nagyobb mérvű kibővítését elhatározták s erre újabb milliókat szavaztak meg, még csak számításokat sem tettek arra, hogy nem ienne-e célszerűbb, ha az utcaöntözéshez és ipari célra más, szüretien viz szolgáltatásáról gondoskodnék a város és a káposztásmegyeri telep vizét megtartják kizárólag ivóvíznek. Nagy baj, hogy nálunk egyáltalán nagyon keveset gondolkodnak. Rábízzák egyes emberekre a dolgok irányítását. Nagy nehezen elhatároznak valamit, de az azután olyan mint az örök rokka, arról végtelenségig húzhatják a fonalat, ha csak valami külső körülmény folytán valami baj napfényre nem kerül. így vagyunk a káposztásmegyeri vízzel is. Határozott s határidős miniszteri rendeletre volt szükség, hogy elhatározzák a telep létesítését. Azóta pedig megnyugodtak abban, hogy a vizet Káposztásmegyer adja, fölösleges rajta tovább gondolkodni. Azóta minden tervet megszavaznak szó nélkül s nem keresi senki, hogy nem kellene-e, nem lehetne-e az ivóviz- szükségletet más utón jelentékenyen olcsóbban biztosítani. Ezt a kérdést most napirendre vetette az öntözés dolga. Nagy hiba lenne, ha megint csak a megszokott rövidséggel bánnának vele. A másik dolog a vízmérő órák dolga. Köztudomású, hogy Kajlinger vízvezetéki igazgató rajongó hive a vízórának. Szerette volna, ha minden házba, talán minden lakásba bevihette volna azt az ördöngös masinát, amelyről a nagy közönség csak annyit tud, hogy a világ legmegbizhatatlanabb szerszámja. A vízvezetéki igazgató valamennyi vízcsőre vízórát akar állítani. Nem lenne ellene kifogásunk. Hiszen ott mutathat bátran a vízóra olyan szeszélyesen, ahogyan akar, mert a szeszélyét ott csak számtanilag fizetik s nem készpénzben. Csak éppen azt tartjuk egy kicsit különösnek, hogy csak azért, hogy eldöntsék, hogy a
