Magyar Székesfőváros, 1901 (4. évfolyam, 1-47. szám)

1901-06-30 / 26. szám

6 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1901. junius 30.

, , ---------------------------------— ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ . —g.-Jtap-A Belvárosba tervezett három vasút a követ

kező:

A városi villamos vasúttársaságnak két terve van. Az egyik a Baross-utczai vonalat az Egyetemtértől akarja meghosszabbitani s a Papnövelde-utczán, Zöldfa- utczán és Irányi-utczán át viszi ki a Dunapartra, a hol betorkol a dunaparti vonalba. A másik terv a Muzeum-köruttól a Kossuth Lajos-utcza alatt földalatti vasutat csinál, amely az eskü-téri hid alatt fut be a dunaparti villamos vonalába. Ezt a földalatti vonalat később összekötnék a Ferencz József földalatti villamos vasúttal.

A közúti vasúttársaság terve a budai belső körúti vonalból ágazik ki. Átjön az eskü-téri hídon s az Eskü-uton át egyenesen halad a Kigyó-térig. Ott nagy kanyarulattal befordul a Ferencziek-terére s középen hasítva a teret, befordul a Reáltanoda-utczába, áthalad a Smitt-Unger-féle házon s a muzeum-köruti vonalba torkol be. A vállalat úgy tervezi, hogy az Unger-féle ház kapualján csak a villamosnak csinál utat s a sínek két oldalán gyalogjárót épít. Maga a ház megmarad s igy a kocsiforgalom ki lesz zárva. A társaság az egész vonalat kettős sínpárral tervezi.

T alcarékosság.

A városházán most minden a takarékosság jegyében születik, él és hal meg. Ha egy napidijasnak a sorsáról van szó, harmincz ember akad, aki különböző formában variálja a takarékosságot és mindenik elsírja, hogy milyen nehezek most a főváros viszonyai és mindeniknek az a reírénje, hogy a napidijast el kell csapni. Nem szabad semmit szervezni, nem szabad semmit fejleszteni, a legégetőbb kérdéseket le kel venni a napirendről, meg kell állítani az egész admi- nisztrácziót. És mindezt a takarékosság jegyében. Több Ízben rámutattunk már, hogy milyen nagy veszedelme van a városnak ebből a mesterséges és természetellenes takarékosságból. Rámutattunk, hogy a takarékosságnak is van határa s hogy nem mindig az az igazi takarékosság, amelynél néhány koronát azonnal ki lehet mutatni.

Most megfordítjuk a dolgot s tárgyalni fogunk egy olyan kérdést, amely nagyon is alkalmas arra, hogy az egész takarékossági akcziót ne vegyük komolyan s kételkedjünk annak az őszinteségén. Az eset a következő: A főváros hat év előtt az egyik városligeti épületét hat évre bérbe adta. Miután a bérlő igazolta, hogy nagyobbszabásu befektetéseket kell eszközölnie, a város évenkint, csak az úri jog elismeréséért húsz arany bért állapított meg. A szerződésben meg van Írva, hogy az épület hat év múlva a főváros korlátlan tulajdonába megy át s a tett befektetésekért a bérlő semmi néven nevezendő kártérítésre igényt nem tarthat. A szerződés lejárt és most már a józan

ész is, a helyes közigazgatás is, de különösen a fő város pénzügyi helyzete azt kívánná, hogy a város a felszerelt épületre nyilvános árlejtést hirdessen. Ámde nem ez történt. A bérlő előterjesztett egy kimutatást, amely szerint ő befektetéseit még nem amortizálta és kérte, hogy szerződését további hat évre hosszabbítsák meg. A tanács meg is tette a közgyűlésnek javaslatát, hogy a szerződést az eredeti feltételek, vagyis évi húsz arany bérrel további hat évre hosszabbitas- sék meg. A közgyűlés napirendjéről azonban levették a dolgot, ügy látszik, a tanács is érezte, hogy ez a javaslat azoknak a jelszavaknak, amelyeket most hirdetnek a városházán, abszolúte nem felel meg.

Nem tudjuk, de nem is keressük, hogy mennyi az az összeg, amelyet a bérlő még nem tudott amortizálni. Nem tudjuk, nem is keressük, micsoda szerződésre volna neki szüksége, hogy a maga pénzét az épületből kikapja. A szerződés egy üzleti kötés volt. A bérlő azon hiszemben vállalkozott, hogy a hat esztendő alatt nemcsak a befektetett tőkét amortizálja, hanem megfelelő hasznot is szerez. Es hogyha ez a terve nem sikerült, ez az ő baja. Végül minden vállalkozás rizikóval jár és ebben a tekintetben nem lehet kivételt tenni a várossal kötött üzletekben sem. Nem a város bérlője az egyetlen, akinek vállalkozása az utolsó hat esztendőben nem sikerült. De mig más ezt nyugodtan elviseli és igyekszik, ha lehet magát más vállalat utján rekompenzálni, a város bérlője a várostól akarja behajtani vállalkozásának differencziá- ját. Igaza volt annak a városatyának, aki az egyik közgyűlésen azt mondotta, hogy Budapesten azért nincsen vállalkozás, mert itt az emberek nem rizikóra dolgoznak, hanem abban a tudatban kötnek szerződést a várossal, hogy ha a spekulációjuk beválik, a tekintélyes haszonnal tovább állanak, ha pedig nem válik be, apellálnak a város méltányosságára és a várossal fizettetik meg a veszteségüket. De hát micsoda tulajdonképpen a város. Vállalkozókat gyámolitó intézmény? Vájjon joga van-e a városnak, amikor üzletkötésről van szó, mellőzni az üzleti érdekeket és az ügyeket a méltányosság szempontjából elbírálni ? Nincsen joga. Nincsen joga legkevésbbé akkor, amikor a vállalkozó mellett még azzal sem lehet érvelni, hogy ha a város ridegen ragaszkodik a szerződés betűihez, tönkre tette a polgárt. Ebben a konkrét esetben úgy áll a dolog, hogy a vállalkozó nagy vagyonú gazdag ember, aki minden következmény nélkül kiheverheti az esetleg szenvedett veszteséget és aki minden körülmények között könnyebben elviselheti a veszteséget, mint a milliós deficzittel dolgozó főváros. Tehát még az igazi méltányosság sem szólhat a tanács javaslata mellett.

Régi panasz, hogy a főváros azért nem tud fejlődni, mert a hatóságnak nincsen érzéke az üzleti