Magyar Székesfőváros, 1901 (4. évfolyam, 1-47. szám)
1901-05-06 / 18. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 11. 1901. május 6 hálni törvényileg tiltott dolog. A már alkalmazottakról tehát — természetesen szó sem lehet. A jövő nemzedékek részére teremteni hátrányosabb fizetési viszonyokat a mostaninál : ez meg pláne egyedül álló szörny-gondolat az egész emberiség történetében Ez oly természeti, emberi és Isteni törvény, a mi ellen a tervezetet legjobban ellenzi a nép tréfás mondása, mikor a gyereket boltba küldik: „Mondd meg fiam, hogy jól megmérjék és legjobból adjanak, mert betegnek kell, a pénzt pedig adják vissza, mert arra nekünk szükségünk van. 3. Az a gondolat, hogy a tanítónők fizetése a férfi-tanítókéval szemben csökkentessék, a dolgok lényegének nem elég mélyreható mérlegeléséből származik. Munkák értékének a becslésénél nem lehet az a döntő, hogy kinek mennyi ideig tart a munkája, legkevesebbé lehet az a nevelés oktatást végző munkájának a leány-nevelés kérdése társadalmi, állami, nemzeti szempontból egy cseppet sem áll mögötte a fiú-nevelés kérdésének. Aki egyikhez fűződő czélt ol dogatja, az épen olyan nagy fontosságú munkát végez, mint a másik. A tanítónő ma kiszabott diját bőségesen megszolgálja. Nem a kötörő, utczát seprő napszámosoknak vagy a hivatalok másoló napidijasai- nak munka órái, munka perczei szerint itélgessük a közoktatásügy munkásainak munkáját, hanem a körnek, az egyetemesnek szolgálatai fontosságának a lényegét tekintsük ; akkor nem támadhat bennünk az a gondolat, hogy a férfi és női tanító fizetése között különbséget keressünk Az a körülmény, hogy a férfinak, esetleg nagyszámú családja van, a nő meg — szintén esetleg — magányos szintén nem lényeges. Hát mióta s hol fizetik a munkát nem a munka érték, hanem a — gyerekszám szerint ? Hát akkor tessék behozni a rendszert, hogy egy megállapított, egységes törzsfizetés a szerint emelkedjék, a hogyan hordja a gólya az apróságot. Ahány gyerek, annyi pótlék. Ahány halálozás, annyi pótlékvesztés. Talán nemzet- szaporítási politikának ez is bevállna — Franczia- országban. 4. A hittannak — mai értelemben véve az o z- tálytanitók által való tanítása a községi iskolákban, olyan nagy és hatalmas érdekekbe ütközik, amelyeket megbolygatni — még csak akadémikus jellegű tárgyalásokkal is — a mai viszonyok között meggondolatlanság. A vallásfelekezeteket az egyházpolitikai törvények ismert hatásánál még érzékenyebben riasztaná fel az a gondolat, hogy a vallásoktatás kérdése a községi iskolai hatóságok részéről bolygattassék. Erről a dologról komoly emberek társaságában beszédet kezdeni is — kész vereség. 5. Hogy a tanítókat a tanács válaszsza e, vagy a 'polgármester nevezze ki: ez a kérdés csak is ebben a — tudj’ Isten honnan, és kiktől támasztott, tanitó- ellenes hangulattal terhes mai időben támadhatott. A tanítói állás kicsinylését jelenti s a föv. tanítóság független helyzetének csorbítását czélozza az a gondolat, hogy a személyes kinevezéstől függő állások közé degradáltassék a tanítói állás. Akik a főváros tanítóira nézve az országos törvény alól azt a kivételt megcsinálták, hogy itt ne az iskolaszék, hanem maga a tanács válaszszon, azok jobban tudták méltányolni a tanítói szolgálat fontosságát, mint akik most — lényegtelen okokat hangoztatva — még az iskolaszékek által való választása elvénél is hátrább óhajtják visszafejleszteni ezt a kérdést. Mindezekre a dolgokra pedig végül az a megjegyzésünk, hogy mindezt nem a főváros kulturális viszonyainak jól felfogott érdekei, hanem a tanítóság ellen táplált ellenséges indulatok hozták napi rendre. És pedig nem valami mély megfontolással. Mert ha a tanítóságot a folytonos hasonló példaadással bele- kényszeritik afölött való elmélkedésbe, hogy csakugyan mindenki a végzett munka időtartamának megfelelő arányú díjazást élvez-e, akkor a tanítóságot nagyon szocziális izü elmélkedésbe hajszolják bele; amire pedig a mi mai épen nem megnyugtató társadalmi viszonyaink között talán még sem egészen kívánatos. Iparoktatás. Az ipariskolai igazgatók értekezletet tartottak, a melyen megvitatták az ügyosztálynak az iparoktatásra vonatkozó javaslatát. Az igazgatók az értekezletből memorandumot intéztek a tanácshoz, amelyből közöljük a következőket: Az ügyosztályi javaslat azt a czélt, a melyet maga elé tűzött, a kivitelnek azzal a módozataival, a melyeket számításba hozott, nem fogja az életben megvalósíthatni. Ez a mi tiszteletteljes véleményünk a javaslatra vonatkozólag általánosságban. E véleményünket az érvényben levő tanoncz-iskolai szervezet rendelkezéseivel kívánjuk megokolni. Az ügyosztályi javaslat tényleg magasabb rendű iskolákká óhajtaná a mostani tanoncz-iskolákat idő adtán átváltoztatni. A fővárosi tanoncz-iskolai szervezet ilyen czélzatot egyenesen kizár a lehetőség köréből, mert a tanoncz-iskolákat alapvető intézménynek tekinti. Bizonyítja ezt a mi állításunkat az a körülmény is, hogy a tanoncz-iskolák hosszabb ideig „alsó- fokú“ nevezettel jelöltettek. A midőn a javaslat e jelenlegi állapotból ki akar bontakozni s az ipariskolai intézményt magasabb fejlődés u jára terelni, akként rendelkezik, hogy az egyes iparágak tanonczait bizonyos központokba gyűjti. Ezzel a rendelkezéssel el akarja érni, hogy az eddigi „általános irány“ lassú beszüntetésével majdan a jövő iskolájának „szakirányú“ jellege domborodjék ki. Ennek a (bár önmagában véve tetszetős) törekvésnek alaphibája, hogy az iparos tanoncz-iskolai intézménynek természetét félreérti. Az „általános irány“ az alap, a melyen a magasabb rendű tanoncz-iskolák felépülnek. A javaslat, a mikor a szakiránynak hódol, tulajdonképpen nem tett egyebet, mint a mit maga a fővárosi tanoncz-iskolai szabályzat is megkíván, azt t. i. módját keresi annak, hogy a mi tanoncz-iskoláink ne elégedjenek meg csupán az „általános irány“-nyal, hanem tekintettel legyenek arra, hogy „az egymással rokon iparágakban alkalmazott tanonczok lehetőleg együvé, valamint egyenlő képzettségű tanonczok lehetőleg egy osztályba kerüljenek, hogy az oktatás mentül jobban alkalmazkodjék különleges szükségleteikhez.“ A javaslat olyan rendelkezéseket állapit meg, a melyeknek kivitele körül nemcsak leküzdhetetlen nek hézségek fognak fölmerülni, de a melyek minden mélyebb ok nélkül zavarni fogják a dolgok meneténe-
