Magyar Székesfőváros, 1901 (4. évfolyam, 1-47. szám)

1901-05-06 / 18. szám

1901. május 6.

MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS

7

Budapest tanügyi politikája.

A jóléti bizottság javaslatai, hogy a főváros háztartását az iskolák és a tanügy rovására hozzák rendbe, még mindig nagy fokú izgatottságban tartják a főváros tanügyi barátait. Mindjobban világossá lesz, hogy a tanítók nem a maguk érdekében indították meg az ellenakcziót, hanem a magyar kultúra érdekében. A tanítói kar magánérdekét egyáltalán nagyon keveset érintik a javaslatok. A már alkalmazásban levő tanítóknál nem lehet alkalmazni, mert a szerzett jogokat tángálni nem lehet. A már szolgálatban levő tanítónők fizetését sem lehet leszállítani. Nem vádolhatja tehát senki a tanítói kart azzal, hogy nem a közérdek vezeti őket akcziójukban.

Újabban a következő nyilatkozatokat kaptuk: Töpfner József

a Csobáncz-utczai iskola igazgatója

Megtisztelő felhívása folytán a legszívesebb készséggel felelek hozzám intézett kérdéseire. Teszem ezt azon óhajtással, hogy a tapasztaláson alapuló meggyőződés ily módon is hangot találjon igazságának hirdetésére és azzal a szándékkal, hogy az igazságot diadalra segítse az én gyönge szavam is. Régi tanító vagyok; 37 éve már, hogy e pályt ad nekem nemcsak kenyeret, hanem buzdító lelkesedést is, mely magasztos hivatásomnak tőlem telhető legjobb betöltésére ösztönöz. Kenyeret találtam volna másutt is, talán puhábbat is ; de czélt, a mely szentebb, feladatot, a mely nemesebb mint a nevelésügyé, nem látok ma sem, bármerre tekintsek is. Ennek a rajongásig őszinte hívévé avatott hosszú működésem ; haladásának látása örömmel, veszedelmének csak látszata is félő aggodalommal tölti el szivemet. A mo-t felvetett reformtervek pedig — sajnos — az utóbbira szolgáltatnak nagyon is méltó okot.

1. A szaktanitás behozatala merénylet az elemi iskolai nevelés ellen, s az sem igaz, hogy az egyes tantárgyak tökéletesebb tanítására vezet. A ki ennek az ellenkezőjét hirdeti, az vagy mellékczélok után kapkod, vagy nem gyakorlati paedagogus. Jó érveket hoz fel e tekintetben a Budapesti (budai) Tanitó-Egye- sület, én azokat magamévá teszem. A nevelés értéke pénzzel nem mérhető. Nem hiszem, hogy e képtelen rendszer behozatala által a főváros 50—60,000 koronánál többet megtakarítson. Papiroson ugyan többet is ki lehet mutatni, de hogy az mennyire csalóka kép, azt a gyakorlatba való átvitel mutatná meg. De menne bár milliókra a megtakarított koronák száma, mérhetetlenül nagyobb volna az erkölcsi kár, mint az anyagi nyereség.

2. A tanítók fizetési fokozatának tervezett módosítása határozottan méltánytalan. Hiszen e fokozatoknak mai beosztása is a tanítón spórol. Csak az elsőfokú fizetés méltányos, de a mostani viszonyok sze rint ebbe csak tiz (ha nem több) évi szolgálat után kerül a tanító. 1 (ha nem több) évig megbízott, 2 (ha nem 3) évig segéd, 3 évig harmadfokú, 4 évig másodfokú tanító 1000, 1200, 120 i + 400, 1600-1-480 K. fizetéssel. Az első fokozatban 2200 + 660 K. a fizetése, de ebből leszámitandók a különféle czimü levonások. ítélje meg minden — a budapesti megélhetési viszonyokkal ismerős és pártatlanul gondolkozni akaró — e uber: lehet-e ennél kevesebb (másod-, harmadfokú) jövedelemmel a tanító társadalmi állásának megfelelő, csak a legszerényebb igényű családot is megalapítani. Pedig mire idáig eljut, a legtöbb tanító már jóval túl van a három X-en. Persze, a kik éven- kint tízezreket költhetnek, azok hogy láthatnák ezt be? . . . És most a „megtakarítás“ szent nevében még ezen az állapoton is rontani akarnak. Lehet-e azt kérdezni, hogy méltányos-e ez, vagy nem ? Szoktak fizetésügyben azzal is érvelni a tanító ellen, hogy sok a mellékjövedelme. Persze ilyenkor csak azt a néhány szerencsésebbet látják, kiknek a sors ebben kedvezett; a szűkölködő nagy többségre minek gondolnának? Váljon tanító ellen, ki rendes munkáján kívül is dolgozni kénytelen, hogy „szép fizetése“ mellett maga és családja szükséget ne szenvedjen, — tisztességes érv ez ?

3. Egyenlő munkának egyenlő a dija. A tanítónő is éppen oly és éppen annyi munkára kötelezhető, mint a tanító. Nem az ő hibája, hogy a mai viszonyok között itt-ott egy-két órával kevesebbet tanít. Láttam a tanítók és tanítónők mulasztásának számbeli összehasonlítását is. Biz’ a tanítónőké sokkal nagyobb, de miért ? . . . Hát egyrészt azért, mert beleszámítják a gyermekágyas asszonyok mulasztását is ; másrészt növelte a számot a könnyelmű elnézés is. Az utóbbit tessék szigorúbb ellenőrzés által meggátolni ! Az előbbi, évenkénti nehány eset révén szállíthat le fizetést, vagy fizettethet helyettest az, a ki a humanizmussal nem törődik.

Sokan gyöngének mondják a nőt. Az én tapasztalatom szerint a nők munkája nem marad a férfiaké mögött. Szocziális szempontból Ítélve igaz, hogy a családfenntartás a férfi feladata; de számos esetben a nőre háramlik az. A tanítónő kisebb fizetésének ezzel való igazolását talán figyelembe lehetne venni. Azonban ha a megélhetés szempontjából bíráljuk a dolgot, akkor - hogy a tanító és tanítónő fizetése között a kívánt arány meglegyen, — nem a tanítónő fizetését kell leszállítani, hanem a fentebb vázolt fizetési fokozatok méltánytalansága folytán a családos tanító fizetése — emelendő.

4. A tanító ép úgy képesítést nyer a hittan, mint a többi tantárgyak tanítására; tehát képes is reá. A valláserkölcsi nevelés szempontjából az ő tanítása sem érne kevesebbet, mint a hitoktatóé ; mert a tanításban nagyobb gyakorlata van, és mert jobban ismerheti növendékeit, mint a hetenként csak két órán velük foglalkozó hitoktató. A tanrend érdekei sem állják útját; de megbukik e terv a tanítók felekezet szerinti beosztásának s esetleg választásának nehézségén, illetőleg lehetetlenségén és a felekezetek aggályain, sőt ellenmondásán.

5. Paedagogiai szempontból annak semmi jelentősége sincs, hogy a tanács választása vagy a polgármester kinevezése által jut-e a tanító állásába. Irányadónak mindenképen az érdemnek kell lennie; csak ennek megbirálásában legyen igazságosság 1