Magyar Székesfőváros, 1901 (4. évfolyam, 1-47. szám)
1901-04-29 / 17. szám
1901. április 29. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 5 Budapest tanügyi politikája. A fővárosnak ma nincsen fontosabb ügye, mint a jóléti bizottságnak az a javaslata, amely egyszerre halomra döntené kultúránk eddigi fejlődését, amely kiméletlen kézzel vagdalja le iskoláink fejlődésének legszebb virágait. Nem csoda, ha a tanügy barátai és hivei között valósággal forradalom támadt a barbár javaslatra. Igaza van a magyar közmondásnak, hogy száz embernek is nehéz kihúzni a kutból a követ, amit egy könnyelműen bedobott. Nem akarjuk, hogy ezt a kérdést is a megszokott kényelemmel intézzék el a városatyák s azért szükségesnek tartottuk megkérdezni a legilletókesebb szakemberektől, hogy a javaslat mekkora mértékben lehet veszedelmes iskolaügyünkre. A válaszokat a beérkezés sorrendjében a következőkben adjuk: Sretvizer Lajos VI. kér. Sziv-utczai iskola, igazgatója. A szaktanitásnak az elemi népiskolában, a hol 6—12 éves tanulók tanulnak, nincs helye. Évtizedeken szerzett tapasztalatok bizonyítják, hogy e fokon úgy tanítási, de különösen nevelési szempontból kívánatos az osztályrendszer alkalmazása. Oly helyeken, a hol a népiskolai ügy fejlettebb állapotban van mint nálunk, pl. Svájczban, úgy rendezték be az iskolákat, hogy ugyanaz a tanító tanít az osztályban minden tantárgyat, még a valláserkölcstanitást is. Az osztály- rendszert pedig folyton tökéletesítik olyképen, hogy ugyanazokat a tanulókat 3 éven át ugyanaz a tanító tanítja, tehát 3 osztályt végez velük. E rendszernek nevelési értékéről csodákat beszélnek. Nagy és végzetes hiba volna éppen azokat a 10—12 esztendős tanulókat, a kik az 5. és 6. osztályt végzik, a szakrendszer szerint tanítani. Bizonyos, hogy azok a tanerők, a kik a saját osztályukból fáradtan jutnak ide, csak azzal fognak majd némileg törődni, hogy a kiszabott tananyagot valahogy feldolgozzák. S éppen ezeknek a tanulóknak, a kik az alsó néposztályból kerülnek ide, el leszen hanyagolva az ő érzületi és erkölcsi világuknak a nevelése. A fizetési fokozat. A tanítók fizetésének tervezett módosítása határozott visszaesésnek mondható. Most is majdnem egy évtizedig kell várnia a fővárosi tanítónak, hogy az I. fokú fizetést kapja meg, mely bizony olyan, hogy csak a súlyosabb anyagi gondoktól menti föl a tanítót. Az újabb rendezés után majd csak 17—18 év múlva éri el a tanító az I. fokú fizetést. A tervezett rendezés részemről a tanítói állást lefokozná a fővárosban. Ha szükségesnek tartjuk a jó iskolákat, akkor a tanítói állás emelését kell a pro- grammunkba fölvenni. Igaza van a nagynevű Diester- wegnek, mikor hirdeti: „Alázzátok meg a tanítót s az iskolákat becsukhatjátok.“ Nem igazságos, nem méltányos, hogy a tanítónők fizetését redukálják. A tanítónőtől ugyanolyan képesítést kívánnak, mint a férfitanitótól s hogyha hasonló munkát teljesít, akkor az az igazság, hogy ugyanabban a díjazásban részesüljön, mint a férfitanitó. Az az ellenvetés van forgalomban, hogy anő- tanitó sokkal többe kerül, mert jóval többet mulaszt az iskolában. Itt is személye válogatja. Igaz, hogy a férjezett tanítónők életük bizonyos korszakában többet mulasztanak, mint a hajadonok. Meg vagyok azonban győződve, hogy ilyen alkalmakkor azok a tanítónők készséggel megfizetnék helyettesitésök költségeit, már csak azért is, hogy ne hányják majd szemökre ezt a mulasztást éppen akkor, mikor ők életet adnak, vagyis, mikor legközelebb állanak a minden életet adományozó Teremtőhöz. A hitoktatás ügyében véleményem a kővetkező : A községi iskola czélja, hogy a község valamennyi lakosának gyermekeit felekezeti különbség nélkül tanítsa, nevelje együttesen. Ez a nevelés vallás erkölcsi alapon történjék ugyan, de minden felekezeti színezet nélkül. Hogyha arról volna szó, hogy a tanító oly vallás-erkölcsi oktatásban részesítse tanítványait, melyeken valamennyi felekezet gyermekei résztvehetnek, akkor azt mondanám, nagyon helyes, mert ezzel a lépéssel is csak az osztályrendszer tökéletesbitését mozdítjuk elő. Azonban itt a községi tanítótól elekezeti vallásoktatást kívánnak, a mi merő ellentétben van a községi tanítónak a hitfelekezeti szempontokon fölemelkedő működésével. Csak nem akarnak belőle olyas valamiféle kétlaki lényt formálni ? A tanítót választó polgármester ép oly kevéssé ismerheti a választandó egyéneket, mint a szavazó tanácsnokok. Fődolog, hogy megbízható informáczió alapján s az igazságos és méltányos követelményeknek megfelelő módon történjék a tanítók alkalmaztatása. Tanos Imre a Nefelejts-utczai iskola igazgatója. Hozzám intézett felhívása folytán van szerencsém véleményemet a következőkben nyilvánítani. 1. A szaktanitást az elemi iskolában paed-tgogiai szempontból határozottan veszedelmesnek tartom. Ezen rendszer ugyanis az iskolának csak tanítási feladatát tartja szem előtt és a tulajdonképeni főczélt: az ifjúság helyes nevelését nem létez mek tekinti. Öt hat, esetleg több tanító által akarja a tanulókat a közhasznú ismeretek elemeinek birtokába juttatni, holott egy tanerő megfelelőbben oldhatja meg ezen feladatot. A szaktanitás megnehezíti a tanítványok alkalmazkodását az iskolai fegyelemhez. A gyermekek a sok tanítónak nem mindenben egyező eljárása következtében magatartásukban bizonytalanok és kételkedőkké lesznek. A fegyelmezés lazább és mindegyre nehezebb lesz. Ha a tanító állandóan ugyanazon tanítványokkal foglalkozik, inkább részesítheti őket egyéniségöknek megfelelő eljárásban és viszont a tanítványok inkább képesek tanítójuk követelményeinek eleget tenni. Ezen eminens hátrányhoz járul még, hogy a szaktanitás miatt még oly osztályokban is, melyekben tulnépesség miatt nem szükséges a félnapos tanidő behozatala, félnapos tanítást kellene életbeléptetni, mivel különben nem jutna elég tanerő a szaktanitásos osztályba. Felemlítem még, hogy a nevelési hátrányokért és laza fegyelemért, mely a szaktanitásból okvetlenül következik, felelősségre vonni senkit sem lehet a közreműködő tanerők közül. Hanem felelős lesz ezekért
