Magyar Székesfőváros, 1900 (3. évfolyam, 1-50. szám)
1900-12-10 / 47. szám
1900. deczember 10. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS atya nem volt elég, — most a szigora bíróval kell beérniök, a ki ellen Inában elégedetlenkednek. A kereskedelmi miniszter volt egyedül és kizárólag az, a ki az iparkihágások mérlegelésénél a mai túlhajtott szigorúságit mértéket megállapította. — Az alsóbb hatóságok egyszerű végrehajtói a felsőbb rendelkezésnek. Itt jegyzéket vezetnek azokról az inkriminált jelzőkről, a melyeket a miniszter kifogásolan- dóknak kijelölt. A kereskedelmi miniszter volt az, a ki az ipartörvény szigorú alkalmazásával minden megfellebbezett tömeges elárusitást tárgyazó kihágási ügyben a bruttó bevétel 10 %-ának és a törvényszerű 200 korona engedély díjnak behajtását kérlelhetetlenül elrendelte. — Mégis az elöljáróság a hibás ? Jó forrásból szerzett tapasztalatok alapján nyugodtan elmondhatjuk, hogy az elöljáróság a szigorú uj rendszeren még ma is enyhíteni igyekezik — minden méltánylást érdemlő különös esetben. Azok a tiszteletreméltó és lelkes urak pedig, a kik a közgyűlésen és sajtóban gond nélkül végigszapulták az iparhatóságot és előzékeny parádot csaptak a magas minisztériumnak — kirohanásuk előtt okosan tették volna, ha előbb széjjel néznek kissé a hatóságnál. Jellemző statisztikát lehetne összeállítani azokból a kihágási ügyekből, a melyekben az alsó hatóság enyhébb eljárásban részesítette a felet, mint a legfelsőbb forum. Érdekes lenne nyilvánosságra hozni azoknak a kereskedőknek a számát, a kiket az elöljáróságok csak újabban megbüntettek tömeges és gyors vételre ingerlő módon történt árusítás miatt, — a nélkül azonban, hogy a 10% bruttó bevétel részesedést és az engedély dijat utólag megfizettették volna! Fontos kérdés a kereskedőknek napirenden lévő ügye; nagy részben igazuk is van, a mikor az absurdumig hajtott korlátozások ellen kikelnek, — ámde igaz ügyért harczol- junk igaz fegyverekkel, jó szándékkal, jó indu- latu gondolkozással és ha belefogunk, mi, érdekeltek, — úgy legalább szerezzünk alapos tájékozódást magunknak előre, mert különben a vád: üres frázis, a küzdelem: szélmalom harcz lészen. A mozgalom genézise már magán viselte a legnagyobb fokú tájékozatlanság ieleit, — bár épen az ellenkezővel akart tündökölni. Konkrét eseteket soroltak fel a sajtóban, mint világra szóló abszurdumokat — a nélkül, hogy kellőképen tájékozva lettek volna az esetek felöl. Nem hinnök, hogy a kiszerkesztett czé- geknek a közlés valami jó szolgálatot tett volna, de mivel a közérdek a magánérdeknél mindenesetre előbb való, szükségesnek látjuk az eseteket mi is ismertetni, csakhogy helyes világításban. Világos bizonyítékai ezek annak, hogy milyen egyoldalú informáczió alapjántör- téntek a vehemens kirohanások. A Haas Fülöp és fia czég ellen két magánfeljelentés érkezett az elöljárósághoz, a miért azt hirdette, hogy „tetemesen leszállított árakon és legolcsóbb gyári árakon“ árusítja áruit. A IV. kér. elöljáróság azonban nem 400 koronával büntette meg a czéget, hanem 50 koronával. A ki csak egy kissé foglalkozott efféle ügyekkel, jól tudja, hogy a kifogásolt kifejezésekről a kereskedelmi miniszter megállapította, hogy tömeges és gyors vételre ingerelnek. A büntetés tehát elég enyhe, — a minek oka fökép abban rejlett, hogy a hirdetés nem vonatkozott a czég rendes áruira, hanem csak valami alkalmilag forgalomba bocsájtott régiségekre. A Kán antiquáris esete is elferdítve jelent meg a közönség előtt. Az elöljáróság nem üldözi az ódonkönyvkereskedöket, Kunt is magánfeljelentés következtében bürtette meg, még pedig sokkal kisebb összeggel mint az elhíresztelt 200 korona. Nem is azért, mert azt hirdette, hogy könyveit leszállított áron adja el, hanem mert „bámulatos olcsón“ kinálgatta holmiját, s ehhez hasonló kifejezésekkel telerakott hirdetményét az utczán osztogaítatta. Fischer Emil alkalmi eladást, hirdetett leszállított, olcsó áron, a herendi porczellári készletből. Az alkalmi eladás tartására pedig az ipartörvény értelmében külön elöleges iparhatósági engedély kell, a miért 200 korona engedetem dijat kell fizetni. Minden egyéb alkalmi, vagy végeladás meg nem engedett dolog: iparkihágás. Az 50 korona pénzbüntetés tehát csakis enyhe büntetés, a mit a czégnek épen a herendi porczellán elárusitása körül szerzett érdemei okoltak meg. A péld di tehát épen a vádlók ellen bizonyítanak. Ezekre kár volt hivatkozni, ha csak épen azt nem akarták vele bizonyítani a közgyűlés színe előtt, hogy az olcsó és más hasonló kifejezéseket az iparhatóság üldözi. Ezt pedig nem tagadja senkisem. Viszont végül mi sem tagadjuk, hogy teljesen jogosult volt a kereskedő köröknek az a kifakadása, hogy a bécsi kereskedők ellen az 5
