Magyar Székesfőváros, 1900 (3. évfolyam, 1-50. szám)

1900-12-10 / 47. szám

MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1900. deczember 10

Vagy egy évtizeden át meg is voltunk békében a törvénynyel. Ha kihágás fordult elő, megbüntették, ha pedig feljelentés nem történt, a kisebb eset szemet nem szint, — átsiklottak rajta. Ebben megvolt a hatóságnak a maga jó érzéke és biztos felfogása.

A tisztességtelen verseny elméletének lassú kifejlésével azonban a légi állapotokon a világ tova rohant.

Elfajult a kereskedők magatartása és lassanként elfajult a hatóság felfogása is. A kereskedők nem elégedtek meg a hatóság mérsékletével, vészt kiabáltak s a hangzatos erkölcsi jelszavakkal megtöltötték a levegőt. — A feljelentők az ügyeket felvitték legfelsőbb fórumig, hogy csak a kihágás magasabb fokának megállapítását kierő szakolhassák. - A hatóság a rázogatásra fel is ébredt, — s a lábára állt, de olyan hatalmasan, hogy most már ők riadtak meg tőle, s ördögöt hirdetve — szét rebbentek.

Itt vagyunk ma. A tisztességes konkur- renczia megvédése érdekében eddig is lelkiismeretesen jártak el a hatóságok, de az érdekeltek keveselték. Most azután, mikor gyakran túllőnek a czélon, — sokalják. De ők lovalták bele, ők erőszakolták ki ezt a hangulatot.

Mintha az aesopusi mesét hallanók. A békák királyt választanak. A fadorong nem tetszett s felfalja őket a gólya-király.

Kétségtelen dolog, hogy a hatóság ma már túlmegy a határon. Az élelmesség és a szükséges reklám nem bűn, hanem a kereskedő tisztességes eszköze az élet küzdelmében. És ime, milyen különös jelenség : mig a kereskedelmi minisztérium a mai rideg álláspontját el nem foglalta, azelőtt soha sem volt drákói ítélet íparkihágási ügyben, sem pedig iparkihágássá nem minősítettek nem rosszakaratú cselekedetet. Ki hát a hibás?

Ma már egészen másként vagyunk. Ma bizony iparkihágás az, ha a kalmár hirdeti, hogy portékája olcsó. Pedig hát ugyan mit hirdessen, ha ezt nem? Egyebet se mondhat, mint hogy jó és olcsó a mit árul. Ezt pedig mondania kell, ha áruit elakarja adni.

Igen jogos és helyénvaló tehát a kereskedők felzúdulása, — és minden tekintetben méltánylandó az a törekvésük, hogy a szükséges és korlátozott reklámnak tért biztosítsanak. Ezt máskép azonban el nem érik, mint ha a tisztességtelen versenyre vonatkozó törvény keretében tisztázódni fog a helyzet és sikerül majd megállapítani azt a finom határvonalat. mely a megengedett reklámot a tisztességtelen vevöcsöditéstöl elválasztja.

Csak abban tévednek, — még pedig igen nagyot — elégedetlenkedő kereskedőink, hogy helytelenül keresik hajaik forrását, nem találják meg „sérelmük“ igazi okát és téves eszközökkel akarják kivívni az óhajtóit czélt.

Mint a nyújtott kis visszapillantásból kiderül, kereskedőink önmaguk az okai a mai állapotoknak. De sőt tovább megyünk, önmaguk az okai annak is, hogy az egyelőre elfogadott elvek mellett annyi esetben, és néha talán valóban méltánytalanul — megindítja a hatóság az eljárást. Mert a kihágási eljárást a legtöbb esetben nem hivatalból indítja meg a hatóság, han.m a konkurrens kereskedő feljelentésére. Miért van ilyen szellem, ilyen „tisztességes együttérzés" kereskedőink közölt? Ha a hatóságnál a feljelentés megtörtént, mit tehet egyebet az, mint hogy a fennálló szabályokat alkalmazza? Hiszen ez olyan szigorú kötelessége, amelynek teljesítéséért anyagi, erkölcsi, óöt fegyelmi felelőséggel tartozik.

A zugolódók pedig — mint akár a teljesen járatlan szemlélők — az elsőfokú iparhatóságra kenik a felelősséget s azt akarják feltüntetni, mint minden bajnak okát. A IV. kér., elöljáróságot támadták meg, végigaz egész sajtóban —- még pedig kíméletlen, méltatlan hangon és ugyanezt a támadást hallottuk a törvényhatósági bizottság színe előtt. íme azt az elöljáróságot rohanják meg, a mely — mint valamennyi társa, sőt talán még fokozottabb mértékben is — szivén viseli a polgárok érdekét, támogatója bajukban es igazságos bírája olyan esetekben, a mikor hivatása erre rendeli. Felejtik, hogy az elöljáróság csak szigorú kötelességét teljesiti az Íparkihágási Ítéletek kimondásával, s a felhánytorgatott büntetések kiszabásánál Mert azt, hogy az olcsó jelző, az akialmi eladás hirdetése és a többi kifogásolt cselekmény iparkihágás, nem a IV. kerületi elöljáróság találta ki, hanem a kereskedelmi miniszter mondotta ki elvi jelentőségűvé avatott harmadfokú határozataiban. Az elsőfokú iparhatóság — kerületi elöljárós íg — pedig köteles a fellebbvi- teli fórum elvi jelentőségű határozatait irányadó imák elfogadni s azokhoz alkalmazkodni.

Miért erőszakolták ki tehát a kereskedelmi minisztertől azokat a nagyon sérelmes határozatokat, miért kerestek bajt maguknak és miért szorították az alsóbb hatóságot ilyen helyzetbe, hogy most már a miniszter szélső szigorúságával szemben polgárait megoltalmazni nem tudja, nem védheti ? A jóakaró